A hétvégi eredmények ismeretében szakértő jósaink nyugodtan dőlhettek hátra székeikben, hiszen legtöbbször sikeresen fürkésztek a jövőbe. Ez alól csak a SPAR vendégjátékát firtató Mágusunk a kivétel, aki a tiranai rádió stílusában kommentálta a jövőt, amelyik bemondta, hogy az utca végén osztogatnak, aztán kiderült, hogy fosztogattak… Sebaj, ezután mint vak látnok tekint a sötét jövőbe! Nézzük az eredményeket!

Női NB I.B

Szomód – Dunaszekcső          18-0

A hazai lányok – szokásukhoz híven – nagyon elpáholták a táblázat hátsó fertályában tanyázó szekcsőieket. A győzelem aránya az őszi eseményeket idézve ismét megsemmisítő volt, de ez legyen velük kapcsolatban a legnagyobb tévedésünk a jövőben is!

Férfi NB I.

Győri Elektromos I.  – ATC Tokod I.      14-4

Oh, tutto mio, bambini! Hát nem telibe találtuk az eredményt?! A jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy ezúttal Hajdok kezében volt a varázspálca a vendégek közül, aki 2 meccsen is diadalmaskodott. Igaz, Hetzer Laci is két győzelemnek örülhetett, csak az egyiket Prágaival közösen szerezték.

Férfi NB II.

Győri Elektromos II. – SPAR SE        10-8

Egy politikus simán kijönne a jóslatból, de lássuk be, sok mindenben elkaptuk a fonalat, csak a végeredményben nem. A parázs csata várható volt, és az is, hogy most is nüanszok döntenek majd. A két párost behúzták a vendégek, de ennek ellenére pontok nélkül távoztak Nyugat-Magyarországból.

NB III. Közép

Esztergom – Vecsés       15-3

Hajszál híján telitalálat ez a meccs is. A biztos hazai siker egy pillanatig sem forgott veszélyben. A tartalékosan felálló vecsésiek ellen Aszódi – Kasza – Petkovics triumvirátus nem ismert kegyelmet és hibátlanul zárta a napot.

Dabas-Sári – TASE     3-15

A Saláta vezette és (Cs)Illés navigálta turulosok nem tévedtek el a Sáriba vezető úton. Ráadásul a járgányból kivették a féket ( bocs, Balu!) és egy vadi új fejlesztésnek köszönhetően ( Nagy Dani 3 meccs!), a vártnál biztosabban értek célba.

ATC Tokod II.  – MALÉV II.      12-6

Sidi Péter nem találja jobban telibe a lőlapot, mint mi Bohonyék eredményét! A párosokon még osztoztak a vendégekkel Sádliék, de utána nem sok babér termett “Liszt”eséknek, így az öreg sámán mosolyoghat a bajsza alatt az eredmény hallatán!

Peremarton – Szomód      4-14

Egy újabb tuti tipp, a változatosság kedvéért! A hányatott sorsú dági fenomén gyengélkedése ellenére simán nyertek a vendégek a berhidai jégbarlangban. A terem klímájára jellemző, hogy Bear Grylls vacogva kortyolgatta volna nyúlszarból főzött teáját, ha sikerül a zimankóban tüzet csiholnia! A lényeg, hogy a vetélytársak botlásával a szomódiak periszkópjában felcsillant a dobogó lehetősége!