Verseny kiírások

14 comments on “Verseny kiírások
  1. Árendás M. szerint:

    Tardosi Hőguta Kupa, avagy fontos a poén, de fő a kaja és a barátság…
    Versenykiírás
    Időpont: 2015. június 27. 9.00-tól
    Helyszín: Tardosi Sportcsarnok
    A verseny résztvevői: a K-EM-i csapatokban (NB-s és Megyei I-II.osztály) igazolt játékosok és a verseny szervezői által meghívottak
    A verseny célja: a sportbarátság erősítése. A győztes alkalmi páros elnyeri a Hőguta Kupát, amelyet egy évig őrizhet. Jogot szerez egyben arra, hogy a következő évben újra ebben a párosításban indulhatnak kihívóik ellen. A verseny keretei között kerülnek kiosztásra a megyei csapatbajnokságok (Felnőtt és Utánpótlás CSB) kupái és érmei, valamint igény szerint az NB III-as érmek is. A verseny közös vacsorával zárul. A vacsorát és a termet a Tardosi Hegylakók, a kupákat, érmeket, labdát és a kopogós ütőket a KEM-ATSZ elnöksége, az italt – batyus jelleggel – a részvevők biztosítják.
    A verseny lebonyolítása:
    DC rendszerű csapatverseny, kisebb módosításokkal
    Az előzetes nevezés alapján külön ranglista készül erre a versenyre. A hölgyek és urak egy ranglistán szerepelnek! A nevezőket erősorrend szerint 2 csoportja osztjuk. A második csoportba került játékosok párt húznak maguk mellé az első csoportba sorolt versenyzők közül, de egy egyesületből nem szerepelhetnek játékosok egy csapatban.
    A mérkőzések a rövidített DC szabályainak megfelelően kerülnek lebonyolításra, az alábbi változtatásokkal:
    az első 2 egyes mérkőzést a két csapat azonos kiemelési csoportba tartozó játékosa játsza egymás ellen (először a magasabban jegyzett játékosok)
    ezt a páros mérkőzés követi
    3/0-s állásnál a mérkőzés befejeződik
    amennyiben 2/1-re áll a mérkőzés állása, a két csapat külön rangsorba tartozó játékosa vívja egymás ellen a nemzetközi szabályoknak megfelelő kopogós ütővel (a „hazai” csapat választja meg az első mérkőzésen őt képviselő játékost, de ezt az egész mérkőzés megkezdése előtt be kell írni a versenylapra!)
    a mérkőzés addig tart, amíg valamelyik csapat el nem éri a 3 nyert mérkőzést
    a mérkőzés elején sorsolással kell eldönteni, hogy melyik csapat a „hazai” illetve a „vendég”
    a lebonyolítás a jelentkezők létszámától függően csoportmérkőzések, főtábla és helykijátszás valamilyen kombinációja
    minden mérkőzés 3 nyert játszmáig tart
    a kupa hagyományos labdával kerül lebonyolításra
    a Versenybíróság a megyei asztalitenisz doaenjei (legidősebb játékosai) közül kerül kinevezésre
    Nevezési határidő:
    2015. június 25. (csütörtök 22.00). A nevezéseket a kematsz.mark@gmail.com email címre kérjük eljuttatni! Nevezési díj nincs!
    Egyéb:
    Az öltözőben hagyott értékekért a verseny rendezői felelősséget nem vállalnak!
    Valamennyi itt nem tárgyalt – szabályokat érintő – kérdésben a MOATSZ Verseny és Játékszabályai a mérvadóak.
    A verseny lebonyolításával kapcsolatos kérdésekkel Árendás Márkot (+36-20-539-04-39) vagy Lukács Csabát (+39-30-623-47-97) lehet keresni.
    Tata, 2015-06-11
    Lukács Csaba, KEM-ATSZ elnök Árendás Márk, Tardos Hegylakók elnöke

  2. mark-admin szerint:

    Vértes Kapuja Kupa 2015

    Nyílt asztalitenisz verseny

    1. A verseny célja: a tavaszi szezon előtt felkészülési lehetőség biztosítása, a sportbarátságok ápolása.
    2. A verseny rendezője: Szár KSE Asztalitenisz Szakosztálya
    3. A verseny helyszíne és ideje: 2066 Szár, Forrás utca, Sportcsarnok, 2015. január 4. vasárnap 9. óra
    4. Versenybíróság – elnöke: Takács Jenő (KEM-ATSZ elnökségi tag)
    – titkárok: Balogh József és Sátori Róbert (Szár KSE)
    5. Versenyszámok: – amatőr férfi egyéni (9 órától)
    – megyei férfi egyéni (9 órától)
    – női egyéni (9 órától)
    – női páros (12 órától)
    – férfi páros (12 órától)
    – NBII/NBIII férfi egyéni (14 órától)
    A versenyszámok minimum 5 egyéni induló/páros esetén kerülnek megrendezésre!
    6. A verseny lebonyolítása: az egyéni versenyszámokban csoportos körmérkőzéses, majd főtáblán kieséses
    rendszerben. A páros számokban a nevezések számától függően körmérkőzéses csoportos, vagy kieséses rendszerben.
    7. Nevezés: Takács Jenő email címére, 2015 január 2.-án 24 óráig: takacs.jeno53@freema…
    8. Nevezési díj: – az amatőr versenyszámban nevezési díj nincs
    – az igazolt versenyszámokban fejenként és versenyszámonként 500 ft
    9. Díjazás: a versenyszámok győztesei kupa és éremdíjazásban, a II. és III. helyezettek éremdíjazásban részesülnek.
    10. Egyebek: – a verseny 17 asztalon, Joola 3 csillagos versenylabdával kerül megrendezésre
    – az öltözőben hagyott értékekért a verseny rendezői felelősséget nem vállalnak!
    – valamennyi szabályokat érintő kérdésben a MOATSZ Verseny és Játékszabályai a mérvadóak.

    Szár, 2014. december 17. Szár KSE asztalitenisz szakosztály vezetősége

  3. mark-admin szerint:

    Tisztelt Komárom-Esztergom megyei játékosok!

    Az Ácsi Kinizsi Asztalitenisz szakosztálya 2014-ben is megrendezi szokásos évvégi asztalitenisz versenyét,ami most 2014.12.14-én kerül megrendezésre,reggel 9 órai kezdéssel!Teremnyitás reggel 8-tol!

    Versenyszámok:Felnött párosok egyenes kieséses rendszerben

    Felnött egyéni csoportkörös rendszerben

    Dijjazás:Kupa és érem

    A versenyen indulhatnak:Minden megyei “A” és “B” ligás játékos és amatörök és a meghivottak, NB-s játékosok nem!

    Nevezés:Fehér András 0634385193 vagy 06204553282

    Szaloki Péter szaloki.p@freemail.hu

    Nevezési határidö:2014.12.12.(péntek)24h(éjfélig)

    Sok szeretettel várunk mindenkit szokásos körülményekkel és vendéglátással!

  4. Horváth Ákos szerint:

    Hali!

    Megy valaki Kiandrára vasárnap?

  5. Schmidt István szerint:

    Sziasztok!

    Link az esztergomi versenyen (2014.11.02) készült képekhez:

    https://picasaweb.google.com/114972423451982433438/2014November2?authuser=0&
    authkey=Gv1sRgCIPoufu-gOHdmgE&feat=directlink

    Üdv, István

  6. Horváth Ákos szerint:

    XIV. Esztergomi Asztalitenisz Verseny

    A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása a sportolók
    Részére

    A verseny ideje: 2014.11.02 (vasárnap) – 9.00 óra
    8.00 óra: Kapunyitás
    8.50 óra: Megnyitó
    9.00 óra: Hobbi egyéni versenyszám
    ~10.30 óra: Összevont páros verseny
    ~11.00 óra: Igazolt egyéni versenyszám
    A verseny helyszíne: Esztergom, Babits Mihály Általános Iskola, Sugár út (bejárat a
    Messzéna út felől). Infó: Tel: +36 70 6070719

    Versenyszámok:
    – hobbi kategória (nem igazolt játékosoknak)
    – összevont férfi páros (hölgyek is indulhatnak, vegyes párral is)
    – amatőr férfi egyéni (igazolt játékosoknak,)

    Nevezés:
    Előzetesen, írásban a következő e-mail címre: egompingpong@gmail.com, esetleg a fenti
    telefonszámon (név, egyesület, osztály megnevezésével). Bárki nevezhet, akit a 2014-2015-ös
    bajnoki évben férfi NB I. vagy magasabb bajnoki osztályban nem neveztek.
    Hobbi kategóriában az nevezhet, aki semmilyen bajnokságban nem játszik, a múltban nem
    volt igazolt vagy regisztrált versenyző.

    Online nevezési határidő: 2014.október.31(péntek).

    Nevezési díj: Egy versenyszám: 1000 Ft/fő, két versenyszám: 1500Ft/fő, 3 versenyszám 2000
    Ft/fő, melyet a helyszínen kell befizetni a versenyszám kezdése előtt minimum 20perccel.

    A rendezők elbírálása alapján a hobbi kategóriában indult versenyzők versenyezhetnek az
    igazolt kategóriában is. A nevezési díj magába foglalja a büfében történő korlátlan fogyasztást
    (a készlet erejéig kávé, üdítő, zsíros kenyér) és a befizetett versenyszámokban történő
    indulást.

    Díjazás: kupa, érem

    A verseny lebonyolítása: A verseny 2 JOOLA 1000 S és3 JOOLA 2000s asztalon, JOOLA
    ,DHS labdával fog zajlani. A férfi egyéni verseny csoportmérkőzés, majd főtáblán egyenes
    kiesési formában lesz. Megfelelő létszám esetén főtáblára nem jutott versenyzők vigaszágon
    folytathatják szereplésüket. A páros versenyszám egyenes kiesési rendszerben lesz lebonyolítva. A hobbi kategória csoportmérkőzés majd helyosztó vagy főtábla mérkőzéseivel
    fog zajlani. A verseny résztvevői kötelesek sportöltözetben megjelenni. A játéktérben csak
    sportcipőben lehet tartózkodni. Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a szervezők nem
    vállalnak felelősséget. A versenyen hagyományos ragasztás engedélyezett.

    Sportorvosi igazolás nem szükséges, mindenki saját felelősségére indulhat. A verseny
    folyamán felmerült vitás kérdésekben a MOATSZ érvényben lévő szabályzata az irányadó.

  7. Domokos Ottó szerint:

    Az általam posztolt versenyek a következő linken találhatók:

    http://www.budaipingpong.hu/kategoria/versenyek

  8. Domokos Ottó szerint:

    Kiandra Kupa Október 25.

    Figyelem! Időpont változás: Az I. kategória időpontja 09.30-ra változott!!!

    A 2014-ben rendezett Kiandra Kupákon a különböző kategóriákban a versenyzők indulási jogosultsága megegyezik a 2014.januári versenykiírással, mivel ez egy versenysorozat, és ez januártól decemberig tart, függetlenül attól, hogy egyes versenyzők a 2014-15. évi versenyszezont esetleg egy magasabb osztályban kezdik el. Viszont ha valaki magasabb osztályból alacsonyabb osztályba lép, az csak abban a kategóriában indulhat amiben a januári versenykiírás alapján nevezett! Mivel nem mindenkit ismerünk, ezért a saját becsületére van bízva, hogy a második félévben melyik kategóriában indul.

    A II. kategória új kezdési időpontja 11.00. Így akik mindkét kategóriában kívánnak indulni, zökkenőmentesen tudják játszani mérkőzéseiket.

    Változás: A vigaszág mérkőzései két nyert játszmáig tartanak!!!

    Fontos: a reggeli versenyszám előtt kérnénk mindenkit hogy legkésőbb 09.00-ig jelentkezzenek vagy a helyszínen vagy Varga Zsuzsánál 36 20 4176556

    Ahhoz hogy a verseny időben elkezdődhessen kell a versenybíróságnak elég idő ahhoz hogy a sorsolást rendben elvégezze. Kérjük ennek figyelembe vételét!

    I. kategória: indulhatnak akik a 2013.-2014.-as bajnoki szezonban beneveztek a kerület I.- II. osztályba,a megye “B”-ben játszók illetve azok az amatőrök, akik igazolással nem rendelkeznek.
    II. kategória: indulhatnak megye “A”-ban játszók, Bp. II . osztályban játszók az I. kategóriában indulók , és minden olyan játékos, aki az I kategóriában nem indulhat, és a III kategóriának nem felel meg.
    III. kategória: indulhatnak Bp. I/A-B-C-ben játszók, illetve NB II – III -ban versenyzők, és akik az I.-II. kategóriában nevezhetnek.
    Páros: nyílt verseny, bárki nevezhet.
    Amatőr gyerek verseny más időpontban, más helyszínen.

    A verseny ideje:
    2014. október 25. szombat
    Időpontok: Figyelem változás!
    I.- kategória: 09.30
    II. kategória: 11.00
    páros: 13.00 !!!!!
    III. kategória: 15.30 !!!!!!
    Helyszín:
    Budapest XIV. ker. Szőnyi út 2. / BVSC asztalitenisz csarnok/
    Nevezési díj:
    1200 Ft/ fő minden kategóriában, és 1200 Ft/pár
    Nevezés:
    A helyszínen fél órával kezdés előtt.

    Info:
    36 20 4176556

  9. Domokos Ottó szerint:

    Mini Kiandra Kupa amatőr pingpong verseny gyerekeknek okt. 19.

    Versenykiírás:

    Dátum:

    2014. október 19. vasárnap 10.00 egyéni, utána páros

    Helyszín:

    Budapest II. ker. Zilah u. 3 Budai Pingpong Klub

    A verseny célja:

    Összemérjék tudásukat azok a gyerekek, akik még kezdők, illetve hobbi szinten játszanak.

    Indulhatnak:

    Azok a 8-18 év közötti játékosok, akik nem rendelkeznek a MOATSZ által kiadott versenyzési engedéllyel, illetve azok, akik a MOATSZ korosztályos ranglistáján nincsenek a serdülő és újonc fiúk a legjobb 100 között, lányok a legjobb 80 között.

    A kategóriák kialakítása a helyszínen történik, a nevezők összetételének függvényében.

    Lebonyolítás:

    Körmérkőzések csoportokban, majd egyenes kiesés főtáblán és vigaszágon.

    Ha az idő engedi, tervben van az összes helyezés kijátszása!!!

    A versenyen mind a két kategóriában pontokat lehet gyűjteni, amit a versenysorozat végén decemberben összesítünk, és az első négy helyezett kupa és érem díjazásban, illetve tárgyjutalomban részesül.

    A pontrendszer:

    1. hely 14 pont 2. hely 12 pont, 3. hely 10 pont, 5-8. hely 8 pont, 9-16. hely 6 pont, 17-32. hely 4 pont, 33-48. hely 2 pont.

    Díjazás:

    Az első négy helyezett kupa és érem díjazásban, a vigaszág helyezettjei érem díjazásban részesülnek.

    Nevezési díj:

    1000 Ft/fő

    Nevezés:

    v.zsuzsa65@freemail.hu, 36 20 4176556, vagy a kezdés előtt 1 órával a helyszínen
    Érdemes előzetesen nevezni a verseny könnyebb lebonyolítása érdekében.

    Nevezési határidő:

    2014. 10.17. péntek

    Info:

    36 20 4176556

    Mini büfé üzemel

  10. mark-admin szerint:

    Kedves Ping-Pongos Barátaink!

    A Club Aréna Győr októberi asztalitenisz versenyére szeretnélek meghívni.
    Három kategóriát indítunk: Amatőr, Páros, Nyílt,
    A labda közkívánatra változott a hagyományos Joola Magic sárgára…
    Előzetes telefonos, Facebook, ill. e-mail regisztrációt kérek!
    Érkezés:
    Amatőr 8, 30 kezdés 9 óra
    Páros nyílt 11 óra
    Nyílt egyéni 13 óra
    Közben uzsonna erő gyűjtéshez!
    Aki még nem járt nálunk kérem hívjon, bármilyen kérdéssel!

    Elérhetőségek:

    Pap Géza
    Club Aréna Győr
    70/433 89 70
    clubarenagyor@gmail.com

    https://www.facebook.com/clubarenagyor

  11. Árendás M. szerint:

    sziasztok! ha valaki megosztana egy eseményt, itt megteheti! üdv márk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*