Nemzeti bajnokságok

159 comments on “Nemzeti bajnokságok
  1. illés"puhos" Rolike szerint:

    Vértesszőllős–Dunaújváros 13:5 🙂
    Héten mindenki fájdalommal küzdőtt válak sarkak kezek,lábak ezért csak formában tartó edzésmunkát vállaltunk pedig tudtuk,h kemény ellenfél jön az előember odujába. Megis érkezett a 3 muskétás ,ha nem is dümá regényéből ismert de 3 “F” betüs Furka Farkas Fógel és még 1 lelkes zavarkeltő kautsuk szétvágó ping-pong kedvelő.
    Termünk hibátlan,mindenki jól érezte magát beütésnél.
    Párosokat tervnek megfelelően eltaláltuk mienk volt a talán kevesebb szívritmust szabályozó egység. Ernőék kapták a nehezebb kaját és ebbe bele is tört a bicskájuk döntő szett 11:9 re. Mi Ferkával behúztuk simán.
    Egyénik jó kis meccseket hoztak,hála égnek a vendégeknek nem ez volt életük napja és bele bele hibázgattak.
    Nem sokon múlt,h ez számtanilag szorosabb is legyen,de nem lett.
    Ernőnk egy jó kis születés és névnapozásból jött meccsre ,ha a játékán nem is de a koncentrációján és a hajtásán látszott.
    Zolink jól játszott de a vála azért nem mindig engedte,h a nagypöri oda menjen ahova akarta.
    Ferkánk jókat küzdött,szépen játszott,de nem ütött annyi neccest amennyit szeretett volna.
    Jómagam élveztem a játékot,malacokkal sem álltam hadilábon sőt még 1-1 brahi is beköszönt.
    Saláta –Illés páros
    Imecs előember ” jobban nem akartam nyerni mint ő” Ernő 3
    Dr Szám előember” mindneképpen meg kell előzni különben leterel” Zoltán 3
    Saláta előember ” megint vezettem végig aztán kiengedtem” Ferenc 2
    Illés előember ” ne szórakozzak már ,az tegnap volt havasin” Rolike 4 🙂
    Jó kis csapat ez a Dunaújváros,szedegetnek még elég pontot bajnokin,,,,,,,,,,,,,,remélem nem tőlünk
    hajótest stabíl
    lézer világít bár már nagyon várja a téli szünetet.
    csojéééééééééé
    szááááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááááááá

  2. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Várpalota 2 –Vértesszőllős 6:12
    Kiváncsian vártuk Várpalota elleni meccsünket. 1 embert ismertünk a csapatból,őt se szeretjük nem gyengén takart szervája miatt. Megint én vezettem a csapatszállító előember buszát. Megérkeztünk még a terem bejáratát is megtaláltuk,már jártam itt valamikor. Terem parkettás,kicsit csúszós de vállalható. Párosokat nem találtuk el és mienk lett az ütősebb egység,Ferkánk zseniális játékának hála megnyertük . Zoliék simán hozták. Egyénikben is hamar lezártuk a mérkőzést mivel Ferink elkapta Lacit én pedig minden cirkuszt hihasználva ki idegeltem a Raksányi szabályos szerva az mi sótit. Így házigazdánk már látta h nem nagyon tartja otthon a 3 pontot. Hátsó 2 emberük nem sok vizet zavart,jellzem azért ha kiengedtünk 1ből szoros lett deeeeee azt mind ide számolta mindenki.
    Meccs vége fele játszottam a Lacival 1:1 7:3 volt ide aztán belefigyelt és kikaptam 3:1 re aaaaaaaaahhhhhhhhhh
    Tétje nem volt de akkor is.
    Dr Szám– Imecs és Saláta– Illés páros
    Szám előember ” az meg hogyan” Zoltán 2
    Saláta előember ” vezettem mint állat és kikaptam” Ferenc 2
    Imecs előember ” teljesen szabálytalan ez a szerva,,,mind” 3
    Illés előember ” jön a szerva yeah” rolike 3
    hajótest stabíl
    lézer világít
    Héten még 1 nehéz meccs vár ránk,utána egy reméljük levezető meccs és pihi
    yeaaaaaaahhhhhhhhhhhh

  3. illés"puhos" Rolike szerint:

    Vértesszőllős —Szár 15:3 🙂 🙂
    Vártuk a felsőházi és minden szempontból rangadó szagú mérkőzést. Mindig jó hangulatban és kíváló harcokkal fűszerezett meccs a két csapat közt. Megérkeztünk a teremhez,mi voltunk a kulcsos emberek(nem kulcs) már a vendég csapat és a mieink is kint fagyoskodtak.
    Müller és Zenyik hiányzott még a szári teamből de pár perc múlva ők is megérkeztek. Beütés jó hangulatú volt,talán csak junior kopasz nem érezte még az előember barlangjának rémísztő szagát.
    Párosokat eltaláltuk,mi kaptuk a talán gyengébb egységet ,Ernőéknek kellett Takács-Sátori eredményes alakulatot rendbe rakni 3:0 val ezt rövidre is zárták,ahogy mi is.
    Egyénikben is elhúztunk,nem úgy mint a vadludak tatán ők pont sokadalmoztak. Gyengén megnyugtató 10:2 es szőllősi pontszerzés alakult ki. Utána már elengedtem a gyeplőt és örömjátékot játszottam azaz csak a nézőknek játékot prezentáltam. junior Kopasz ellenem amihez nyúlt arany,jöttek a brahik és a szerencsével sem állt hadilábon. Volt 1 szett amikor 10:8 am volt kaptam egy élepörit egy csuszát egy neccet és ütöttem egy élét……….azért ez nem semmi,igazából nem volt már tétje,ettől függetlenűl nyerni akartam de nem lehetett 🙂
    uccsó meccset dzsordzsóval játszottam na azt már végletekig szórakoztam,kikaptam de végig élveztem,csapatunk már ezelőtt 1 órával itthon tartotta a 3 pontot úgyhogy nem para.
    Imecs –Szám és Saláta –illés páros
    Imecs előember ” ez gyors meccs lesz,vagy nyerek vagy kikapok 3:0 ra” Ernő 4
    Szám előember” nem tudok nagyot pörgetni vagy ütni” Zoltán 4
    Saláta előember ” szép volt Jenő b+” 3
    illés előember ” szett közepén tudtam,h csak akkor nyerhetek ha berongyol egy cunami” jojike 2
    hajótest stabíl
    lézer világít
    csojéééééééééé
    száááááááááááááááááááá

  4. illés"puhos" Rolike szerint:

    Fehérvári Kodolányi—Vértesszőllős 1:17 🙂
    Héten edzésen nem volt látható Zolink és Ernőnk,mi azért a Ferivel edzettünk úgy módjával.
    Zolink bevállalta,h legyen a csapat szállítója így a jegesmedve névre hallgató kocsijával szelltük a kilómétereket. Érkezésünk pontos volt. Pont vitték be az asztalokat és már 3an ott is voltak a legalább 4ből. Később be esett a hiányzó játékos. Mindenki jó kedvüen ütögette a kautsuk lasztit. Számunkra nagyon idegen teremben(talaj,labda,asztal,tér is más mint nálunk). Párosok kissebb izgalmak mellett dőltek szépen felénk. Egyénikben jó kis harcok voltak szetteken belűl,mégha ezt nem is tükrözi a végeredmény. Zolink ellen élete formályát hozó Szóka Laci meglepte mindent felvállalós bátor játékával és behúzta a vendéglátók szépségtapaszát vagy a katica páncéljára az 1 kis pöttyöt.
    Ernőnk jól játszott,nem nagyon találtak ellene fegyvert.
    Zolink eleinte nagyon nem érezte a termet és elszálltak a tuti tenyeres pörik de aztán alkalmazkodott.
    Ferink azért kapaszkodott az ütőjébe néha de ő is maximálisat teljesített.
    Jómagam szenvedtem itt ott amott sőt Szókának 2:1 is volt ellenem szettben de aztán bevarázsoltam a zsebembe. Azért volt lehetőségem szórakozni is és ütni pár “furit” 🙂
    Csillag Laci hiánya érezhető volt de így is 1 jó hangulatú kis edzőmeccs kerekedett ezen a szép napos szombat délelőttön.
    Imecs–Szám és Saláta –illés páros
    Saláta előember” mindenre indul és ő irányít” Ferenc 4
    Imecs előember ” 1x látnék 1 egyenes pörit végre” Ernő 4
    Dr Szám előember ” szét szervál és szét pörget” Zoltán 3
    Illés előember ” 10 nél necc????” Rolibaba 4
    hajótest stabíl
    lézer világít
    csojééééééééééé
    száááááááááááááááááááááá

  5. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértesszőllős –Ajka 13:5 🙂
    Mindkét csapat össze vissza halasztást kért,nagynehezen találtunk 1 jó időpontot a mérkőzés lejátszásához.
    Első hazai mérkőzésünk volt,nem túl népes szurkolóval fűszerezve deeeeeeee annál nagyobb lelkesedéssel.
    Megjöttek a vendégek,2 csávót nem ismertünk a legénységből,reméltük csak lelkesek háááááát neeeeeem,nagyon is jól ütöttek-vágtak.
    Párosokat eltaláltuk. Ernőék nyertek viszonylag hamar ,mi még habokba se voltunk deee döntő szettben valahogy behúztuk.
    Egyénik zseniális küzdelmeket hoztak,nem volt uncsi meccs egy sem sőt rengeteg döntő szettes mérkőzés volt nem is emlékszem a számára.
    Ernőnknek jól ment a játék. Azért szervamester Ficay meglepte és meg is verte.
    Zolink nagy csatákat vívott,1 szer nem felé billent a szerencse és bukott 1 meccset.
    Ferink jól játszott “végre” de azért ő is megízlelte a mérkőzés végén lehajtott fejű gratuláció megnyílvánulást az ellenfélnek.
    Jómagam inkább magammal küzdöttem ,rengeteg élét és ujjamat ütöttem (hazai pályán).
    Remek kis meccs volt. Ha így fognak fellálni az ajkai legények akkor még rengeteg pontot szerezhettnek a bajnokságban.
    Dr Szám–Imecs és Saláta–Illés páros
    Imecs előember ” ezt tényleg nem hiszem el” Ernő 3
    Dr Szám előember ” csááááá” Zoltán 3
    Saláta előember ” mindent kipróbáltam és nem zavarodik meg” Ferenc 3
    Illés előember ” gyere éle megküzdünk ” Rolike 2 🙁
    hajótest stabil
    lézer világít
    csooojjéééééé
    száááááááááááááá

  6. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Tata 2 — Vértesszőllős 9:9
    Tokod — Vértesszőllős 7:11
    Héten 2 élethalál meccs várt ránk ezért fel kötöttük a gatyát és edzésen próbáltunk mindent kihozni magunkból. Csütörtökön koraestére sikerült rakni a meccset a nagy riváris ellen akik a vizek városában ütik a labdát a “kék szalon” névre hallgató játékbarlangban. Zoli össze szedte a csapatot ,Ernőnk jött saját verdával. Megérkeztünk a teremhez már többen voltak a teremben mint nálunk az évzáró bulin,pedig mi se vagyunk kevesen XD na de annál jobb egy igazi classicó. Párosokat eltalálta Ferkánk az írástudó. Doktorunk és Ernő játszott az acélosabb krebsz Barassó ellen, nagy csatában kikaptak. Mi kaptuk a talán gyengébb egységet egy ismerős arccal szembe az asztalnál,a mi Szakál Bélánk személyében aki még tavaly nálunk gondoskodott a viharos meccsekért. Nagy csatában behúztuk. Egyénik zseniális küzdelmeket hoztak ,hol felrugva hol rábólintva a papirformára. Végén még 9:8 is volt ide de nem sikerült az összes pontot elhozni Tatáról. Jó kis meccs volt,igazi rangadó.
    Saláta–Illés páros
    Imecs előember ” na ezt nem hiszem el” Ernő 2
    Dr Szám előember” az szép” Zoltán 2
    Saláta előember ” 1xűen nem érzem” Ferenc 2
    Illés előember ” ezt a dropptalan szaunna termet kiknek csinálták??” Rolibaba 2
    Csütörtöki pontokat elhagyó napunk után 2 nappal Tokodnak vettük az irányt a szintén nem gyenge játékos állománnyal rendelkező csapathoz. Kék vesztegzár verdámmal mentünk ő eddig mindig szerencsét hozott XD Megérkeztünk (jó kicsit nyomtam neki) teremnél sehol senki,,,,,,,,naaaaaaaa. Rá 2 percre elkezdtek szállingózni a hazai játékosok. Láttuk kik jelentkeznek játékra,na ez se lesz gyalog galopp. Beütés rendben volt,terem parkettás amit rühellek de így is jobb mint a kék szalon. Párosokat megint eltalálta Ferkánk,bár itt nincs nagy különbség de sikerült mind2 párost behúznunk,ez fontos kiélezett meccsen. Egyénikbe hicskok tuti forgatta volna a szemeit olyan csodák voltak papírforma felrugdosó sőt szét tépő és elégető eredmények láttak napvilágot. 3. körben elhúztunk vendéglátóinktól és már nem tudtak utolérni.
    Ez is zseniális rangadó volt,szép poénokkal rengeteg malaccal amit ezen a napon én kaptam.
    Imecs–Dr Szám és Saláta — Illés páros
    Imecs előember ” nem tudom felemelni a kezem válig” Ernő 4 🙂
    Dr Szám előember ” legalább ne a szervámba susogj bele” Zoltán 2
    Saláta előember ” bocsi srácok és köszi” Ferenc 1
    Illés előember ” ütöttem egy neccet yeah(szerintem a bazilikában is hallották az örömöm) ” Rolibaba 2
    Nem semmi volt ez a 6 nap alatt 3 meccs című játék de túléltük.
    Nyomjuk tovább
    csojéééééééééééé
    száááááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááááááááá
    hajótest stabíl
    lézer világít

    • takacsj szerint:

      Roli!

      Azt hallottam, hogy Tokodon a Bohony Peti ott volt a teremben és be is írták cserére – de azt megtudhatjuk, hogy miért nem állt asztalhoz?
      Üdv: takacsj

      • illés puhos nyonyi rolike szerint:

        Szia Jenci!
        Nekünk azzal magyarázták,h a Peti vállsérülés miatt sírta ki a Zsoltinak ,h játszon helyette.
        Többit meghagyom az össze esküvéselmélet gyártóinak XD XD XD

  7. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Esztergom—Vértesszőllős 4:14 🙂
    Vasárnap délutánra sikerült rakni a mérkőzés időpontját. Pont ebédeljünk az ugrálás előtt vagy ne problémával küzdöttünk.
    Az én kis kék vesztegzár névre hallgató verdámmal mentünk,no perc alatt ott teremtünk. Kis Ninja warrior után betaláltunk a terembe. Fények,asztalok jók,parkettát nem szeretem dehát ez az idegen meccs varázsa.
    Beütés rendben volt,mindkét csapat várta a küzdelmet.
    Párosnál már látszott,h nekem idegen kicsit a terem és,h a Ferka éjszakás volt,azt se tudtuk merre vagyunk arccal előre. 3:1 re buktuk.
    Egyéniben első meccsemet a sírból kellett vissza daruznom 2:1 volt oda és az Ákos játéka és az én hibáim nem sok esélyt mutattak arra hogy ez meglesz deeeee aztán valahogy behúztam. Többiek is küzdöttek azért szépen szetteken belül voltak szívritmusszabályzó harcok. Eredmény simának tűnik de azért ez sokkal szorosabb is lehetett volna. Jók az esztergomi legények,fognak még meglepetéseket okozni itt a csoportban.
    Ernőnk nem nagyon izzadt meg,érezte a hazaiak játékát.
    Zoli hangját azért lehetett hallani néha és az Ákos el is kapta.
    Ferink játékán érezhető volt a dekoncentráció és az éjszakásból jövök és megyek is vissza dolgozni cimű fakír nap.
    Jómagam élveztem a játékot . Hol küzdöttem hol szórakoztam.
    Imecs –Szám páros
    Imecs előember ” lassú fallsot nem szeretik,nahát” Ernő 4
    Dr Szám előember ” igen az kéne” Zoltán 3
    Saláta előember ” nem érzem az antit 1általán” Ferenc 2
    Illés előember ” ha gurit akarsz engedd lejjebb” Rolike 4
    Meccs végén kaptunk egy kis fánkot a vendéglátóinktól,köszönjük szépen.
    Héten még 2 meccsünk is lesz. Szóval lehet ugrálni rendesen.
    hajótest stabíl
    lézer világít
    csojééééééééééééé
    szááááááááááááááááááá

  8. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Veszprém—Vértesszőllős 1:17 🙂
    Elindult hát a bajnokság már nekem is. Első fordulón munkahelyi zavarok voltak,effektíve dolgoztam aznap reggel 6 ig. Csapatom kibírta nélkülem és szépen mutatkozott be újfent az nb3 ban.
    Szőllöstől megkaptuk a csapatszállító 9személyes kisbuszt ,amit szerénységem kormolt ki az úton és nevet is adtam neki ,ő lett “white ká”
    Megérkeztünk a helyszínre zárt kapuk és emberek száma zéró fogadott,vártunk. Lassan csordogáltak az emberek. Termet ismertük ,játékosokat ismertük,láttuk ebből olyan nagy baj nem lesz.
    Ferkával mi kaptuk a kellemetlenebb de talán kevésbé kemény párost,csendben nyertünk,míg Zoliék susogva.
    Egyéniben első körben egyből beleszaladtam a minyópetibe 1:0 oda 2:1 ide aztán döntő szett 11:9 ide.
    Kicsit hullámzó volt a derbi. Többiek is hozták szép sorban az egyéniket. Ernőnknek nem kellett nagyon megizzadnia ,Ferka is fél gőzzel tolta a hajót ,bele is szaladt egy buktába dr Robi elcsente tőle a meccset. Zolink még nem elég labdabiztos de itt elég volt ez az idény elei forma.
    Jómagam élveztem a játékot,röpködtem az asztalnál mint defektes gólya békaországban.
    imecs-szám és saláta-illés páros
    Imecs előember “úgy csúszik a cipőm mint a jégvarázs” Ernő 4
    Dr Szám előember “na fejezd már be a hálón átcsacsogást” Zoli 4
    Saláta előember ” kiénekelte a sajtot ha nem is a számból de belőlem” Ferenc 3
    Illés előember ” asztapicsa de gyors vagyok ,zárlatos flash hozzám képest villám mekvín” Rolike 4
    Jó kis edzőmeccs volt ,van még munka hegyekbe de jó lesz. Meccs után ebédeltünk a madaras tacskóban egy kis kinait meg magyart és kielemeztük a ferit ameddig aludt a kocsiban a sofőr mellett.
    hajótest stabil
    lézer világít
    csontok hazahozva
    csojééééééééééé
    száááááááááááááááááááááá

  9. Baloghy Péter szerint:

    NB3 Közép-Dunántúl 1.forduló
    Balatonalmádi – Vértesszőlős 3 : 15

    Megírom az első beszámolót, mert Roland igazoltan távol maradt az első fordulótól, és rám esett a választás, hogy helyettesítsem az asztal mellett, és itt a billentyűzetnél is. De ne aggódjanak a kedves olvasók, nemsokára újra itt lesznek az ősemberek a csontokkal és a lézerrel.

    A szokásos nyári változások Vértesszőlőst sem kerülték el, végül is 2db NB-s csapatból lett 1, amely Imecs-Saláta-dr.Szám-Illés összeállításban szép reményekkel vághat neki az egyébként nem gyenge bajnokságnak.

    Bevált módszer szerint nagyon korán érkeztünk Almádiba, de most nem tudtuk meglepni az ellenfelet, zárt ajtók helyett már labdapattogás fogadott bennünket. A párosok után még 1-1-re állt a mérkőzés, de Nyúl Christian távolléte gyorsan eldöntötte a 3 pont sorsát. Egyénikben a hazaiaknak csak ellenem volt igazi esélyük, a többiek simán vagy küzdve, de hozták a meccseket. Emlékezetes volt Imecs mérkőzése Karsai Krisztinával, aki közel járt a meglepetéshez, de Ernő a döntő szettben újítani tudott.

    Imecs-dr.Szám 1
    Imecs 4
    Saláta 4
    dr.Szám 4
    Baloghy 2

    Tóth S.-Karsai 1
    Tóth S. 1
    Karsai 1
    Penk 0
    Nyúl Cs. 0

    • illés puhos nyonyi rolike szerint:

      gratula. meccshez is meg a beszámolóhoz is.
      Azért kár,h már ember nem olvassa ezt az oldalt XD XD XD XD

      • takacsj szerint:

        Roli!
        Én szoktam olvasni, csak azt nem tudom, hogy a többi, megyénkből induló NBIII-as csapat illusztris tagjai miért nem írják meg a beszámolóikat?
        Üdv: takacsj

      • smmark szerint:

        Szia Roli! Nyugi, az elmúlt napokban nem volt ritka a 200 fő feletti látogatás sem, de mindig bőven 100 felett volt! Ez szerintem egész jó szám a versenyzői létszámhoz képest – úgyhogy csak hajrá! Az, hogy néma a köz nem jelenti azt, hogy nem is olvas! 🙂 Jó lenne ha más is aktivizálná magát!

  10. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértrsszöllős 2 — Szár 7:11
    Vasárnapi mélyrepülésünk után itthon fogadtuk a szomszéd város csapatát. Mindig jó kis harcok alakulnak ki az amúgy barátságos mérkőzéseken. Viktorunk megint nem vállalta a játékot,Áginak adtunk bizalmat. Párosokat eltaláltuk mienk lett Csabival a “talán” kevésbé össze szokott egység. Nyertünk. Egyénik folydogáltak a szokásos mederben csordogáltak. Izgalmakat Peti meccse Józsival ,Csabi meccse Kaposi petivel és az én meccsem kotróbival szolgáltatott.
    Csabinknak nem ment extra jól a játék de küzdött .
    Petink mélyvízben még mindig.
    Ágink feltépi az asztalt.
    Jómagam élveztem a saját termet nem azt a szörnyűséget messzi bányászvárosból
    Kovács–illés páros
    Kovács előember ” ennyi malac nincs” Csaba 1
    Baloghy előember ” pedig ez nagyon kellett volna” Péter 1
    Mágerné előassszony” nem tudok nyerni” ottó
    illés előember ” eldölös is bejön wazze” Rolike 4
    Hajótest recseg
    lézer halovány
    csojééééééééééé
    szááááááááááááááááááááá

  11. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Ajka—Vértesszöllős II 14:4
    2 HETE NEM VOLTAM EDZÉSEN,MEREM REMÉLNI A TÖBBIEK IGEN. Neki vágtunk a legmesszebben tanyázó bányászvárosba. Végre utaztam Csabink 4 karikás játékával,zseniális az az autó. Képzeljétek 140 km/h nál előjön egy szárny a kocsiból,h lenyomja a verda seggét. Seggünket nem ültük el mire odaértünk ,mi voltunk az elsők,még a gondnok hölgyet is megelőzve. Beütésnél éreztük ,h a joola 1000 es asztal és a parketta ,tőlünk legidegenebb idegen ami létezik,reménysugárnak névrokonom nem játéka adott némi vigaszt de tudtuk így sem igazán mi vagyunk a favoritok. Párost szétvariáltuk ,meg is lett az eredménye. mind2ő bukta.
    Egyénik egyből az elején rémálomba repültek. Engem Emil stabil játéka,többieket meg másé XD világított rá,h ezen a napon pontok nélkül kell mennünk hazafelé. Nagyon nehéz úgy játszani,h minden poénba bele kell koncentrálni mert ha nem akkor habokba megy a labda nem pedig oda ahova szeretnénk. Hazaiak jobban akartak nyerni és jobban érzik ezt a katlant.
    Petink teljesen széthullott,nem igazán tudta mit játszon.
    Viktorunk legjobb fegyverét a dobálást offozta le a játéktér.
    Csabink sem érezte a szervafogádosakat és ami jobban fáj a nagypörijeit.
    Előtte való nap kilátogattam a tatai patarára busszal 🙂 ez pont elég volt arra h ne legyen idegem alkalmazkodni de lehet,h bele is fáradtam már ebbe a szezonba. Még 2 forduló van,megtesszük amit lehet.
    Kovács előember ” szett közepén tartunk és 6szor megettem ezt a szervát” Csaba 1
    Saláta előember ” ezt most komolyan mondod? nem látod a szervám? neeeeeeee” Viktor 1
    Baloghy előember ” ütő szögre hangulatom lesz” Péter vagyis Ottó
    Illés előember ” ezt a síp,síp,síp,fütty,fütty termet nem hiszem el” Rolu 2
    Hajótest recseg
    lézer kontakthibás
    csojééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááá

  12. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértrsszöllős 2 –Esztergom 2:16 🙁
    Héten nem voltam edzésen,nem is éreztem szűkségét hiszen a bajnok “jelőltet” fogadtuk,tudtuk ha csak a fél legénység jön el akkor is bajban van a leghatásosabb egységünk is. Na ők Pali játékát nélkülözték ,mi meg falunk csabink és viktorunk játékára nem számíthattunk. Ők Krisztiánt hozták tölteléknek mi meg Áginkat és Dobos bécinket tudhattuk magunkévá.
    Beütés rendben volt,mindenki érezte a termet ,mindenki jó kedvűen csapkodta a műanyag labdát.
    Beírást én intéztem ,látszik is a végeredményen.
    Szóda és Laci párost nyertük meg a Petivel,mai napig nem értem hogyan de nyertünk. Lett 1 pontunk mint a katicának.
    Egyénik a várható legkisebb meglepetéseket sem hozták,mindenhol a papírforma érvényesült.
    Petink színezte a játékát de az ellenfeleket nem zavarta.
    Ágink és Bécink küzdött deeee ez nem az az osztály és sebesség ami nekik örömjátékra adna lehetőséget.
    Jómagam élveztem a játékot. Szeretek jóval jobbak ellen játszani mert rákényszerítenek a nézőcsalogató játékra.
    Barnit nem tudom megverni mert nem engedi hogy a játékomat játszam. Szóda akkor is megver ha rádobok egy airbusz repcsit. Lacival játszottam egy jót döntő szettig el is húztam a derbit deeeee aztán belefigyelt én elfáradtam és 11:0 ra levert. Na ez fájt.
    Krisztiánnal játszottam volna még pár szettet vagy várjál őőőőő nem…….jó volt ez így 3:0 ide
    Jó kis délelőtt volt ,jót játszottunk. Megérdemelten van mind2 csapat ott a tabellán ahol.
    Baloghy —illés páros
    Mágerné előasszony ” fonákját játszd” Ági ottó
    Baloghy előember ” hova a …….ütöm” Péter ottó
    Dobos előember ” kontra? boztos? fonákra? ” Béla ottó
    Illés előember ” 13:2 necc out —bocs arányom” Rolike 1
    Hajótest rengeteg részből de stabíl
    Lézer utolsókat rúgja deeee világít
    csojéééééééééééééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááááááááááá

  13. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Balatonfüred —Vértesszőllős II 9:9
    Héten még a madarak is csak távolról röpködtek nemhogy a csapatom edzette volna rommá magát. Jó a Peti mindig lent van,szerintem ő ott lakik valamelyik asztal alatt.
    Viktorunk suli miatt kérte távollétét. Falunk még durcizik,így Áginkat kértük meg hogy meglegyen a létszám. Elindultunk a Magyar tengerhez . Terem bejáratához külön körözést kellett kiírnunk ,nem semmi meló volt bejutni. Terem labda combo kicsit furi nekünk de szokható.
    Párosok helyét most én mondtam be,,,,,,,,persze h nem találtam el,mienk a talán nehezebb dio. Csabi döntő szett 10 fölött 2 sitt pörivel lezárta ezt a kérdést,behúztuk.
    Egyénik nagy poénokat és még nagyobb trómbózisokat hozott.Mind2 csapat harcosan játszott.
    Petink világvége hosszú poénokat játszott,érezte a termet a játékot de szettek végén alul maradt.
    Ágink nem volt megszeppenve,jól játszott,hajtott néha majdnem pityergett is éssss 1 nagyon fontos meccset is hozott hőn szeretett csapatának. Nagy gratula neki.
    Csabinkon sokszor győzelmi kényszer alatti görcsős játékot véltem felfedezni deeeee ahol sansza volt azt könyörtelenűl hozta.
    Jómagam röpködtem jobbra balra,belekaptam fent lent,minden arannyá vált amihez nyúltam éééssss a malacok ütése versenyt is talán én nyertem.
    Igazi kis kiesési rangadó volt.
    Kovács —-Illés páros
    Mágerné előasszony “rohanok és szét szervál” Ági 1
    Kovács előember ” hanyadik van a kezemen és világgá” Csaba 3
    Baloghy előember” ez ma nem sikerült de a 2 szoftomat majd megbűntetem” Péter vagy Ottó
    Illés előember “minden jön wazzee ma a retek” rolike 4
    Hajótest töb rétegű de stabíl
    lézer már az utolsókat rúgja de még vakít
    csoooooooojjjjjjjjjjjjjjjéééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááááááá

  14. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértesszőllős 2– Veszprém 7:11 🙁
    Héten jókat edzettünk és matekoztunk,h a vendég csapat ha nem áll fel rendesen akkor van esélyünk még a győzelemre is bár én szkeptikus voltam deeeeee nem vettem el a kedvüket és a lelkesedésüket. Vendégek megjöttek,elég volt a Tancit és a Kurdit meglátni már tudtuk,h jááááááájjjjjjj .
    Párosokat Csabink elég merészen szétvágta és nem is találta el igazán. Mindkét páros oda.
    Egyénik zseniális kis harcokat hoztak,hol szép poénok hol izgalmas szettek ide-oda,itt ott amott.
    Viktorunk hála a rengeteg edzésnek a kritikus pontoknál alúl maradt.
    Csabink ha tudta játszani szép,színes szerva-sitt játékát akkor ment a szekér ha nem akkor szenvedett.
    Petink is harapott mint a pit bull de a végjáték még mindig hibás.
    Jómagam élveztem a meccseket,játék is ment Ából.
    Kovács előember” ha nem hagy pörgetni akkor végem” Csaba 2
    Saláta előember ” persze h necc után kapok egy csúszát” Viktor 1
    Baloghy előember ” aki nem pörget nagyot az megszenved velem deeeee aztán nyer :)” Péter 1
    Illés előember ” fonákon üt-vág,tenyerest meg nem ront…most mit csináljak vele” Rolike 3
    Ha pár szorosabb meccs felénk hajlik akkor talán tudtunk volna pontot menteni deeeeeee ez csak egy nagy “ha”
    Hajótest recseg de még tart
    lézer pislog de még vakít
    csojééééééééééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááááááááááááá

  15. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértesszőllős 2 —Szabadbattyán 12:6 XD
    Héten voltam edzeni ,játék nem ment jól,talán fáradtság. Petink mindig edz, Csabink pihenteti a gigapörit, Viktorunk szárazon edz Győrben.
    Teremhez érve fogtuk a fejünket mert még a főutcán is parkoló autók voltak. Bozsik focinap volt,gyerekek fociztak,kiabáltak mindenhol.
    Vendégek megjöttek teljes harci díszben. Kérdezték hol van a Faluvégink mert az 5:0 nekünk XD XD. Mondtuk nyugodjanak meg,játszhatnak.
    Párosoknál Csabink álmodott egy nagyot. Legyünk úgy,h Ágink van kis salával Csabi meg velem. Kérdeztem ez nem 2:0 oda?? mire csak mosolygott.
    Ágiék döntő szett 3:6 ról forditottak ,mi 1:2 ről. XD de igaza volt. 2:0 ide
    Egyénik jó kis csatákat hozott. Csabi szenvedett a hátával, Viktor az élével, Peti meg a stílusával,én meg a koncentrálásommal.
    Ági–Sali és Csabi–Roli páros ide
    Ági előasszony ” Miért pont a Zsolti ellen kaptam lehetőséget játékra” 0/1
    Kovács előember ” egyenes derékkal nem tudok és nem is lehet pörgetni” Csaba 2/3
    Saláta előember ” miért mindig ilyenkor történik ugyanaz” Viktor 2
    Baloghy előember ” ha ma nem nyerek 2őt akkor ütő szögre”Péter 2

    illés előember ” ne szórakozzak már 1:0 oda bakker” Rolike 4

    Hajótest stabíl
    lézer indexel
    csojéééééééé
    szááááááááááá
    száááááááááááááááá

  16. Schrammel Zoltán szerint:

    Üdv sporttársak megint félve írok mindig megkérdőjelezik a helyesírásomat na mindegy megrizikózom ,hogy írok.PEDIG AKIK ISMERNEK TUDJÁK,HOGY CSAK NYOC OSZTÁLYOM VAN NÉGY ELSŐ NÉGY MÁSODIK.Na csak az a kérdésem nekem nem működik a Kem- Atsz oldala két hete csak ugyanazt mutatja nektek megy csak ez a kérdésem sportársí üdvözlettel.

    SCHRAMMEL ZOLTÁN

    ANNAVÖLGYI BÁNYÁSZ

    • illés puhos nyonyi rolike szerint:

      Mór—Vértesszőllős II 3:15 🙂
      Héten lejutottam 2x edzésre,ment a könnyűkéz 🙂 Csabink nem vitte túlzásba,Petink edzett rendesen órákat. 5 en indultunk útnak 3 kocsival (ne kérdezzetek semmit) mindenki máshonnan jött,máshova ment. Teremhez érkezve a vendéglátó csapat már várt minket,terem parkettás és kicsi,pont ez áll legmesszebb tőlünk naaaaaaa deeeee sebaj. Beütés hozott pár élét de egész jól viseltük. Párosokat kicsit nehezen de jól abszolváltuk. Egyénik papírforma jelleggel csordogáltak felénk kisebb balhékkal fűszerezve,végre nem én voltam a főszereplő XD Viktorunk lázadt egy takart szervának. Csabink szerváját lemérték. Csabi meccsén az ellenfél 1x kiment wc re 10′ és 1x telefonálni 15′ ,ezt Csabink kérdőre vonta ,mire a hazai játékos 1:2 nél feladta a meccset 🙂
      Egyébként szimpatikus kis csapat Mór szerintem. Sajna rosszkor csöppentek bele ebbe az NB III ba,most erős ez a csoport ,véleményem szerint.
      Meccs után a közelben találtunk 1 kávézó cukrászdát ahol ki kellett beszélnünk a meccset és ettünk ,ittunk. Majd 3 autó 3 irányba XD
      Mindkét páros ide Kovács-Baloghy és Saláta–Illés
      Baloghy előember” hogyan ütöm??” Péter 3
      Saláta előember “elveszed valamikor a kezed szervánál?” Viktor 3
      Kovács előember ” 40 éve állok az asztalnál de ilyet még nem is hallottam” Csaba 3
      Illés előember ” küzdők ,,legfőképp magammal” Rolike 4
      Hajótest stabíl
      Lézer energiatakarékos módban
      csojéééééé
      száááááááááááááááááá
      száááááááááááááááááááááááá

  17. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértesszőllős2 —Tokod 7:11 🙁
    Halasztott mérkőzésre készültünk a héten. Tudtuk h a tokodiak jó játékos állománnyal rendelkeznek és jóval előttünk vannak a tabellán. Falúvégi játéka még mindig kérdéses volt,jött még 1 rossz hír,kis salánk is távollétét kérte családi okokból. Maradt 1 hely amit Dobos Bécink töltött be. Jöttek a vendégek nem éppen “zs” csapattal. Reményeink a pontszerzésre szerte foszlottak mint a téli felhők és a szmog. Párosokat szerintem jól találta el Csabink ,mi kaptuk a talán gyengébb 1séget így legalább az elején még tartottuk magunkat. Egyénik szokásos koreográfia szerint csöpögtek a vendégekhez kivéve Csabi nagy skalpja B.Peti ellen és az én V.Zsolti verésem (itt azért már cirkuszoltam Zsolti szervája miatt) Bencével hatalmasat harcoltam 0.2 ről kiszedtem 130 % on kellett égetnem a zsírt. B.Peti meccsen is cirkuszoltam,csak magamat hypoltam fel ,nem akartam sértegetni. Ő annak vette és kisírta a meccset,pedig meccslabdám is volt ahogyan Csabinknak is Zsolti ellen. Ha belegondolok,h 2 ponton múlt a pontrablás………nem semmi.
    Petink élvezte a játékot ,kedvére védhetett és dobálhatott. Dobos Bécink is nagyon akart,sokszor vezetett is szettekben de valahogy nem sikerűl neki meccset nyerni.
    Csabink is élvezte a játékot,Bence poén előtti bíztatását annyira nem,de jöttek a nagypörik meg az ütött droppok és majdnem behúzta a 4 et.
    Kovács—Illés páros
    Kovács előember ” mindent indít és nem érzem a szerváit” Csaba 3 🙂
    Baloghy előember ” sokkal jobbak nálam” Péter 0ttó
    Dobos előember ” megint vezettem és nem nyertem” Béla 0ttó
    Illés előember ” most tényleg kizökkentesz??” Rolike 3 🙂
    Nagyon jó kis meccs volt,hála égnek nem érzik a labdánkat így volt sanszunk szorongatni a vendégeket akik végűl elvitték a 2 bajnoki csontot a barlangból.
    Hajótest több elemből de még tart
    lézer indexel de műxik
    csojééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááááááá

  18. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértesszőllős II—- Kodolányi 8:10 🙁
    Héten mindkét csapatunknak fordulója volt,alig láttam edzésen 1 csapatra való embert. Reméltem szárazon edzenek. Lebeszélt szombati időpontról Viktor és én 10 percet csúsztunk pedig szedte a lábát az autó. Falunk még ránk is rakott egy lapáttal és még pár perccel később érkezett. Mi megbánást szimuláltunk késésünk miatt ,falunk meg csak röhögött, na ez lett mindenki veszte. Edzőnk nem adott játéklehetőséget a csapat néha húzó emberének 🙂
    Párosokat nem lehetett kimatekozni,első kis saláta –illés csapatösszeállítás volt. Sikeresen vettük az akadályt. Csabi és Peti hamar kikapott. Egyénik soha nem látott fogadóirodákat megkönnyeztető eredményeket hozott. Pár meccs amit az elején ide számoltunk az oda érkezett,máris szoros lett és 8:8 után nem tudtunk meccset nyerni a vendégektől. Csabink nem játszott rosszul pár kis dolgon mentek el a kritikus poénok
    Viktorunk hullámzóan játszott hol jó sebességgel szépen hol valami egész máshogy.
    Petink küzdött és akart de még mindig nem találja a saját legeredményesebb játékát.
    Jómagam eléggé meglepődtem hogy nincs mellettem a botránytársam de a játékom és a malacaim kihúztak ebből a gödörből.
    Saláta –Illés páros
    Kovács előember ” Roli neked kell különben ……” Csaba 1
    Saláta előember ” mintha oceánon lennék 1 kis csónakkal ” Viktor 1
    Baloghy előember ” olyan stupid vagyok” Péter 1
    Illés előember ” már megint necc és brahi nyelő vagyok” Rolike 4 🙂 🙂 🙂
    Előember megfázott vagy nem tudom miért dobálja el a bajnoki pontokat,na de sebajjjjjj meg fog gyógyulni. fel a furkós bottal
    Hajótest megrepedve
    lézer fasza,tuti a vezetékkel van valami gond
    csojééééééééé
    száááááááááááá
    szááááááááááááááááááááá

  19. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Dase II—- vértesszőllős II 13:5 :((
    Nehezen indult a tavaszi szezon,halasztások,teremfoglaltságok miegymás,de azért edzésen pattogott a laszti és mindenki jól játszott. Elindultunk a dunaparty városba kisbusszal,majdnem mindenkinek volt 1 egész sora a kocsiban. Időben megérkeztünk ezért lelátogattunk a piacra kávé,tea és a Peti lángosát bevágni. Teremhez érve láttuk vannak ezek annyian mint a ruszkik de bárki játszik ez nem lesz gyalog-galopp. Beütésnél éreztük,h ez a talaj,asztal,labda verzió elég mesze van a mienktől nade ez az idegenben játszás lényege,nekik is más a mienk. Párosokat Falunk nem találta el deeeeee így lett jó mi a talán könnyebb Csabi-Viktor a nehezebb párost is megnyerte. 2:0 ide. Felcsillant a remény a pontszerzésre egészen 30 percig aztán jött a fekete leves. Szép csendben mentek az egyénik az ellenfélhez. ki1enlítettek majd elhúztak és nem tudtuk őket kibillenteni ebből a gyilkos morzsolásból. Csabink jól játszott,nagyon akart. Furka ellen volt 2:1 6:2 is de onnan sem sikerült megfognia. Kada Pisti vezetett ellene 2:0 ra azt kiszedte (de hogyan?? ) 🙂 Viktorunk küzdött a labdabiztonságával 3 vesztes meccs után leadta az uccsó meccsét Petinknek aki be sem ütött és utána ücsörgött kb 2 órát,nem sikerült megvernie sziszibát. Falunknak semmi nem jött össze az nap. Repült a türcsi az ütő meg még ki tudja mi. 1x megállt a labda az asztal alatt középen és az ütőjével (repülve) próbálta nyugalmi helyzetéből kimozdítani a labdát. Hazai csapat tapssal és mosollyal köszönte meg ezt az akciót. Jómagam is szenvedtem de a játék jól ment. 1 meccsem elúszott a Pisti ellen 2:0 6:4 ről (nem tudom ott mi történt,társaim azt mondták elszórakoztam….lehet).
    Meccs után már itthon a főtéren malackodás fesztiválon próbáltuk elfeledtetni a mérkőzést,pálinka,forraltbór és remek ételek és koncertek segítségével.
    Mind2 páros ide
    Kovács előember ” hideg víz folyik a hátamon sittpöri közben” Csaba 1
    Saláta előember ” az hogyan??” Viktor 0/3
    Baloghy előember ” csitt csatt dirr durr” Péter 0/1
    Faluvégi előember ” nem hiszem el roli” János 0ttó
    Illés előember” fahéjjas kiflipöri hogy jön geca” Rolike 2 🙁
    Előembert Furkós bottal tarkon csattintották deeeeeee felkel és megy tovább.
    hajótest stabíl
    lézer kiégett de cseréltük
    csojéééééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááááááá

  20. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Készültünk erre a rangadóra,igazi ki-ki meccsre számítottunk és így is lett. Szép számú hazai szurkoló mellett fogadtuk a barlangból csontokat szerezni próbáló vendégeket. Mind2 csapat teljes harci díszben és feszült de nevetgélős hangulatban várta a harcot.
    Párosokat nem találta el Csabink ,mi kaptuk Faluval a talán rutintalanabb egységet. Mindkét meccs kisebb izgalmak mellett dőlt el testvériesen. Egyénik szenzációs poénokat hozott ,igazi nézőcsalogató játékot mutatott a 2 gárda.
    Botrány vonat ezen a 7végén is kisiklott. Vendég csapat egyik játékosának nem tudtuk elmagyarázni hogy a szervája még a játszótéren a forgóban is szabálytalan,nemhogy nb3 ban. Na de nem baj majd pestről viszünk játékvezetőt ,hátha annak jobban hisz.
    Viktorunk valamiért maga alatt játszott jóval,nem is élvezte,görcsösen vergődött és a tűz sem volt benne.
    Csabink egész héten tolta h már idén nem akar edzeni csak szórakozni de ahogy ígérte a meccsen azért oda rakta magát.
    Falunk megint bírkozott magával a tüdejével a labdával meg az ellenfél nyerni akarásával de hozta szépen ő is a meccseket .
    Takart szerva kéz otthagyással elleni meccset nem élveztem ,igazából nem is volt nagyon poén. Többi teljesen jó kis harcot hozott.
    Nagyon jó játékosállománnyal rendelkezik ez a kis csapat. Figyelni kell rájuk mert képesek pontokat szedegetni. Hála égnek az előembertől most nem sikerült neki.
    Meccs után 1 közeli vendéglátó egységben lazítottuk ízületeinket és pótoltuk a folyadékveszteséget. Este pedig az adventi vásárban teszteltük a rumos szilvás forraltbort és a rummal ellátott puncsot.
    Mindenkinek nagyon vidám,kellemes,mosolygós ünnepeket és levezető versenyeket,valamint eredményben gazdag sikeres,boldog,egészségben gazdag új évet kívánunk.
    Kovács előember” ott van a kezemben és kiveri ” Csaba 3 🙂
    Faluvégi előember ” kikészültem mit roli mit ” 3 🙂
    Saláta előember ” kicsit nem tudok” Viktor 1 🙁
    Illés előember ” az már megint mi szerva volt mit ” Rolike 3 🙂
    Faluvégi—-Illés páros
    hajótest szétszedve majd januárban újra összerakjuk
    lézer és a féklámpám kiégve
    csojéééééééééééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááááááááá
    dzsángálééééééééééééééééééééééééééééééééé
    mángálééééééééééééééééééééééééééééééééééééé

  21. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Balatonalmádi—- Vérteszőllős II 9:9 🙁
    Héten voltunk edzeni,tudtuk,hogy rendesen oda kell raknunk az agyunkat az asztalra. Almádi elleni meccseink mindig nemhogy parázs de inkább erdőtűzmeccsekre szokott vajazni. Valamiért mindig várja mind2 csapat a szikrát hogy robbanjon a botrány. Most sem volt másképp (miért is lenne) 🙂 Beütésnél éreztük h elég messze került ez a terem a mi barlanguktól. Rengeteg élét ütőttünk és az oda-vissza mozgással is küzdeni kellett. Na de ez a másság majd zavarja őket nálunk is,nincs értelme ezzel foglalkozni. Ezért idegen az idegen. Párosokat eltalálta írástudónk,mi kaptuk a talán ércesebb párost. nagy izgalmak mellett és egy szerintem idegen szervának hála elbuktuk Faluval.
    Valamiért úgy gondoltam,h az a sportszerű ha az adogató mondja be az idegen szervát ………..hát nem. Egyénik még jobb meccseket hozott. Szép,küzdelmes nézőcsalogató poénok születtek. Jánosunkat nem gyenge játékkal nagy csatában leverte a Sanyi. Na ezt nehezen viselte játékosunk és még a padon is morgott,zúgolódott. Vendéglátónkat ez nagyon zavarta ezért azt mondták neki,h “cumit rakunk a szádba ha nem hallgatsz el” naaaaaaa ez biztos jól esett Falunknak abban a felfokozott idegállapotban és már majdnem el is csattantak a pofonok. Ekkor játszottam pont nyusz-nyusz Krisztiánnal akinek valamiért beragadt az,h amikor neccet vagy csuszát adott akkor a következőt hallottam ” sssshhhháááááá” jóóóó arról nem is beszélek,h kint a padon megtapsolták ezt az igazából mázlinak és a másik játékát megnehezítőnek vélt poénszerzést. Nagy csatában kikaptam. Játék végén a kézfogásnál a következőket mondtuk 1másnak. ÉN– köszönöm,jó kis harc volt,gratula. Krisztián nyusz nyusz— Három null sima. Na hát ilyen egy igazi jó játékos akit tisztelni lehet…………jahhhhh nem ez inkább valami más XD
    Csabink jól játszott,kicsit ő is szenvedett a teremmel és a necc outokkal. Viktorunk is igyekezett rendesen de nem bírt Penk mester szög 1xű játékával. Falunkat kinyírták 1ből az elején. Jómagam jó meccseket játszottam,kivéve kis nyusz-nyusszal ezt nem felejtem el neki 1 darabig.
    Kovács–Saláta páros
    Faluvégi előember ” mi van veled mit,megőrültél mit” János 2
    Kovács előember ” nyerned kell roli különben végünk” Csabi 1
    Saláta előember ” az a falls melyik párhuzamos univerzumból jön így” Viktor 2
    Illés előember ” ezt az elkényeztetett,életképtelen emberszerű képződményt teeeeee” rolike 3
    Aznap volt el classico háááááát az eredmény és a csata is hasonlított rá. Utána bánatunkban elmentünk kajálni a madaras tacskóban,itthon pedig pálinka,sör combo-ba folytottuk bánatunk. Deeeeee azt mondják “idegenbe jó az x ” tehát fel az ütővel 😉
    Hajótest stabííííííl
    lézer még pislákol……………már csak 1 meccs van ősszel
    csooooooojééééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááááááá
    dzsángálééééééééééééééééééééééééééééé
    mángáléééééééééééééééééééééééééééééééééééééé

  22. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Szár—Vértesszőllős 6:12 🙂
    Szomszéd városi derbit nagyon vártuk. Mindig jó meccsek zajlanak jó hangulatban és többnyire 1-2 meccsen szokott múlni a bajnoki pontok sorsa. 40 km vezetés után hazaértem ahol már várt csapattársam hogy átvigye a seggem meccsre. Megérkeztünk szép darabokban 4 en 3 autóval(jól megszerveztük 🙂 ) Később még Petink is külön verdával jött szurkolni. Teremben kicsit hideg volt deeeee nem zavaró módon. Párosokat nem találta el Csabink,ők nyerték a Sátori –Zenyik egységet. Mi Faluvégivel kisebb izgalmak mellett vertük a Müller—Franek duót. Egyéniket kockázatosra álmodta meg játékos edzőnk Falú kezdett Kristóffal és a Gyurival. Szép és izgalmas játékkal valahogy hoztuk. Második kör még szebben alakult és elhúztunk mint a vadlibák a tatai tóról. Végén már kiengedtünk és örömitalok mellett örömjátékot prezentált mind2 csapat. Franek azért még megmutatta falunak hogy mekkora a kabát 12:5 nél mintha életéért harcolna.
    Viktorunk nem tudta figyelmét az asztalon tartani Müller elleni meccsén mert falunk éppen szorongatta a kotróbit na nem hallkan és a végén nem is hasznosan. Csabink nagy kedvel játszott,jöttek a pörik ,ment a kéz. Falu is nagyon akart bizonyítani ettől kicsit görcsössé vált. Jómagam nem tudom mit ettem előtte levő napon vagy mennyit aludtam de amihez nyúltam arany. Élveztem,jöttek is a dolgok. Több ilyen kéne.
    Egységes csapat képét mutattuk és amit még megmutattunk,hogy ha rendesen kiállunk és van tétje akkor azért az előembert nem olyan könnyű vissza zavarni a barlangba.
    Kovács előember ” több ziccer is a kezemen és necc out” Csaba 3 ( müller — Balogh csere) 🙂
    Saláta előember ” kösz falu B+ ” Viktor 2
    Faluvégi előember ” hogy jön arról a szarról mit ” János 2
    Illés előember ‘1000-1000 minden jön” Rolike 4 🙂
    Hajótest stabíl
    lézer világít
    csojéééééééééé
    szá,szá,szááááááááááá

  23. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Esztergom 1 —Vértesszőllős II 14:4 🙁
    Hála a munkahelyemnek ,héten megint nem voltam edzésen (nem mintha más lett volna az eredmény). Többiek lent voltak 1 kis forma megőrző ugribugrin. Megérkeztünk Bazilikavárosba,ment a fűtés,fények jók,minden körülmény adott 1 jó kis derbire. Párosokat nem lehet eltalálni,a hazai gárda mind2 vagonja betonkemény. Mi faluval kotró Palit és a tűzek kióltója Barnit kaptuk azért úgy gondoltuk,h verhetők de a kritikus pillanatban jöttek a mázlik és 1-2 brahi. Petiék elég hamar padon szurkoltak. Egyénik színvonalas és részemről hangos mérkőzéseket hozott. Lacival most hogy “pincebetegsége volt” végre partiban voltam 1 darabig deeeeeee amikor nagyon kell 2-3 poén neki azért azt nehéz elvenni tőle. Szóda egy őrült volt ellenem,ki sem bírtam bontakozni ,lepörgetett az asztalról(nem élveztem). Barnival jó meccset játszottam szép hosszú poénok voltak. Párosból benne maradt a necc cunami 1-2 csusza és 1-2 fizikát felrúgó mission imposible szögpörgetés,na ezeket nehezen viseltem 🙂
    Pali a kotróval is nagy meccset játszottam,azt simán nyertem 3:2 re 🙂 🙂
    Látszik,h feljebb játszottak tavaly az esztergomiak ,mondjuk az is érthető,h kiestek. Minden ellenünk szegült ezen a napon. Megverni nem tudjuk őket deeeeeeeee azért ez reálisan szorosabb kéne h legyen.
    Rálőtek az előember csatahajójára deeeeeee van nálunk grundfos szivattyú ,vizet kimertük,lukat foltoztuk, lelkünk nem sérült.
    Saláta előember ” világ legegyszerübb szerváját adom és eszi az ember” Viktor 2 (Hetzer–Horváth cserének köszönhetően)
    Faluvégi előember ” maradjál már,mindjárt jössz te is” János 1
    Baloghy előember ” még mindig nem tudom a nálam jobbakat megverni” Péter illetve Ottó
    Illés előember ” azt se tudja mit csinál és a földről feldobja ziccerre ami csusza ” Rolike 1 .
    hajótest regenerálódig
    lézer világít
    csooojééééééééééé
    száááááááááááááááááááááá

  24. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Héten nem voltam edzésen mert dolgoztam deeeeee azért szárazon pinyóztam fejben. Csapatunk vezetősége nehéz helyzetben volt mert nb2es brigádunkban sokan betegeskedtek ezért húztunk 1 merészet. Kivettek engem nb3 as csapatból h segítsem a magasabb osztályban lévő társaimat ha netán valaki kidölne a sorból. Megérkeztünk a barlangba,láttuk a vendégek teljes harci díszben várják az összecsapást. Itt már sejtettük,h valami földön sőt univerzumon túli szerencse kéne h megszorongassuk a nem igazán gyenge játékosállománnyal rendelkező előfővárosiakat. Beütés rendben volt,fények megfelelőek,mindenki érzi a lasztit ,asztalt. Párosunk jó kis meccset hozott,nagyon éreztek minket és 2 forral több malacot is ütöttek mint mi,így csak pöckölgettük az oroszlán bajszát megcibálni nem tudtuk. Nem tudom mi volt a másik asztalon mert nálunk 1:1 volt ,,,,ott már pacsi csattant. Egyénik szinvonalas ,szép játékokat hozott (kivéve az én 2 meccsem) deeeee azért látszott,h képzettebb a vendég gárda. Szépségtapasznak Ernőnk húzott be 1 meccset és Bélánk 16:1 es állásnál nem hajtott fejet az ellenfél 40% os játékának.
    Sportszerű kis csapatot fogadtunk az előember odujában. Valószinüleg jóval előrébb fognak tanyázni a végelszámolásnál.

  25. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértesszőllős 2 —- Balatonfüred 7:11 🙁
    Héten mindenki volt edzésen,mindenkinek ment a keze és pörgött a lába. Rendben készültünk a 7végi derbire. NB2 es csapatunk zaklatott minket,h kéne 1 ember nekik párosra meg ha már 11111111 játékra. Ezt még a meccs napján is tolták a fejünkbe,mondtuk ha a Füred “zs” csapattal jön akkor mehet (természetesen nem így lett és eljöttek rendesen),hiszen nekünk kis Saláta játéka nem állt rendelkezésünkre deeeeeee azért megvoltunk 🙂
    Párosokat nem találtuk el,mi kaptuk Faluval a (talán) gyengébb 1séget. Világ 19 vagy 20.-ik csodája közé besorolva valahogyan el is vesztettük 🙁 Közben Csabink és Petink pici izgalmak mellett el is vesztette a másik mérkőzést. Egyéniben Dobos Bécink kapott lehetőséget megfelezve a 4 egyénit Petivel. Nagyot küzdött Sebi bával és döntő szett 8:1 és 10:7 ről kikapott. Petink 2 meccse nem igazán volt sorolható a nyerhető meccsek halmazába. Faluvégink sokat röpködött és hajtott magához képest mégsem bírt sem az ellenfél akarásával sem a műanyag labdával kibékülni. Jómagam élveztem minden meccset ,,,,,,,,,,,kivéve Máté elleni meccsem naaaaaa az nem semmi volt 4 szettben ütöttem 2 malacot az ő 18-20 körüli mázlijával szemben 🙁 azért őt egálból sem könnyű megszorongatni ííííííígy esélyem nem volt. Tóth Józsival játszottam 1 hatalmasat ,bárki nyerhetett volna azon a meccsen 🙂
    Csabink nagy kedvel és jó játékkal segítette csapatunkat,sajnos ez is kevés volt. Kritikus meccsek a vendégekhez dőltek.
    Kovács előember “gyerünk srácok tovább,tovább” Csaba 3
    Faluvégi előember ” hogy üti azt a fonákot b+” János 1 🙁
    Dobos és Baloghy előember ” hát ezt nem hiszem el” Béla és Péter ottóóóó 🙁
    Illés előember ” mi ez a mázli-cunami ami csattan a pofámon” rolike 3
    Rálőtek az előember barlangjára,pár szikla megremegett deeeee még mindig helyén van a hegy 🙂
    hajótest stabíííííííííl
    lézer világít
    csojééééééééé
    szááááááááááááááááá
    szááááááááááááááááááááááááááá

  26. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Héten nem voltam edzésen mert délutános voltam. Mertem remélni kiscsapatom azért látogatta a barlangot. Győztes benzint zabáló karburátorú “blue thunder” kódnévre hallgató verdámmal mentünk miután össze szedtem a csapatot,Falunk is hozta vadkergető jeep-et mert meccs után ment le pecázni a magyar tengerhez. Időben megérkeztünk miután mind2 kocsi lefulladt a gánti kocsmában. Ismerős arcok fogadtak Battyánban ,fel lélegezhettünk,van remény a 2 pontra. Terem,labda,aszta,fényviszonyok tökéletesen megfelelnek a játékra. beütés rendben volt. Párosokat nem találtuk el,mi kaptuk a gyengébb hazai egységet,Viktorék a nehezebb falatot. 1:1 Egyénik kissebb nagyobb izgalmak mellett csordogáltak. Zsoltit megvertem nagy csatában,mi meccsünk mindig jó kint is meg bent is,talán jól is laktam vele kicsit mert utána jött a fekete leves számomra,csapatomra nem mert már látszott h pontrablás lesz. Kicsit lazára vettem és amúgy sem bírom a játszótér tanította stílusú játékosokat 1xűen nem tudom komolyan venni és ami még rosszabb lővésem nincs,h mit fog csinálni poénokat ,,,,,,,,,nagy csatában és 2:1 10:9 nél 1 olyan ütéssel amit Ma Long 1000000 ból zéró sikerrel sem csinál meg elbuktam 🙁
    Jó kis edző meccs volt,azért fel kell kötni nekik is a gatyájukat ha bent szeretnének maradni.
    Meccs után beültünk 1 vendéglátó 1ségbe kipihenni és kiértékelni a történteket majd a fehérvári madaras tacskóban ettünk 1 kis kinait hátha jobbak leszünk.
    Faluvégi-illés páros
    Faluvégi előember” nem hitted el mit” János 4 gratula
    Saláta előember ” megadok minden 2esélyest és én vagyok a g@nya” Viktor 3
    Baloghy előember ” gyógyszereket meg a sitteket benyelem” Péter 1
    Illés előember ” ezt az embert ez mi??? ” Rolike 3
    hajótest stabíl
    Lézer világít
    csojééééééééééééé
    szááááááááááááááááááá
    dzsángálé,,,,,,mángáléééééé

  27. illés puhos nyonyi rolike szerint:

    Vértesszőllős 2 —-Mór 17—1 🙂
    Frissen feljutó csapatot vártunk hazai meccsünkön nem tudtuk milyen játékerőt képviselnek,eredményeiket látván sem tudtuk eldönteni hogy mi lesz. Csabink sörözget Prágában, Petink köhög és nem látszik a szemében semmi,Viktorunk zárthelyit írt és nem láttuk 2 hétig,Falunk is betegeskedik 🙁 tehát jóóóóóóó lesz ez 🙂
    Beütés rendben volt,mindenki jól játszott,élvezte.
    Párosok szinte simán jöttek és az első körben is mindenki hozta a meccsét. Kezdet körvonalazódni h nem lesz itt pontrablás,később már csak azért hajtottunk h ne mi bukjunk meccset ,legbetegebb játékosunk csak beleszaladt a hibába és bukott 1 nagy derbit. Van 2 játékosa papíron a vendég team-nek akik nem vállalták a játékot,próbáltuk megtudni a miértjét deeeeeee nem árulták el.
    Meccs után beültünk sörözni az előember 1ik vendéglátó1ségébe és kielemeztük a nap történéseit.
    Saláta—Baloghy és Faluvégi—Illés páros
    Saláta előember ” hallod nyonyi ez ge@ire nem üres ahogy mondtad” Viktor 4 gratula
    Faluvégi előember ” és feladta hallod roli és fel ,,mit” János 4 hát ő gratula
    Baloghy előember ” attól kaptam ki akit pont megakartam verni” Péter 3 hát ő gratula
    Illés előember ” szeretem mikor nem érdekli őket a fizika és kiüti a fallsot asztalra ” Rolike 4 🙂
    Erősen fel kell kötni a gatyájukat ha jövőre is ebben az osztályban szeretnének meccseket játszani.
    Jó kis edző meccs volt. Nyomjuk tovább a négyszögletű kereket.
    hajótest beteges deeeeee stabíl
    lézer világít
    csojééééééé
    szááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááá

  28. Baloghy Péter szerint:

    NB3 Közép-Dunántúl 1.forduló

    Tokod1 – Vértesszőlős2 11:7

    Ezt a beszámolót kivételesen én írom meg, mert Rolandot ideiglenesen más fontos beosztásba helyezték. Az NB2-es csapatnál kellett besegítenie, így nem vehetett részt ezen a mérkőzésen. Az írói vénájával természetesen nem kívánok versenyezni (ez olyan lenne, mint a Gundel mellett vendéglőt nyitni), maradok a száraz tényeknél.

    A nyári szünet egy személyi változást is hozott az NB3-as csapatnál: Csiri Feri távozott Szárra, Saláta Viktor pedig érkezett a Széchenyi Egyetem csapatától. A tokodi útnak tehát Faluvégi-Kovács-Saláta-Baloghy összeállításban vágtunk neki. Illés hiánya nagyban meghatározta a nyerési esélyeket, ennek ellenére 6-6-ig felváltva könyvelhették el a győzelmeket a szemben álló felek, és reménykedhettünk egy döntetlenben. Ekkor aztán sajnos 3 db kétesélyes meccset vesztettünk nagy harcban (ifj. Sádli-Kovács, Vincze-Baloghy, Bohony-Faluvégi) és ez nagyjából el is döntötte a 2 pont sorsát. Végül is azt lehet mondani, hogy ifj. Sádli volt a nyerő ember, akinek a 4 nyert meccsét nem kalkuláltuk be.

    A jobb eredményhez négyünk közül legalább kettőnek kellett volna valami pluszt hozni az elvárhatón felül, de ez most nem sikerült. Egyébként az egész találkozó baráti hangulatát semmi nem zavarta meg, sőt még “kirívó sportszerűségek” is történtek, például amikor Viktor visszaadott ellenfelének egy szőrős labda miatt nyert pontot.

    Egy vereség soha nem jön jól, de azért nem változtatjuk meg a nevünket Vértesszőlősi Csüggedés SC-re, optimista tekintettel nézünk a jövőbe, várjuk a következő hétvégét.

    Vincze-ifj.Sádli 1
    Bohony P. 4
    ifj.Sádli 4
    Vincze 2
    Gombola 0/3
    Váli 0/1

    Faluvégi-Saláta V. 1
    Faluvégi 2
    Kovács 2
    Saláta V. 1
    Baloghy 1

    B.P.

    • illes puhos nyonyi rolike szerint:

      Zseniális beszámoló volt Peti.
      Ezt úgy látom mintha Gundel mellett nyitottak volna egy Ramsyt 😁
      Így tovább. Szeretném ha ezen a közösségi portálon te irnád tovább. Ha időd és kiapad6atlan elméd engedi. Jómagam írom a másik népbutító szerverre.
      Talizunk edzésen. Még1* gratula

  29. illés roland szerint:

    Szár I—–Vértesszőllős II ——12:6 🙁
    Szombaton megtudtuk,h már a házigazdának is tét nélküli ez a mérkőzés ezért elég jó hangulatú kis mérkőzésre lehetett számítani. 7en mindenki járt edzésre báááááááár ez már nem annyira edzés ,inkább csak formatartó kis ütögetés,mindenki várja a nyári pihenőt.
    Leszedtem Csabinkat a vonatról trébányán és indultunk Szárra. Vendéglátóink 75% a parkolóban ,akinél a kulcs az 2 perccel később jött. Beütés rendben volt ismerjük a termet ,asztalok szupik. Csabink össze hívta a nagytanácsot és kiadta a petinek,h döntsön ki játszon. Falunk párosra kapott engedélyt csiri birink , dobos bécink mellett mi Csabival kaptunk lehetőséget az örömjátékra.
    Párosokat a száriak szét szedték vagy tesztelik vagy nemtom. Mi faluval a kotróhajót kaptuk krisztoforóval,behúztuk. Másik asztalon Petink csirihóval elvérzett a müller –Francsics egység ellen.
    Egyéniben nagy csodák nem történtek,hacsak nem Csabi tenyeres kis,induló 🙂 pörijének ászból ki nem kényszerített hibává való átváltozása. Csiri—Dobos—Kovács trió 13 meccsből 2őt tudott a mi asztalunkra lerakni 🙁 azért ez eléggé kevés az x felé vagy a győzelemhez.
    Jómagam hajtottam,élveztem deeeeeeeeee azért a koncentrációmon látszott,h tét nélküli ez a derbi.
    Faluvégi —Illés páros
    Csiri előember ” felépítem a poént és a vége asztal alá” feri 1
    Kovács előember ” játszani sem akartam és a pörim is habokban” Csaba 1
    Dobos előember ” szett végéig elmegyek aztán lehajtott fejjel térfélcsere” Béci illetve Ottó 🙂
    Illés előember ” sima poén habokba de azért a háló melletti guri szerű az megy pirossal—-feketével ” Rolike 3 🙁
    Szár jó kis csapat,talán falunk játéka és hangja színezte volna még a derbit de amikor nem lényeges akkor had bizonyítsák a többiek,h helyük van a csapatban.
    Hajótest sok elemből áll ezért noékemény
    lézer kikapcsolva ,dolgozott eleget az évben
    csoooojééééééééééééééééééééééééééé
    száááááááá,száááááá,szááááááááááááááááááá
    Meccs után vendéglátónk szakosztélyvezetőjének a vendéglátóegységében elemeztük ki az év és a mai történteket.
    Mindenkinek jó pihenést a nyárra ,brilliáns levezető versenyeket és jó felkészülési meccseket kívánok.
    köszönöm az egész évados figyelmet.
    találkozunk összel vagy ha addig történik valami úgyis jövök

  30. illés roland szerint:

    Herend — Vértesszőllős II 6:12 !!! yeahhhhh
    Héten mindenki edzett rendesen. Most már ezt a pár fordulót csak megkéne hajtani,aztán egész nyáron pihenhetünk.
    1 újjabb verdát teszteltünk,h szerencsét hoz vagy sem,speciál az én blue thunder kódnévre hallgató kocsim volt az alany. Kicsit késve indúltunk már trébányán is meg kellett állni kajáért és a gánti már már kötelező kávészünetre is meg kellett fékezni a lendületet. Lovak közé csaptam és fél órával hamarabb oda is értünk még a takarítónő előtt.
    Termet ismerjük,csuszimuszis parketta tőlünk idegen asztal-labda combó. Házigazdák teljes harci díszben (Tanci,Minyó,yes sir, Pintér) Beütés jó kedvű volt,próbáltuk megszokni a légkört.
    Párost szét (vagy nem) szedték de legerőssebb a leggyengébbel egységet kaptuk első szettet 0-7 ről kiszedtük Faluval (mai napig nem tudom hogyan) ez akkora trauma volt,h nem is bírták fejben és be is húztuk. Közben azért a poén örömünkkel (kiabálásaim) próbáltam zavarni a másik asztalon játszó csapattársaim akik ennek hangot is adtak és ennek hála ők is megnyerték.
    Egyénik majdnem az álltalunk megálmodot koreográfia szerint alakúltak. Tancit akkor sem lehet megverni ha a lábát bedugja a seggébe. Yes sir (Kovács) fájdalmai a lábában sugárzott ki,nem igazán tudott megszorongatni minket kivéve Petinket. Pintér nem nagyon akar mozogni viszont a fizikailag lehetetlen sitteket megcsinálja néha. Nagy meccset játszott Petinkkel,megint kihordtunk 1 -2 infarktust a meccsén de nagyon kellett az a meccs. Minyó ugyanazt csinálja mint rég ,egész asztalos fonák ezt kapd el pöri. Falúnk ellen működött viszont a Peti valahogy kijátszotta.
    Falunkat és Csabinkat zavarta a terem de nagy kedvel játszottak. Petink mindenhol szeret 50 perces meccseket játszani. Jómagam szerintem meg sem izzadtam,vagy simán nyertem vagy simán buktam.
    Nem szabad fél vállról venni ezt a porcelánországi kis csapatot ,megtudják zavarni a vizet a bajnokságban.
    Meccs után veszprémig vezettem 1 kis kinai (kicit cííípősss mehet) kajáért na meg a csapolt sörért meg 1 kis köptetőért aztán sofőrcsere volt. Gánton hazafele is lefulladt az autóm mert Falu szomjas volt smile hangulatjel
    Faluvégi—–Illés és Kovács—Baloghy páros
    Kovács előember ” annyi élét ütök ebben a teremben” Csaba 3
    Faluvégi előember ” életét játsza ellenem a csávó” János 2
    Baloghy előember ” jó egy kicsit szorossá tettem mert élveztem” Péter 2
    Illés előember ” nem kérek sokat csak had nyerjek egy szettet” Rolike 3
    Hajótest stabíl
    Kocsim átment a vizsgán ,győztes benzin csordogál a karburátorában
    lézer világít ( gyere ezüst gyere)
    csojéééééééééééééééééééééééééééééééé
    szá,szá,száááááááááááááááááááááááááááááááááá

  31. takacsj szerint:

    NBII Celldömölk Swietelsky Wewalka III – TAC I 6:12

    A bajnokság utolsó fordulójában Celldömölkre látogattunk és sikeresen elhoztuk mindkét pontot 🙂
    A hazaiak legjobb játékosuk – Zakar Kristóf – nélkül, csak hárman álltak fel az üdvözlésre, tudtuk, hogy itt már nagy baj nem lehet.
    Az egyetlen párost a hazaiak behúzták, így 1:1
    Az első körben Máthé és Teket nyert a hazaiaknál, nálunk Magai és Sipos nyert. 3:3
    A második fordulóban a hátfajdalmakkal küzdő Magai ugyan 3:2-re kikapott Tekettől, de a többi meccs a miénk lett. 4:6
    A harmadik kanyarban Sipos az örök mumusa – Teket Attila – ellen önmagát felülmúlóan játszott és 0:2-ről győzött 🙂 …ezzel együtt még jobban elhúztunk. 5:9
    A befejezés is hasonlóra sikeredett, csak Teket nyert ellenem, így 12:6-ra győztünk Celldömölkön.

    A holnapi, vasárnapra kiírt Gyenesdiás-Hévíz mérkőzésen dől el a hévízi bronzérem, illetve a Gyenesdiás kiesési helyezése…mivel mindkét csapatnak 1-1 pontra van szüksége, véleményem szerint 9:9-es döntetlen várható, amely mindkét csapatnak előnyös eredmény 🙁

    Hazai győzelmek: Teket-Máthé, Teket 3, Máthé 2
    Vendég győzelmek: Sipos-Magai, Sipos 4, Krebs 3, Magai 2, Takács 2

    Üdv: takacsj

    • Aszódi, jó a fonákom, Zsolt szerint:

      A jóslat tutira igaz sztem!!!!!
      Gyenesdiás Hévíz 9:9

      • Zs.-i szerint:

        Fociban is sokszor van ilyen… Semmi extra !

        • takacsj szerint:

          Amennyiben az asztalitenisz sportágat a focihoz kezdjük méricskélni, az szerintem a gödör aljára kerüléssel lesz egyenlő.
          Különben a csapatbajnoki versenykiírásban van utalás a csapatok sportszerű hozzáállására a mérkőzéseken, de régen rossz, ha ezt fel kell idéznünk…

          14.-es pont:
          ” j) A bajnokság sportszerű és tiszta lebonyolítása érdekében minden csapat köteles
          minden egyes mérkőzésen a győzelem, illetve az elérhető legjobb eredmény érdekében
          sportszerűen küzdeni még akkor is, ha a mérkőzés eredménye az ő végső helyezése
          szempontjából már jelentőséggel nem bír. E követelmény megsértésének alapos gyanúja
          esetén a vétkessel szemben fegyelmi eljárást kell indítani.”

          Jelen esetben mindkét csapat érdeke az volt, hogy ne győzelemre játszanak – gondolom ezt minden épeszű ember belátja. Természetesen ennek az egésznek az alapja, a nem egy kezdési időpontban lejátszásra kerülő utolsó forduló – ez a MOATSZ felelősségére utal.

          Üdv: takacsj

          Üdv: TJ.

          • Zs.-i szerint:

            A pingpong már rég a gödör alján van, úgy lehetne kivégezni, ha eltörölnék az olimpiai sportágok közül !

            De nem erről van itt szó, hanem arról, hogy a szövetség felelőssége az is lenne, hogy az azonos megyében lévő csapatokat első fordulókban kéne egymás ellen játszatni, mint bármilyen 10-ek versenyen az egy egyesület beliek kezdenek egymással. A közeli csapatok nagy valószínűség alapján jóban vannak ! Lásd. Vértes – Esztegom, Vác-Göd, melyek szintén nem voltak jelentéktelen meccsek a kiesés szempontjából… hogy ne legyen gond a váciak csak 3-an álltak ki… Számomra ez ugyanolyan mint a Gyenes – Héviz X. Ez bizonyíthatatlan és a szövetséget pont nem is érdekli semmilyen szinten. Sőt elősegítik ezt, hogy így sorsolnak !! Lehet próbálkozni, szólj ha nem pattantok le az első körben, már ha egyáltalán nekifuttok az ügynek… Időpocsékolás lenne ! Taki, javíts meg pár erősítőt csinálj néhány jó hangfalat, hidd el jobban jársz ! 🙂

          • Magai Péter szerint:

            A bajnokság végén szeretnék ezen a fórumon is gratulálni – mint szülő és mint lelkes szurkoló – a tatai csapatnak az elért 4. helyezéshez! Tavaly a kezdésnél még a bent maradásnak is örültünk volna… Látva az összes meccset és csapatot, szerintem egy igen kiegyenlített küzdelemsorozaton vagyunk túl. Voltak bravúrok és voltak kicsit szerencsétlenül sikerült mérkőzések egyaránt. Ám összességében azt gondolom, hogy az elért eredmény reális, függetlenül az utolsó forduló – Jenő által elemzett – eredményétől.

            Örülök, hogy részese lehetett és remélem még sokáig tagja is marad Rómeó ennek a remek “asztalitenisz társadalomnak”!!! Köszönöm mindenkinek, aki segítette őt az elmúlt egy évben és remélem, hogy a kiújulni látszó gerincbetegsége csak múló állapot!!!

            Szép volt Fiúk!!! Hajrá TAC!!!

            Üdv.: Magai Péter

          • takacsj szerint:

            No comment.

            Gyenesdiási ASE Hévízi Sportkör I. 9 : 9
            Vonyarcvashegy, Általános Iskola tornaterme, 2016-04-24 11:00:00
            Bontó Ferdinánd
            Kovács Renátó : Nyírő József-Zborai Gyula 0:3
            Fazekas Nándor
            Barabás Balázs : Magyar Gyula-Csiza Bálint 3:1
            Kovács Renátó : Magyar Gyula 3:2
            Barabás Balázs : Csiza Bálint 3:0
            Bontó Ferdinánd : Zborai Gyula 0:3
            Fazekas Nándor : Nyírő József 0:3
            Kovács Renátó : Csiza Bálint 1:3
            Barabás Balázs : Zborai Gyula 3:2
            Bontó Ferdinánd : Nyírő József 2:3
            Fazekas Nándor : Magyar Gyula 2:3
            Kovács Renátó : Zborai Gyula 1:3
            Barabás Balázs : Nyírő József 0:3
            Bontó Ferdinánd : Magyar Gyula 3:0
            Fazekas Nándor : Csiza Bálint 3:1
            Kovács Renátó : Nyírő József 0:3
            Barabás Balázs : Magyar Gyula 3:0
            Bontó Ferdinánd : Csiza Bálint 3:2
            Fazekas Nándor : Zborai Gyula 3:0

  32. takacsj szerint:

    NBII Budaörs – TAC I 12:6

    Péntek esti időpontra halasztott mérkőzést játszottunk idegenben a tabella második helyezettjével – akik aztán jól el is kalapáltak minket 🙁
    Mindkét párost elvesztettük, habár a Sipos-Magai duó döntő szettre kényszerítette a hazaiakat. 2:0
    Az első forduló jó hosszúra sikeredett, mert nem adtuk olcsón a bőrünket, Sipos és Magai nagy csatában győzött. A nem neki kedvező terem ellenére Krebs Zoli is megpróbált mindent, de Várnai lenyomta. 4:2
    A második kör már kezdte felrajzolni a várható végkifejletet, csak Sipos nyert Rákos Csabi ellen. 7:3
    A harmadik forduló sem változtatott a játék képén, ismét csak Sipos nyert – ezúttal Várnai ellen. 10:4
    A befejezés kicsit kozmetikázott a számszerű eredményen – Sipos a fiatal Nagy Norbert ellen nehezen, de nyert, míg Krebs Behúzta meccsét Rákos ellen. 12:6

    Hazai győzelmek: Várnai-Rákos, Solti-Nagy, Várnai 3, Solti 3, Nagy 3, Rákos 1
    Vendég győzelmek: Sipos 4, Krebs 1, Magai 1, Takács 🙁

    Üdv: takacsj

  33. takacsj szerint:

    NB II TAC I – Váci Reménységek 11:7

    A mezőny végén álló váciakat fogadtuk a hétvégén, győzelmi esélyeinket növelte, hogy ősszel 10:8-ra nyertünk náluk. Kicsit késve érkeztek, mert nem találták a TAC sportcsarnokát 🙂 , de a bemelegítést rendesen végig csinálták.
    A párosok két szoros meccs után döntetlent hoztak, a Sipos-Magai duó jól koncentrált a döntő szettben. 1:1
    Az első körben már látszott, hogy a vendégek nem adják olcsón a bőrüket, pedig már matematikailag kiestek az NB II-ből. Sipos könnyen verte Jeszenszkit, Magai nagyon nehezen Ságit – 0:2 és 5:8-ról nyert. Krebs vírusos fertőzéstől legyengülve állt asztalhoz és klucsár legyőzte, én Némann ellen nem tudtam nagy ellenállást kifejteni. 3:3
    A második fordulóban folytatódott a fej-fej melletti küzdelem, Sipos hozta a Sági elleni kötelezőt, míg Krebs lassan játékba lendült Némann ellen és a sírból hozta vissza a meccsét. 🙂 Magai a rutinos Klucsárt nem tudta megverni, én Jeszenszki ellen hiába jöttem fel 0:2-ről, és vezettem a döntő szettben 10:8-ra – a végét elrontottam 🙁 5:5
    A harmadik kör sem hozott fordulatot, ismét Sipos és Krebs győzött, Magai és én vereséget szenvedtünk. 7:7
    A befejezésre fordulva további izgalmakat vártunk, de a vendégek úgy látszik már mindent kiadtak magukból, mert szép sorban a négy meccset 3:0-ra behúztuk 🙂 🙂 🙂 és 11:7-re nyertünk!

    Vendég győzelmek: Klucsár-Sági, Némann 2, Klucsár 2, Jeszenszki 1, Sági 1
    Hazai győzelmek: Sipos-Magai, Sipos 4, Krebs 3, Magai 2, Takács 1

    takacsj

  34. illés roland szerint:

    Balatonfüred—-Vértesszőllős II 8:10 úúúúúhhhhhhh
    Elég lazára vettem a felkészülést és csak szárazon edzettem melóban a héten és ott is inkább a velőspirítos kajálásra.
    6an vágtunk neki az útnak ami a pocsolyához vezet és az 1ik jelenleg sereghajtó vendéglátó csapat szép nagy odújához. Na ez szép mondatszerkesztés volt jojike . Szóval vezérszurkolónk a pompomlány jött velünk mint mindig ééésss még Dobos Bécink is jelentkezett játékra ,hátha kap lehetőséget. Megérkeztünk és ritka pillanat tárúlt elénk a hazaiak már a teremben voltak,,,,,,,nahát.
    Terembe lépve egy régi kedves ismerős Abáról és egy az asztalnál nem annyira mindenkinet fejethajtó ismerős fogadott (Palatin Józsi) minket a szokásos kezdő csapaton kívül. Itt már tudtam de nem sejtettem,h nem is lesz ez olyan egyszerű.
    Párosokat eltaláltuk,mi kaptuk a talán erőssebb egységet és örömünkben szánalmasan gyatra játékkal döntő szettben ki is kaptunk. Csabiék nyertek.
    Egyéniben nem is értem miért (talán mert falúvégink még a héten nem aludt ágyban) leadta az első 2 meccsét Bécinknek aki köszönte szépen a 2 talán acélosabb játékost deee csak szettekben tudta megnehezíteni a füredi srácok ámokfutását.
    Palatin ellen megkaptam a szakmai csapat utasításait és 2:0 lett oda naaaaaaaaaaa embereim,tanácsok szertefoszlottak és máris döntő szett lett XD XD XD ott a Józsi tudta,h ha nem változtat akkor elmegy a meccs ezért kockázatos támadó játékot mutatott ami meg is hozta gyümölcsét 3:2 oda 🙁
    Petink közbe szép halkan elbukta a meccseit és azt láttuk,h 6:4 oda meg 7:5 oda. Csabink megrázta magát és a 2 helyi szuperment lemosta az asztalról. Közben falunk 2 óra ücsörgés és körömrágás után behúzta a meccsét és máris 8:8 az összetett részeredmény. Ekkor már csak 4 gladiátor volt a kolosszeum zöld linyóján és az ő keserű feladatuk volt a mérkőzés pontjainak elosztása. Falú és én behúztuk és ezzel a 2 fontos bajnoki pontocskát is zsebre raktuk a szabja mellé.
    József nap lévén kaptunk folyékony almát na nem azt amit boltban lehet kapni.
    Mérkőzés után pedig spuriztunk a 6 lépcsősbe a várva várt velőspirítosért ,whiskyért,sörért,unikumért és a győztes palacsintáért.
    Megizzasztottuk magunkat rendesen ezen a meccsen,ilyen játékosállománnyal nem megérdemelt helyen tanyázik ez a szimpatikus kis csapat.
    Kovács—Baloghy páros
    Kovács előember ” szólj rám roli,h ne szórakozzak” Csaba 4 gratula
    Faluvégi előember ” mit mondtam,h megveri mit ” jános csak 2 ……….jó 2 ből
    Baloghy előember ” jó kipróbálom aztán meglátjuk” Ottóóóóó
    Dobos előember ” minden szettben elmentem a végéig” Ottóóóóó
    Illés előember ” 2 tanács -2 szett köszike,,,,,jó nem ők fogták a kezemben a deszkát” jojike 3 🙁
    Hajótest stabíííííllllllllll
    lézer világíííííííííít a dobogó fele veszettűl
    csojéééééééééééééé
    szá,száá,szááááááááááá

  35. takacsj szerint:

    NBII TAC I – Vértesszőlős 14.4

    A megyei NBII-es rangadóra szép számú nézősereg érkezett – nem is tudom mikor láttam utoljára ennyi szurkolót a tatai kék szalonban…
    A párosok ugyanúgy döntetlenre végeztek mint ősszel, dr.Szám-Saláta és a Sipos-Magai duó hagyta el győztesen az asztalt. 1.1
    Az első körben nem volt meglepetés eredmény, habár a Magai-Szakál meccs óriási csatát hozott…de Rominak helyén volt a szíve és most bírta a végjátékot! 3:3
    A második kanyarban Sipos simán, Magai ismét nagyon nehezen nyert, dr.Szám 0.2-ről majdnem fordított! Aztán Krebs alaposan feljavulva lezúzta Szenyánt 3.0-ra .) , és én is sikerrel vettem Saláta elleni akadályt.7.3
    Ez a négy nullás kör egy kicsit lelombozta a vendégeket, a harmadik fordulóban csak Szenyán nyert Magai ellen. A hátsó asztalon Saláta ugyan már 2:0-ra és 6:2-re vezetett, de Krebs megrázta magát és innen nyert – szép volt Zoli! .) Szakál ellen 3:0-ra nyertem, és ezen a szettek közbeni tanácsadások és az időkérés sem tudott érdemben változtatni. 10:4
    A befejezés is jól sikerült, először az NBI-es színvonalat idéző csatában Sipos 3:2-re lenyomta Szenyánt – még a nézők között figyelő Mészáros Peti is lelkesedett a kontrapörgetések garmadáját hozó poénokon 🙂 Folytatva a sorozatot Magai Saláta Ferit, Krebs Szakál Bélát, míg végül én 1:2 és 6:10-ről dr. Szám Zoltánt győztem le. 14:4
    Vendég győzelmek: dr. Szám-Saláta, Szenyán 2, dr. Szám 1
    Hazai győzelmek: Sipos-Magai, Sipos 4, Krebs 3, Magai 3, Takács 3

    Üdv. takacsj

    • takacsj szerint:

      Annyi kiegészítést még hozzátennék, hogy a mérkőzésen hat 3:2-es eredmény volt, és mind a hatot a tatai csapat játékosai nyerték…

      Üdv: takacsj

  36. takacsj szerint:

    NBII Hévíz – TAC I 9:9

    A 12:6-ra elvesztett őszi hazai mérkőzésünk után nem voltak nagy várakozásaink a hévízi csapat otthonában, de azért nem adtuk fel előre a csatát… A tabellán előttünk álló vendéglátók már javában melegítettek mikor mi megérkeztünk – a XUSHAOFA műanyaglabdák hangos pattogása kísérte minden ütésüket. Na jól van, ebben műanyaglabdás történetben a csapatunkból nekem nincs semmi tapasztalatom, majd kiderül mire jutok vele! 🙂
    A párosok szoros küzdelmet hoztak ugyan, de mindkettőt elvesztettük 3:2-re. 2:0
    A kezdés papírforma eredményeket hozott, Sipos és Krebs győzelmeivel 4:2.
    A második fordulóban már nehezebben tartottuk a lépést, mert Krebs Zoli 0:2-ről fordítva húzta be Zborai ellen a meccsét 🙂 , és Sipos lenyomta Magyart 6:4
    A harmadik körben nagy esélyt szalasztott el Krebs a Nyírő elleni meccsén, mert 2:0-ra és már 7:2-re is vezetett, aztán innen sikerült kikapnia 🙁 . Sipos hozta a kötelezőt Zborai ellen, és én is feliratkoztam a győzelmet szerzők közé a Magyar elleni 3:2-vel 8:6
    A befejezés nagyon izgalmasra sikeredett, mert Sipos susogós meccsen megverte a 2-ik fordulótól ütőt cserélt Nyírőt(!), majd én – sikeresen kihasználva a XUSHAOFA labda keménységét – lelőttem az asztalról Zborait. Magai Romi is kitett magáért, mert óriási idegölő csatában 3:2-re legyőzte Magyart – 9:8 ide.
    A 16-os mérkőzésen Krebs Zoli állt asztalhoz Tőkés Levente ellen, sajnos a türelmes és puhán játszó hazai játékos túljárt Zoli eszén – így a vége 3:1-es vereség lett. 9:9

    Hazai győzelmek: Nyírő-Zborai, Tőkés-Magyar, Nyírő 3, Tőkés 3, Zborai 1
    Vendég győzelmek: Sipos 4, Krebs 2, Takács 2, Magai 1

    Üdv: takacsj

  37. illés roland szerint:

    Kodolányi—–Vértesszőllős2 7:11
    Tudtuk,h nem lehet ezt a csapatot sem fél vállról venni mert egyrészt jó képességű játékosokból állnak,másrészt a termük is nehezen szokható gyors és a pörgetéseket se semmi blokkolni.
    Elindultunk hát Székesfehárvárra. Petink elég betegeske volt de azért eljött ha valaki netán lesérűl azért legyen egy embernél ping pong deszka. Falunk 24 órás melóból jött a gánti kocsmáig elég csendben volt de ott megkapta a szilva ízesítésű “teácskát” máris felpörgött mint a rotor.
    Megérkeztünk megint mi voltunk az elsők 🙂 Bedoptunk egy karamellás capuchinót és egy forró csokit ,mire elfogyasztottuk megérkeztek a házigazdák. Láttuk Vági és Gugolya bácsi is szerelésben van a kovácsékon kívül ,tehát nincs szóka és csillag…….na akkor ez lazább meccs lesz……….háááááááááát annyira nem volt laza deeeee végig vezettünk.
    Párosokat nem találtuk el deeeeeeee aztán mégis hiszen csabink és csirink leverte a (talán) ütőképesebb kovácsosokat.
    Egyénik szépen csorogtak felénk ,bizony soxor ki kellett tapsolni 1-1 szett végét ,bizony nem adtak könnyen semmit.
    Kovács Dávodot nem lehetett megállítani jól játszik,jól pörget azon az asztal—parketta—butter labda combon. Meg talán nem is volt olyan fontos hiszen 8:2 is volt ide.
    Nagy Kováccsal mindig jó meccset játszom,valamiért kettőnk korcs stílusa igazán nézőcsalogató játékot szűl.
    Csabink megint túlpörgette a hátá és inkább vigyázott ne legyen nagyobb baj ezért negyed gözön végig játszotta,Petink had pihenjen.
    Falunk jól játszott alvás nélkül ,végén már talán elfáradt egy kicsit és nem kerülte el a kirobbanó botrányt sem deeeeee nem volt olyan vészes.
    Csirink a múltkori mélyrepülése és a csapat kaksiban hagyása után bizonyítási vágytól égve jelentkezett játékra ,,,,,,,,,,,,megadtuk neki a lehetőséget. Szépen élt is vele,nagy harcokban de berántotta a 3 partit,,,,,,,,,,,,,,,,nagyon nagy szerencséjeeeeeee 🙂
    Mind2 páros ide
    Fluvégi előember ” megelőzöm a labdát olyan gyors vagyok ,mit ” János 2
    Csiri előember ” hiába mondjátok úgyis tudom mit kell csinálnom” Ferenc 3
    Kovács előember ” bekentem—bekötöttem és még mindig egyenes derékkal hajolok le a zsugáért” Csaba 1
    Illés előember ” navégre csak a nézőknek játék,,,,,,,,de az baj,h 2:1 van oda szettben??” Rolike 3
    Jó kis meccs volt. Nem rossz kis csapat ez a Kodolányi sem ,előbb—-utobb elkapják az előembert és leszednek róla egy csontot.
    Hajótest stabílllllllll
    lézer világííííííííííííííttttttttttt
    csojééééééééééééééééééééééééé
    szá,szá,szá,száááááááááááááááááááááááááá

  38. illés roland szerint:

    Vértesszőllős—Balatonalmádi 11:7 yeaaaaahhhh
    Nagyon készültünk erre a meccsre. Ősszel kicsit lazára vettük ellenük és nem gyenge játékot mutattak otthon a pocsolya fölött lakók. Sikerült leverniük (pont 11:7 re) minket és ezzel szorossá tenni a dobogó környékén tivornyázó csapatok küzdelmeit.
    Jó kis csapattal jöttek,talán a legjobbal bár Baungárter mester a semmiből ászt húzok játéka hiányzott,viszont sebi papa játéka is van olyan eredményes szerintem. Ellenem nem váltott ki nagy ellenállást de a többieknek észnél kellett lennie,főleg Petinknek aki döntő pillanatban megverte és fontos meccset hozott nekünk. Ugyanis a párosokat jól írta az írástudónk és mi kaptuk faluval a nyúl—penk párost 3:2 ide döntő szett 0:5 ről aaaaaaaahhhh
    Gyengébb egységüket a Csabink Csiri ferivel a hátán (vagy a lába alatt) nem tudta megverni ,jórészt mi miattunk mert teljes extázisban kiabáltunk minden poénért.
    Egyéniben az volt a terv ,h hátsó 2 emberüket mindenki veri és 1-2 ember elkapja a vékony lapú penk zoli falls szerva falls pöri srácot. Ezek a terveink még mióta az eszem tudom soha nem jött be deeeeeee mindig tök jól megállmodjuk.
    Csiri Ferink a párosban lévő mélyrepülését vitte tovább egyénibe és a számára kiadott meccset sem tudta megnyerni majd utána penk zoli megmutatta neki,h rakhatsz fel a fonákodra akármit akkor is kiszervállak. Döntöttünk Peti ugorjon a helyére 2 óra ülés után. Első meccse nyúllal volt,nem részletezném……sima bukta.
    Viszont utána mikor már bajban volt a csapat akkor nyerte amit kell,jó húzás volt a csere.
    Falunk kiegyensúlyozott játékot mutatott ,magához képest kevesebb szűlőzéssel fontos 3 partit húzott.
    Csabink páros meccs buktát feldolgozta és verte a hátsó embereket naaaaaaaaaa de aztán csodát teremtett ,életemben nem láttam ennyit kiállni és ennyit pörgetni deeeeeeee ez volt a jó taktika nyúl ellen ugyanis úgy megverte mint a híres szódás a négylábúját. Ezzel a 2 meccsel ami felénk dőlt el is sziporkázott a vendég csapat pont tolvajkodása. 7:5 volt oda és nyúlam bulamnak még 2 meccse bent volt. Ezek után mi szárnyaltunk ők pedig görcsösen szenvedtek. 7:5 ről kikaptak 11:7 re azért az nem semmi 2 kör volt.
    Remélem jövőre is mind2 csapat 1 osztályban fog játszani mert nem semmi hangulat uralkodik minden meccsünkön. Mindenki kiabál mindenkivel,ki akarjuk toloncolni a vendégek edzőjét mert mindent megtapsol ………volt egy olyan poénom pont a fiacskája ellen(kisnyúl) 10millió érintéses odavissza lepöri kontra csitt csatt dirr durr mire kapok egy neccet tőlem 3 méterre a háló mögé végig folyt a hasam az asztalon de vissza kotortam (jellzem ilyenkor már az övé a poén mert hozzá értem az asztalhoz) de azért bebaszta a szemem közé mire az apja nagy tapsba kezdett hááááááááááát azért ez még kint a játszótéren sem elfogadott nemhogy nb3 ban. Az ,h tapsol ha kell hanem az lényegtelen de még bele is vakuzott poén közbe a falunk arcába ,,,,,,,,,na azért ez se semmi.
    Jó minket az ilyen dolgok még jobban inspirálnak tehát ez öngól ellenünk ééééésssssssss minket sem kell félteni.
    Nagyon jó kis csata volt ,hála égnek mi nyertünk!!!!!!
    Faluvégi—illés páros
    Kovács előember ” most tapsolj!!!! Csaba 3
    Faluvégi előember ” menj már ki innen a f@szomba a vakuddal” János 3
    Baloghy előember ” azt csináltam elöző szettben??? mert nem emléxem” Peti 2/1
    Csiri előember ” nem megy roli” 2/0
    illés előember ” és szöget pörget szőrőssel háló mögé kifelefallsba kritikusba tudat nélkül” 3
    lézer világit
    hajótest stabíllllllllll
    csojéééééééééééééééééé
    szá,szá,szá,szááááááááááááááááááááá
    dzsángálééééééééééééééééééééééééééééééééé
    mángálééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééé

  39. takacsj szerint:

    NBII TAC I – Gyenesdiás 12:6

    A kieső zóna határán egyensúlyozó csapatot fogadtunk a kék szalonban, és a tabellán látható pontkülönbség miatt is a győzelemben reménykedtünk.
    Jól kezdtünk, mert mindkét párost megnyertük, Zolival legyőztük a rutinos Fazekas-Barabást, míg Viktor Romival a Bontó-Kovács duót birkózta le. 2:0
    Az első körben folytatódott a lendület, ehhez kellett Magai győzelme Bontó Ferdinánd ellen, és az én 0:2-ről való fordításom Fazekas Nándor ellenében 🙂 5:1
    A második kanyarban sem adtuk alább, igaz Krebs után Sipost is leradírozta a pályáról Barabás Balázs, a vendégcsapat legjobbja…8:2
    A harmadik forduló hozott két nagyon szoros, hosszú mérkőzést, Krebs nyert 3:2-re Fazekas ellen, de sajnos Magai viszont nem bírt a fiatal Kovács Renátóval és vesztett 3:2-re. 10:4
    A befejezésnél tudtuk tartani az előnyünket, habár Sipos Viktor meglepetésre kikapott az addig nyeretlen Fazekastól 🙁

    Eredmények:
    Vendég győzelmek: Barabás 4, Fazekas 1, Kovács 1
    Hazai győzelmek: Sipos-Magai, Krebs-Takács, Krebs 3, Takács 3, Sipos 2, Magai 2

    Üdv: takacsj

  40. takacsj szerint:

    NBII Esztergom – TAC I 10:8
    Hetzer 3, Aszódi 3, Tóth 3, Orbán 1
    Sipos-Magai, Krebs-Takács, Sipos 3, Magai 1, Krebs 1, Takács 1
    A mérkőzés leírását Aszódi Zsolt vállalta.
    Üdv: takacsj

  41. illés roland szerint:

    Tata2 –Vértesszőllős 2 10:8 frown hangulatjel frown hangulatjel
    Nagyon készültünk a megyei rivális ellen aki a szomszéd településen csapkodja a labdát. Mindenki lent volt a héten edzeni,jó hangulatban vártuk a derbit.
    Megérkeztünk időben,hazaiak 2-3-4-5 embere várt minket ,kulcs nélkül.
    Bejutottunk próbáltunk hozzá szokni a teremhez amit csak annyira ismerünk,h évről évre idejárunk 1x2x bajnokira és mindig megállapítjuk,h valamiért egész más mint máshol.
    Párosok talán papírforma szerint lezajlottak 1:1 Mi faluval a fiatalabb egységnek mutattuk meg mekkora a kabát ,vendég csapat másik fele Csabinak és Petinknek.
    Egyénik hatalmas küzdelmeket és szép poénokat prezentált a szépszámú létszámra gerjedő ping-pongkedvelőknek.
    Leányvári egységet 1 napon mindet nagyon nehéz megverni valahogy mindig van 1 amelyik jobb lábbal kell fel ,ma ezt a szerepet Berci vállalta magára. Nem lehetett megfogni. Beró is kellemetlen szervája után már antival operál. Marci ellen is észnél kell lenni (ellene kiabáltam a legtöbbet és azt élveztem a legjobban.
    Faluvégi—illés páros
    Faluvégi előember ” mi lesz ebből roli mit ” János 3 smile hangulatjel
    Kovács előember ” labdáért nem bírok lehajolni,nem ász értékűt pörgetni” Csaba 1/0
    Baloghy előember ” jó akkor azt csinálom” peti 1 smile hangulatjel
    Dobos előember ” izzadok mint egy ló de a szett vége még mindig nem erre gurul” Béci 3/0 frown hangulatjel
    Illés előember ” ezt nem hiszem el g@ci” 3
    Vesztes meccs után csapatebédelés a bowlingba újra jó hangulatban.
    Rálőtek megint a barlangra de még áll
    hajótest stabíllllllll
    lézer világííííííííííít
    csojéééééééééééééééééé
    szá,szá,szááááááááááááááá

  42. illés puhos roland szerint:

    Veszprém—Vértesszőllős 8:10 smile hangulatjel
    Nagyon készültünk a visszavágóra hiszen ősszel 1 darab csontot elvittek a veszprémi sünök. Falunk pihentette csontjait ,mi látogattuk az edzést. Beharangozták a havazást ezért az előember busszal mentünk biztos ami tuti. Gántig bírtuk kávé nélkül,többiek nagy szomorúságára,így is mi értünk leghamarabb a teremhez és vártuk Benák bácsit és a kulcsot a teremhez.
    Minden évszakban szauna van ebben a kis parkettás,gyors teremben. Nehéz alkalmazkodni hozzá(legalább is nekem),beütésnél is éreztem,h jönnek az élék .
    Párosokat nem találtuk el bááááááár lehet,h igen smile hangulatjel Kiváncsiak lettünk volna Benák–Kurdi vs Falú –én párosra,,,,,,,,,,,,,na de nem így lett. Mind2 mérközés kissebb izgalmak nélkül hozta a papírformát 1:1
    Egyénikben a várt koreográfia nézett kialakulóban . Hátsó embereket próbáljuk rendre teremteni. Benák bácsi mindenkinek megmutatja,h mekkora a kabát illetve a zakó. Valaki meg verje meg a Kurdit . Falunk ezt az utolsó kritériumot teljesítette is ,felcsillant a fénysugár a 2 pont fele. Csabink hozta a kötelezőket .nem nagyon húzta az időt vagy neki volt 3:0 vagy nem. Petinknek kellett a terhet a vállára venni és a 2 hátsó embert valahogy megverni. Na ott lábon kihordtunk pár infarktust deeeeeeeee kiszurkoltuk neki.
    Faluvégi—Illés előember páros
    Faluvégi előember ” flektor van én meg röpködök mint a griffendélesek” János 3 smile hangulatjel
    Kovács előember ” egyszerű játék ez a ping-pong” Csaba 2
    Balogi előember ” azt csináltam amit mondtatok de neccre droppolta” Peti 2 fontos 2 smile hangulatjel
    Illés előember ” ha én ütök 3 élét és ő 2 neccet szettenként akkor 5 forral kéne megvernem??? deeeeeeee tutiiiiiiii” Roland 2 frown hangulatjel
    Életveszélyes kis csapat ez a Veszprém.
    Hajótest stabíííííííííllllllll
    lézer világít
    csojéééééééééééééééé
    szááááá,száááááááááááááááááá,száááááááááááá
    Hajrá Szőllős!!!!!!!!!!!!!

  43. takacsj szerint:

    NBII TAC I. – Celldömölk II. 9:9

    Az eddig pontveszteség nélküli listavezető látogatott el Tatára, az egyéniben 100%-os Iván Csaba vezetésével.
    Jó mérkőzést reméltünk, de az esetleges pontszerzést óriási bravúrnak tartottuk. Erre mi történik? Eltaláltam a páros beírást, és mindkettőt nagy csatában, de behúztuk. A nagyobb siker persze a Sipos-Magai duó győzelme az igen erős Iván Csaba – Ölbei Péter páros ellen. 2:0
    Aztán az első körben gyorsan egalizáltak a vendégek, csak Sipos nyert Lukács ellen….sajnos a nem teljesen egészséges Krebs meglepetésre kikapott a serdülő Baranyaitól. 🙁 3:3
    A második körben tartottuk magunkat, Sipos hosszú csatában legyőzte az eddig veretlen Iván Csabát, és Krebs is hozta a kötelezőt Lukács ellen. Magai és én szorosan, de kikaptunk. 5:5
    A folytatásban is tartottuk magunkat mindkét körben, ami Magai Rominak köszönhető elsősorban, mert Sipos mellett megnyerte a két hátsó ember elleni mérkőzését! A 9:8-as vendég vezetésnél Lukács elleni 3:2-es diadala fontos 1 pontot jelentett a bajnok aspiráns ellen.
    Vendég győzelmek:
    Iván Cs. 3, Ölbei 3, Baranyai 2, Lukács 1
    Hazai győzelmek:
    Sipos-Magai, Krebs-Takács, Sipos 4, Magai 2, Krebs 1, Takács 0

    Üdv: takacsj

  44. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős—Ácsi kinizsi 12:6 smile hangulatjel
    Téli szünetben elég lazára vettük az edzést jóóóóóó azért valaki mindig lent volt a 4 csapatból,aki késztetést érzett egy kis formatartásra és volt rá ideje.
    Első fordulónkat elhalasztottuk mert 5 játékosból 2 en nem tudták válalni a játékot. Így a 2. fordulóval kezdtünk,fogadtuk a megyénkben ütögető barátságos ácsi csapatot.
    Beütés rendben volt,vendégek is átjárogatnak ütni hozzánk hébe-hóba de inkább csak hébe,tehát ismerik a barlangot.
    Párosokat szana-szét variálják így nem lehet tudni melyik a jó és melyik a nagyon jó párosuk. Számomre meglepetésre mind2 páros simán jött hozzánk,pedig Faluvégi Jancsink nem sokat mozgott párosban.
    Egyénikben nagyon belehúztunk,minden jött felénk egészen 8:0 ig kb. Tudtuk ebből már baj nem lehet.
    Hála égnek egyből kaptam a 2 ász értékű játékosukat. Gábor még hideg lehetett mert kissebb izgalmak mellett jött nekem a 3:0
    Szaloki ellen is volt 2:0 aztán belepihentem 1 szettbe a következőben jól játszott és a döntő szettben is nekem volt 9:7 em ahonnan el tudtam bukni smile hangulatjel az a 9:9 es necc mondjuk fájt.
    Petink nagy kedvel ,jól játszott meg is verte a Szalokimat meg a 2 talán hátsó embert (azért ellenük is bele kell figyelni mert ha megérzik a véres hús szagát akkor kellemetlenek tudnak lenni).
    Csiri Ferink is nagyon akart bizonyítani ,talán ez a görcsösség vitte arra ,h ne szerezzen skalpot csak (ha szabad ezt mondanom) a kötelezőket.
    Faluvégink nem sokat mozgott,lejátszotta a 2 kötelezőt és a mélyvízben úszkáló cápák ellen inkább lecseréltette magát,így biztosítva Bécinket egy kis fejlődésszerző játékra. Bécink jól harcolt ,majdnem megfogta az Illésverőt ,2 meccslabdája is volt.
    Jó kis csapat ez az Ács,ott a sereghajtók gyerekmedencéjében azért párszor majd kapura dobnak.
    Faluvégi–Illés és Csiri–Baloghy páros
    Faluvégi előember ” nem tudok mozogni Roli nem érted” 2/2
    Balogi előember ” kezd csabisodni a kezem de azért játszom a játékom” Peti 3
    Csiri előember ” többet ugrálok egyhelyben mint egy kézikapus,mégis a szett vége mindig elmegy” Feri 2 frown hangulatjel
    Dobos előember” akkor ami könnyű labda jön tenyeresre azt indítsam meg? Ne szarozzak? ” Béci 2/0
    Illés előember ” nem szórakozok b@zik hát hajtok mint állat” Rolike 3 frown hangulatjel
    7 végén rangadó a veszprémi sünökkel akik vittek el pontot a barlangból ,ha csak 1et is deeeeeeeee elvittééééééééééékkkkkkkkk
    Hajrá Szőllős!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    lézer világít de még néha belepislog
    Hajótest stabíl
    csojéééééééééééééééééé
    szá,szá,szááááááááááááááááá

  45. takacsj szerint:

    NBII TAC – Göd SE 10:8

    A kora januári, tavaszi szezon kezdés bejött a tatai csapatnak, pedig nem mondhatnám, hogy már top formában voltunk 🙂
    A Göd csapata egy ponttal lemaradva közvetlenül utánunk állt a tabellán, tehát nagyjából egyforma erők álltak szemben egymással az üdvözlésnél. Aztán a szokottnál több, végig lelkes hazai néző előtt el kezdődött a több órás küzdelem.
    A páros meccsek mindig fontosak az ilyen egál mérkőzéseken, mert a jó kezdés alapvetően meghatározhatja a végkimenetelt. Ez most bejött, mert Sipos-Magai 3:1, a Krebs-Takács duó 3:2-re behúzta a meccset és lélegzetvételnyi előny jutottunk. 2:0
    Az első körben Krebs és Sipos tovább növelte előnyünket, de a két rutinos gödi játékos – Oroszki és Búzás ezt gyorsan visszacsökkentette Magai és jómagam legyőzésével. 4:2
    A második kanyarban ismét kettővel növekedett győzelmeink száma – Krebs és Sipos továbbra is tartotta a frontot. a folytatásban Búzás 3:0-ra lenyomta Magait, engem 3:2-re Nagy Bence, maradt a kicsi előny. 6:4
    A harmadik körben éljátékosaink a vendégek húzóembereivel találkoztak (Oroszki, Búzás), és mindkettőt 3:1 arányban le is győzték 🙂 Magai Romi Nagy Bence ellen mindent megpróbált, de ezen a napon a vendégek harmadik játékosának minden sikerült…Én a fiatal, BVSC-ben nevelkedett Felker Domonkos ellen hamar 2:0-ás előnyhöz jutottam, de folytatás nagyon szorosra sikeredett – végül azért 3:2-re mégis sikerült nyernem. 9:5
    A záró körben Krebs Búzással kezdett, és a mai napon a kettejük között több fronton zajló viadalt egy 3:0-ás sikerrel zárta le 🙂 🙂 🙂 10:5 Megnyertük a középmezőny rangadóját, Krebs Zoli végre megmutatta, hogy felül tud emelkedni a külső befolyásoló tényezőkön! A gödi Nagy Bence viszont tovább folytatta menetelését, látványos játékban felülmúlta Sipos Viktort is, míg a másik asztalon Magai Felker ellen nagy adok-kapok játékot produkált, de ez a volt BVSC játékosnak ma jobban ment. Végül az utolsó mérkőzésen Oroszki már csak a szükséges kötelezőt hozta ellenem, de ez már csak a 10:8-as végeredmény beállítására volt elég.

    Vendég győzelmek: Nagy 3, Búzás 2, Oroszki 2, Felker 1
    Hazai Győzelmek: Sipos-Magai, Krebs-Takács, Krebs 4, Sipos 3, Takács 1,

    Üdv: takacsj

  46. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős 2 —Szár 11:7 jupiiiiiiiiiiii
    Utolsó fordulóra minden kakaót beleadtunk a rákészülésre mindenki látogatta az edzést ,több ember is játékra jelentkezett. Választásunk CSiri Ferire esett és cserének ha könnyen adják a vérüket vendégeink Bécink örömjátékának önfeledt nézésére szántuk. Na nem így alakult ,igazi rangadó volt. Nem beszélve arról,h csapatunk 4 játékosának is volt törleszteni valója az idén Szárra igazolt Tomival. Párosokat nem tudom,h eltaláltuk vagy sem Csabink és csirhó Robi szemcsekotróhajó és Kristóf párosától ki kaptak,mi Faluval Müller dzsordzsó répalé és az “áruló” Tomi ellen nyertünk nagy csatában.
    Egyénikben írgalmatlan nagy csaták voltak szerencsére a kritikus meccsek felénk dőltek. Faluvégi —- Zenyik parázscsatáról még sokat fognak beszélni az ottlévők. Annyira dumáltak és megelőlegezték a Tatabányán lévő cirkuszt hogy közben az én meccsemet is segítették a Kotróbi ellen mert alig tudtunk figyelni a saját asztalunkra smile hangulatjel
    Sátori kotró 3
    Müller répalé 1
    Zenyik “kedves János” 1
    júdás Tomi 1 . kotró–zenyik páros
    Faluvégi—Illés páros
    Kovács előember “miket droppól az ember le” Csaba 3
    Faluvégi előember ” na hagyjál már békén öcsi” 3
    Csiri előember ” kész vagyok Roli” Ferenc ottóóóó frown hangulatjel
    Illés előember ” győztes szett után hogy lehet ilyen szett amikor a másik villog én meg akármit csinálok az trágya” Rolike 4 smile hangulatjel
    Ilyen meccsekért érdemes dolgozni évről évre.
    Meccs után vendéglátó egységben pihentük ki fáradalmainkat.
    Hajó kikötőben regenerálódik
    lézer karbantartás alatt
    csojééééééééééééééééééééé
    száááááááááá,szááááááááááá,szááááááááááá
    Kellemes ünnepeket és boldog,vidám új évet kívánunk mindenkinek. Hajrá Magyarok…..Hajrá Szőllős!!!!!!!!!!

  47. illés puhos roland szerint:

    Dunaújváros—Vértesszőllős II 4:14 smile hangulatjel
    Nemsokára jön a több napos téli szünet ,ezért próbálunk belehúzni,h minnél előkelőbb helyen végezzünk a tabellán. Össze szedtük magunkat és előkapartuk a győztes autót,amivel pontot minden meccsen szereztünk. Nekivágtunk az útnak mindenki befért a kocsiba. 65 percel a kezdés előtt érkeztünk oda a “hótigrissel” Játékvezetők azt kérdezték miért vagyunk ott olyan korán?? háááááááát szerinted?? Jöttek a házigazdák szép kacsasorban,talán legerőssebb játékállománnyal. Termet ismertük ,asztalokat ismertük,főleg,h ugyanolyan mint a mienk deeeeeeeeeee a labdát nézve azért kaptunk újjat . Műanyag lasztival csörögtek az asztalnál. Na 11111111 majd megszokjuk bááááááár edzésen a Bélánk Szakál családból mutogatta nekünk az újj technológián alapuló játékszert,nekem annyira nem tetszett.
    Párosokat eltaláltuk. Falú meg én Novák –Farkas egységet nyerte. Csabink Petivel a Fógel –Kada (kanyarpöri) csapatot próbálta szorongatni. Mi szép poénokkal valahogy behúztuk. Csabiék is nyertek.
    Egyénikben szép számmal volt tipmix gyilkos eredmények. Petink leverte Novákot,később Kadát. Falúnk kikapott a kiflipöri hazai képviselőjétől. Meg az Illés 4+páros sem papírforma.
    Csabink jól játszott, Farkast nem fogja megverni ameddig ilyen jól indul és stabilan kontráz.
    Petink az igazi szöprájz az ő 2 partija+ páros az dicséretes.
    Falunk viszonylag csendben játszott (magához képest) deeeeeeee így is beleszaladt egy vélt sportszerűtlenségbe.
    Nekem mázlim volt egész nap jöttek a pörik és még 1-2 nézőcsalogató poén is.
    Kovács előember ” még mindig fáj a válam.” Csaba 3
    Faluvégi előember ” esélyem nem volt a srác ellen” 3
    Baloghy előember ” Kada meccsemet élveztem egyedül ma” Péter 2
    Illés előember ” naaaaaa tenyeresre kinyesik azt illik bepörgetni nb3 ban” rolike 4 smile hangulatjel
    Meccs után tipliztünk madaras tescóba kinait flamózni meg leszerződtetni pár kinai eladót pinyózni. Hazaérve pedig minicsapatépítő trainning a főtéren bacardi rumos forró puncs,pár forraltbor kiséretében.
    Hajótest stabíl
    lézer már csak pislog de még világít
    csojéééééééééééééééééééééééééééééé
    szá,szá,szá,szááááááááááááááááááááááááááá

  48. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős—Herend 18:0
    Játék és játékosok nélkül. Vendég csapat a saját kérésére a szövetség jóváhagyása mellett sem jelentkezett játékra. Teszem hozzá hallkan,szerintem rongyá vertek volna minket 🙂 teháááááát köszönjük a 2 ajándék pontot.
    Vértesszőllős — Balatonfüred 13:5 🙂 🙂
    Szintén halasztott mérkőzésre került sor,,,,,,hála égnek a velős pirítos zabálók eljöttek ,mégha foghíjjasan is de legalább 4 en.
    Termet ismerik 2 en a vendég csapatból,másik 2 játékos meg kiélvezi az újdonság erejéből fakadó élményt amit nyújt az előember barlangja. Beütés rendben volt mind2 asztalon,mindenki nevetgélt és örömtelien ütötte a játékszert.
    Párosokat nem találtuk el ,talán a mi ütőképessebb egységünk az ellenfél talán gyengébben össze rakott csapatát kapta. Így mind 2 páros sima volt és igazságos. 1:1
    Egyéniben egyből megkaptam a Tóth Józsit 2:0 volt ide,kicsit lazára vettem ,máris 2:2 lett és onnan nem volt olyan fegyverem ellene amit ne ismert volna ki és nem kotorta volna valahogy vissza plussz a közbeütései is szépen jöttek. Buktam 3:2 re.
    Csabink szépen lemásolta a kudarcomat és ő is elbukta 2:0 ról 🙂
    Falunk rutinosan leadta utolsó 2 meccsét a már megint honnan kiket tudunk előásni Bécinknek. Aki első NB III as szereplését 1 győzelemmel megis köszönte. Gratula neki.
    Petink jól játszott. Még a nagyobb tortából is próbált szeletet harabdálni de Józsit ő sem tudta megverni.
    Jó kis edzőmeccs volt,jó hangulatban,mindenki tudta a teremben,h hova rotyog majd a 2 pont és ettől felszabadlt ,könnyed játékot prezentált.
    Kovács előember ” 10 es skálán csak 6 os erősségű pörit tudok elengedni mert fáj a válam,de remélem elég lesz” Csaba 3
    Baloghy előember ” élvezem végig a meccset de néha túlrohanom” Peti 3
    Falúvégi előember ” hagyjál már azzal,h meg akarsz verni,maradjál már” János 2/2
    Titkos Joker előember ” szervát átnyögöm félzicerre utána már poénba jó vagyok” Béci 2/1
    2 Forduló van még hátra az őszből ,meghajtjuk még a kocka kerekű dinoszaurus-szekeret,hátha felférünk a dobogóra
    Lézer világííííííííííít
    Hajótest több elemes de stabíl
    csojééééééééééééééééééééééééééé
    szá,szá,szá,száááááááááááááááááááááááá

  49. takacsj szerint:

    NBII TAC I – Celldömölk III 10:8

    Az őszi szezon záró fordulójában a tabellán előttünk álló Celldömölk III csapatát fogadtuk, bízva abban, hogy meg tudjuk őket szorítani.
    A párosok döntetlenje után ez a remény szertefoszlani látszott, mert az első fordulóban csapatunk mindkét húzóembere nem várt vereséget szenvedett. Meg is jegyezte kicsit korán és szomorúan Krebs Zoli, hogy ” ezt a mérkőzést elveszítettük”…Egyedül Magai Rómeó tudta papírforma győzelmét érvényesíteni. 2:4
    A második körben aztán fordult a kocka, mert Sipos és Krebs visszatalált a helyes útra, és én is hozzátettem a magam részét Teket legyőzésével. 5:5
    A harmadik kanyarban egyenlő erők álltak szemben egymással, Sipos és jómagam győztesen hagytuk el az asztalt, Magai pedig csak nagy csatában maradt alul Teket ellenében. 7:7
    A záró forduló első meccsén Sipos nagyon megszorongatta Zakart, de legyőzni nem tudta….7:8
    Krebs és Magai párhuzamosan zajló mérkőzésén sem álltak jól a dolgok, mert mindkettőn az ellenfél jutott szettelőnyhöz. Itt már újra eszembe jutott Krebs Zoli első vesztett meccse utáni kijelentése – talán mégis kikapunk?
    Aztán először nyögvenyelősen Magai nyert Máthé ellen, majd Krebs jó kis vitatkozás után döntő szettben Teket ellenében 9:8 ide!
    A 16-os meccsen rám várt a feladat, hogy Krebs Zoli ominózus kijelentését érvénytelenítsem, és a csapat eddigi erőfeszítéseire feltegyem a koronát. Ez végül 3:1-es arányban sikerült, így az őszi szezont nagyon előkelő helyen zártuk, jelezve az ellenfeleknek, hogy velünk számolniuk kell.

    Vendég győzelmek: Zakar-dr. Németh, Zakar 4, Teket 2, Máthé 1
    Hazai győzelmek: Krebs-Takács, Takács 3, Sipos 2, Krebs 2, Magai 2

    Üdv: takacsj

    • takacsj szerint:

      Krebs Zoltán kérésére egy kis pontosítás::
      A Teket Attila elleni mérkőzés döntő szettjében a vendégjátékos számolt, a vitás helyzetben Krebs Zoltán végül elfogadta Teket Attila álláspontját. A meccs a vendég játékos által közölt eredményről folytatódott…

      Üdv: takacsj

  50. takacsj szerint:

    NB2 Váci Reménység – TAC1 8:10

    Mivel jómagam budapesti kiállításon vettem részt, Barassó Máté kapott lehetőséget, hogy hosszú szünet után újra NB2-ben szerepeljen.
    A párosok után 1:1 volt az állás, és az első kör is döntetlent hozott. 3:3
    A második körben belehúztak a váciak – itt Néman Dávid sajnos legyőzte Sipos Viktort…csak Krebs Zoli győzött. 6:4
    A harmadik kanyarban megint egál lett a kör vége, tartotta előnyét a hazai csapat. 8:6
    A befejezés azonban frenetikus tatai sikert hozott, mert mind a négy meccset behúzva 10:8-ra győztünk idegenben.
    Mindenki hozta a tőle elvárható játékot, de külön ki kell emelni a hátfájással bajlódó Krebs Zoli 4 győzelmét, mivel erre a teljesítményre már régóta vártunk 🙂

    Hazai Győzelmek: Klucsár-Néman, Klucsár 2, Jeszenszki 2, Néman 2, Sági 1
    Vendég győzelmek: Sipos-Magai, Krebs 4, Sipos 3, Magai 1, Barassó 1

    Üdv: takacsj

  51. illés puhos roland szerint:

    Várpalota—Vértesszőllős II 16:2 frown hangulatjel frown hangulatjel
    Tisztes helytállásért mentünk várpalotára. Kovács előember nem ért rá de nem estünk kétségbe hiszen Csiri ferink jelentkezett játékra. Időben elindultunk és időben megérkeztünk a terem mellett lévő vendéglátó egységbe ,ahol elfogyasztottuk az út miatt szervezetünkből hiányt érző kávét,csokit és más “rövid” finomságokat. Sajnos a forralt bort kihagytuk,pedig szükség lett volna rá hiszen majdnem 40 percig vártunk kint a terem előtt a házigazdákkal 1ütt a kulcsos hölgyre,h bemehessünk a hideg terembe. Beütés rendben volt bár a parkettát azért szoknunk kell,nekem nem mert én nem mozgok smile hangulatjel de a többieknek igen smile hangulatjel. Párosokat szétszedtük ,átvariáltuk. Csendes kis hangú Falúvégi lett a párom a Felleg—Józsa egység ellen. Azt kell,h mondjam jók voltunk,élveztük és partiban is voltunk szettekben.
    Egyénik a papírforma szerint alakultak hol kissebb,hol nagyobb csatákban szedegették a “várpalotaiak” az értékes meccseket.
    Felleg elleni meccsemet annyira nem élveztem,szerintem még nem volt üzemmeleg az ütő a kezemben . Sem fejben sem kézzel nem vagyok jobb nála. Többi egyénimet nagyon (talán túlságosan is) élveztem ,jól ment a játék,szép,látványos izgalmas meccseim voltak Józsa 3:1 oda Fenyves 3:2 oda Kopasz 2:2 8:2 ide és onnan bukóóóóóó frown hangulatjel na ezt mondjuk nem érdemeltem deeeee ilyen a sport. Van mikor ad és van amikor elvesz.
    Falúnk megint jól játszott és jól dumált(mérkőzés lapozók nagy kedvére) 2 meccset is behúzott,Kopasz Tibinek (ugye emlékeztek ki vette ki a sajtot a számból döntő szett 2:8 ról?? ) 2:1 9:8 nál ütő élével csúszára imádkozta a labdát ,következő poénba Tibi kinyeste az udvarra a labdát.
    Csiri ferinknek nagyon nem feküdt a parketta ,nem bírt kiállni fonák oldalon tenyerest pörgetni deeeeee ha igen azt könnyen keresztbe rakták,tőle 4 méterre.
    Baloghy Petink is jókat küzdőtt és abszolválta élete első éles meccsen kiszorított helyzetből fonák visszapörijét. XD
    Tényleg jó volt képzett játékosok ellen harcolni. 1 pár órára azt hittük milyen jól játszunk. XD
    Játékunk fejlödött. Kedvünk nem vették el ,sőt.
    Nyomjuk tovább,jönnek a ki-ki 10:8 ide-oda meccsek
    lézer világít
    hajótest stabíl
    csojéééééééééééééééééé szááááááá,szááááááááááá,száááááááááááá
    Faluvégi előember” jól van maradjál már ” János 2 smile hangulatjel
    Csiri előember ” Roli nem tudok pörgetni” OTTÓ
    Baloghy előember ” Senki nem látta életem poénját????” OTTÓ
    Illés előember ” hála égnek ezen a meccsen lőtem ki az éves éle kvótámat” OTTÓ

  52. takacsj szerint:

    NB2 TAC1 – Budaörs2 10:8

    Az egyik éllovas csapat látogatott el hozzánk, és ez az előzetes várakozások alapján nem sok jót jelentett…
    Aztán megérkezett 3 játékossal a Budaörs, a fiatal Nagy Norbert nélkül, Ő ugyanis Szombathelyen maradt a nemzetközi versenyen. Így aztán kaptunk egy 5:0-ás fort a vendégektől, amit ugyan nagyon nehezen – de mégis valahogyan érvényesítettünk.
    Az egyetlen párosuk nagy csatában, de kikapott 3:1-re a Sipos-Magai duótól ( 2:0).
    Az első körben Sipos győzött, a vendégek nem nagyon hagyták magukat (4:2)
    A másodikban belehúztunk, csak én kaptam ki másfél órás üldögélés után Várnaitól (7:3)
    A harmadik körben a vendégek taroltak, mindhárman győztesen hagyták el az asztalt, habár Krebs a döntő szettben 10:8-ra vezetett Rákos Csaba ellen (8:6).
    A záró körben nagy izgalmak következtek, mert Várnai Balázs Sipos ellen már 2:1 és 8:1-re vezetett, de innen fordított Viktor, és nyert 3:2-re….Végül nehezen, de győztünk – TAC1 – Budaörs2 10:8!

    Vendég győzelmek: Rákos 3, Várnai 3, Solti 2
    Hazai Győzelmek: Sipos-Magai, Krebs-Takács, Sipos 4, Krebs 2, Magai 1, Takács 1

    Üdv: takacsj

  53. takacsj szerint:

    NB2 Vértesszőlős1 – TAC1 8:10

    A szomszédvárak mérkőzése rendhagyó módon kezdődött, mert mi a rendelkezésre álló információk alapján 11 órás kezdésre készültünk, míg a hazaiak hivatalosan 10 órakor kezdtek volna…
    Miután a félreértést tisztáztuk és a szép sorban érkező TAC játékosok száma mikor elérte a 3 főt, akkor felálltunk üdvözlésre. Az egyik párosunk megvolt, asztalhoz álltunk ütögetni, mikor megjött Sípos Viktor – tehát másik pár is kiegészült és elkezdhette a mérkőzést 🙂
    Az izgalmas, gyors kezdés nem vetette vissza a Magai-Sípos duót, és 0:2-ről fordítva behúzta a meccset – míg a másik asztalon Krebs Zoli és én kikaptunk 3:1-re. ( 1:1 )
    Az első körben Sípos megküzdött az önmagát felülmúló Szakállal, Magai hozta a Saláta elleni ki-ki meccsét, Krebs dr. Számtól, én Szenyántól kaptam ki. ( 3:3 )
    A második fordulóban ismét az esélyesebb Sípos, Krebs ill. Szenyán és dr. Szám győzött, tehát maradt a döntetlen állás. ( 5:5 )
    A harmadik kanyar már fordulatot hozott, mert Sípos fordulatos meccsen legyőzte Szenyánt, Krebs is nyert, és végül én is feliratkoztam a győzelmet aratók közé – Szakál ellen 3:2 volt a végeredményem. ( 6:8 )
    A záró forduló kezdésekor tehát valamivel kedvezőbb helyzetbe kerültünk, már csak megtartani kellett az előnyünket. Végül ez Magai és Sípos révén sikerült, ahol is Szakál és dr. Szám volt a vesztese a nagy csatáknak, a hazaiknál Szenyán és Saláta győzelme a 8:10-es eredmény beállítására volt elég.

    Hazai győzelmek:: dr. Szám-Saláta, Szenyán 3, dr. Szám 3, Saláta 1
    Vendég győzelmek: Sípos-Magai, Sípos 4, Krebs 2, Magai 2, Takács 1

    Üdv: takacsj
    .

  54. takacsj szerint:

    NB II: TAC I – Hévíz 6:12

    Az óra visszaállítás hatása a Hévíz csapatát befolyásolta jobban, mert jó korán, már 1/2 9-kor megérkeztek a Tatára. A továbbiakban is tartották az elsőbbségüket, mert a mérkőzésen végig ők játszottak jobban, mi csak kullogtunk utánuk.
    A párosoknál még döntetlenre álltunk – Krebs-Takács nyert, Sípos-Magai kikapott – , de az egyéni mérkőzéseken ezt már nem bírtuk tartani. Ugyan a Krebs Sípos duó fel-fel támadt, de Magai és én nem tudtunk győzelmet szerezni. Folyamatosan ők nyerték a szoros meccseket, Nyírő és Zborai vezérletével felőrölték a tatai csapat ellenállását. Megérdemelten nyertek, szerintem a középmezőny egyik megbízható csapata volt az ellenfelünk – mi meg majd a kiesés ellen küzdünk.
    Vendég győzelmek: Nyírő-Zborai, Nyírő 4, Zborai 3, Tőkés 2, Magyar 2
    Hazai győzelmek: Krebs-Takács, Krebs 3, Sípos 2

    Üdv: takacsj

  55. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős—-Kodolányi 13:5 smile hangulatjel
    Újra dupla fordulóra lehetett kiváncsi a nagyérdemű ping-pong szurkoló társadalom az előember barlangjában és nem jöttek hiába jött is az eső deeeeeeeee az aranyeső.
    Első csapatunk a Gyenesdiás nagyon jó kis egységes csapatát fogadta. Párosokat megint jól találhatták el………vagy ennyire jók smile hangulatjel + Szenján Zoli játéka is nagy segítség a szőllősi szuper team nek. Jó 6 forról is lehet szettet nyerni de nem könnyű (2 páros + Szenján) Sala Feri jól játszott,néha még a hangját is hallottam. Bélánknak is megy a szekér ,ő mondjuk csak meccs végén ereszti ki a gőzt kiabálásban. Dr Zolink is nagy kedvel játszott ,sajnos a végén lábfájásra panaszkodott.
    Na de vissza hozzánk a gyerekmedncébe ahol azért elég mély a víz. Főleg,h a vendég csapat legjobb felálásban próbált pontokat szerezni a barlangból.
    Párosok megint nem mentek zökkenő mentesen sőt ki is siklottunk. Utána viszont az egyénikben szépen dőltek felénk a kritikus döntő szettek vagy a szett végi 1 szervás menetek.
    Baloghy Petink nem tudom mit evett elöző este de hogy lóvért ivott az biztos. Nem is tudom,hogyan de berántotta a 3 partit 3 ból utolsó meccsét (Csillagfi ellen) átadta Solymos Ákosnak aki tisztes helytállás mellett kikapott 3:0 ra.
    Csabink hozta amit kötelezőnek gondolt. Csillagfi ellen nem nagyon hajtott a kIS Kovács ellen meg nem tudod mert elég ügyeske lett a kiscsávó.
    Háááááááát a Falúról és rólam mit mondhatnék…………elösszőris maximális respect a vendég csapatnak mert amit én leordibáltam és amit a falú szinészked azt sok sportember nem bírná elviselni.
    Na de a falú olyan amilyen ,ellenem meg van 1 jó recept (sokan ismerik) poént kell csinálni és akkor nincs miért hörögnöm XD XD XD
    Faluvégi előember ” mit csinálok?? anyááááááááámat” János 4 smile hangulatjel
    Kovács előember ” na ez nem az a meccs amin kihajtom magam” Csaba 2 frown hangulatjel
    Baloghy előember ” az elöző szett nem én voltam ,nem tudom ki volt de már elment ” Péter 3/3 smile hangulatjel
    Solymos előember ” élveztem,volt néhány szép poén ,bár a 3 szettben alig kapartam össze 1re valót” Ákos 0/1
    Illés előember ” 7:3 oda szettben na ezt szedjem ki…..mire az ellenfél “ezt nem tudod” ooooooooo gyereeeee” Roland 4 smile hangulatjel
    Nagy szerencsénk volt,h a döntő szettes meccsek felénk jöttek és hogy a vendég csapat nem verte szét a fejünket a sörpaddal.
    lézer világííííííííít
    hajótest stabíl
    csojéééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááá
    szááááááááááááááááááááááááááá
    meccs után pedig a “győztes somlóit” lecseréltük vajas,felvágottas,gulyáskrémes szendóra és csapolt söröcskére 🙂

  56. illés puhos roland szerint:

    Balatonalmádi—vértesszőllős 11:7 frown hangulatjel frown hangulatjel
    Tudtuk,h nehéz szűlés lesz ez a két pont a pocsolya felett lakóktól deeeeee azért ezt álmunkban sem gondoltuk volna.
    Csabink hozta a szőllősi nagy szekeret,h kényelmesen elférjünk és ne gémberedjünk el meccs előtt ha már én éjszakásból mentem vissza délutánosba és a faluvégi jancsink éjszakásból jött meccsre smile hangulatjel
    Terem még mindig csudaszép és a környék se semmi. Beütés rendben volt,kicsit fura a laminált parketta csúszásindexe és a butter labda de majd hozzászokunk meccs alatt.
    Párosokat eltaláltuk,mi kaptuk az erőssebb egységet (nyúl–penk) nagy csatában döntő szettben és a hazaiak sűlésének köszönhetően elbuktuk frown hangulatjel Baloghy –Faluvégi egységünk hozta.
    ezek után annyi volt a dolgunk,h a hátsó embereket megverjük és valaki elcsipje a penk szerva mestert. Falunak ez sikerült is Baloghy Petinknek nem igazán. Nyulam bulammal jó meccset játszottam ,élveztem végig deeeee felvállalta a lehetetleneket és pár bejött neki ezzel meg is nyerte. Falunk is szorongatta de 2:1 10:9 nél neccel behúzta a hazaiak legjobbja.
    Penk szerva-fallspöri mesterrel volt 1 fura meccsem 2 szettig (szerintem) nem játszottam rosszúl de ő extraliga szintet meghazuttoló játékot prezentált. Azért ezt már az én kis lelki világom sem bírta ezért a következő szettben elkezdtem hajtani csak olyan hangosan,h a másik asztalon játszó társamat is zavarta és a hazai edző (nagynyulambulam) és a játékosai is rendre akartak inteni ………….valószinüleg azért mert sportszerűtlen voltam azzal,h hangosan örültem minden pontnak …………vagy az is lehet,h látták,h bajban vannak. 1 szónak is száz a vége a következő szettet csendben elbuktam. Na ezek után gondolja mindenki azt sportszerűtlennek akit akar.
    Csabink hozta a tőle várhatót,jól játszott.
    Petink megint közel volt a meccs nyeréshez de a döntő pillanatokban kap mindig malacokat vagy ő elízgulja .
    Falunk is jól játszott ahoz képest,h 30 órája nem látott ágyat. Valószinűleg ezért is viselte nehezen,h a hazaiak játéktudásuk felett játszott 4 poénnal legalább. Kiváncsi leszek meddig tart ez a jó forma. Remélem sokáig.
    Természetesen mi nemtetszésünknek adtunk hangot hiszen veszíteni nem jó és a házigazdák viselkedése is olaj volt a tűzre.
    Ez a hangulat egészen a fűrdőig tartott (nekünk) aztán mentünk a 6 lépcsősbe a velős pirítósért és a csapolt sörért,majd lesétáltunk 1 fagyira a gyönyörű molóhoz is.
    Hajótestre rátorpedóztak deeeeeeeee ez csak egy karcolás,nyomjuk tovább.
    lézer világít
    csoooooooojjjjjjjjjjjéééééééééééééé,szááááááááááá,száááááááááááá,száááááááááááááá
    Faluvégi—Baloghy páros
    Kovács előember ” pont addig jön ki a szerva,h ne tudjam eldönteni lealázzam pörivel vagy ne” Csaba 2 smile hangulatjel
    Faluvégi előember ” köpés,síp,fütty na jó elég volt ebből ” János 2 smile hangulatjel
    Baloghy előember ” üssem vágjam vagy közbe nyessek ha bajban vagyok” Peti őőőőőőő ottó smile hangulatjel
    illés előember ” miért ellenem játszik mindenki úgy mintha kinaiakkal edzettek volna 4 nyarat” Rolike 2 frown hangulatjel

  57. takacsj szerint:

    NBII Gyenesdiás – TAC I 10:8

    Vasárnap reggel csak hárman indultunk útnak Tatabányáról, mert Krebs Zoli egy balatoni pecás szombattal alapozott a meccsre 🙂 …mint később kiderült nem sok sikerrel.
    A párosok után 1:1-re állt a mérkőzés, Sipos-Magai nyert, a Krebs-Takács duó pedig kikapott. Ezután még sokáig döntetlen volt az állás, mert 2:2-es körök követték egymást. Csak Sipos Viktor nyerte minden körben az aktuális meccsét, mi csak a hazaiak negyedik emberét – az indiai Anil Lobót kalapáltuk el
    Végül az utolsó kört a vendéglátók 3:1-re behúzták és így a szoros mérkőzésen a győzelmet is megszerezték.
    Gyenesdiás: Fazekas-Barabás, Fazekas 3, Barabás 3, Bontó 3
    TAC I: Sipos-Magai, Sipos 4, Krebs 1, Magai 1, Takács 1

    Üdv: takacsj

  58. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős 2 —Tata 2 13:5 smile hangulatjel
    Elérkezett hát a rangadó amit ha nem is egy Real Madrid – barszar deeeeee legalább egy fradi újpest meccshez hasonlítanék ,az asztalnál folynak a vérre mennő harcok aztán a padnál meg kint a fűstölőben béke és jókedv honol.
    Dupla fordulónk volt itthon. Első csapatunk a Celldömölk 2 csapatát fogadta,majd erről is pár szót deeeeee most inkább amiben én harcoltam.
    Edzésen nem voltam a héten , reméltem a többiek igen. Megjött a vendég egység ,verhetőnek tűnt de tudtuk,h minden pontért szaladgálnunk kell. Beütés rendben volt,mindenki érezte a játékot.
    Párosokat eltaláltuk,mienk volt a (talán) erőssebb páros, Falunk és a Csírhó pikk-pakk kikapott ,nálunk sem volt rózsás a helyzet mert 2:0 volt oda szettben. Visszatornáztuk döntő szettre és ott sima 9:9 nél pörgettem 1 fonák élét ki a teremből és 1 tenyeres háló alját …………..köszike ….elbuktuk frown hangulatjel Első körben csak csírhónk bukott így kijavítottuk a fiaskót 3:3 ekkor játszottam a Póssal aki élete játékával lemosott az asztalról. Volt 1 poén ami örök sebet hagy lelkemben…………. szett vége ,előny itt pós kiszorítva,már a földön nézegeti a kézilabda sávok felfestését belekotor egy fonák oldalfallsot comb közül ami a háló tetején landolt majd átpottyant hozzám és 9 et pattogott. köszikeeeeeeeee 4:3 oda össze tettben Csabink játszott a Marcival döntő szett 10:6 nekünk és onnan elbukta frown hangulatjel azt hogyan ??? 5:3 oda na ekkor rejtő jenő de még az ott lévő takács jenő sem gondolta volna hogy mi történik ……… hoztunk 2 és fél hibátlan kört és 3:5 rőll 13:5 re fordítottunk. Mindenki jól játszott nálunk és szükség is volt rá. Úgy néz ki csapattá forrt a kobórkutyákből összeállt kis csapatunk. Baloghy Petink nem játszott inkább végig élvezte a padról,nem akart beszállni és még jobban elvenni a vendég kedvét.
    Faluvégi előember ” a fütty,fütty anyámat síp,síp, fütty,fütty” János 4 gratula
    Kovács előember ” 1mást húzzuk le a hibáinkkal párosban,valamit változtatnunk kell” Csaba 3 smile hangulatjel
    Csiri előember ” megvan roli a 9 es húzd be a 10.-et ” Ferenc 3 smile hangulatjel
    Illés előember ” köszi fortuna ezt a mai napot,látom tegnap szüreti bál volt mert nagyon nem vagy itt ” Rolike 3 frown hangulatjel
    Jó kis harc volt ,az elején ránk ijesztettek de megráztuk magunkat és tudtuk,h nem lehet gond.
    Lézer világít
    hajótest stabíl
    csojééééééééééééééééé
    száááááááááááááá,szááááááááááááááá,szááááááááá
    Első csapatunk is csodálatos dolgot vitt véghez,jó szereztünk erősítést is Szenján Zoli szereplésével. velünk szöges ellentétben hozták a 2 párost és 10:3 ig mindenki kezében füstőlt az ütő,utána túlnyugtatták magukat és 10:8 ig engedték fel a Celldömölk 3 csapatát. Ez a Zakar gyerek nem ügyetlen smile hangulatjel
    Soha rosszabb duplafordulós 7 végét az előember barlangjában.
    Szerintem sok ilyen nem lesz,ezért meg kell becsűlni.
    Mivel sokáig tartott a meccs ezért bezárt a kedvenc cukrászdánk ahol a kötelezővé vált “győztes somlóit ” szoktuk magunkba gyömöszölni. Kénytelenek voltunk kocsmába őőőőőőőő vendéglátóba menni és legúrítani pár pofa csapolt söröcskét.

  59. takacsj szerint:

    TAC I – Esztergom NBII 9:9

    Mindkét csapat erősített a jobb eredmények elérése érdekében, de két év elteltével ismét döntetlent hozott a megyei rangadó.
    A párosoknál a Hetzer-Tóth összeállítás okozott némi meglepetést, szerencsére ez nem tartott sokáig és kikaptak 3:0-ra a Krebs-Takács duótól. Az első alkalommal együtt játszó Sipos-Magai nem nagyon nehezítette meg az Aszódi-Orbán páros dolgát és kikaptak 3:0-ra.
    Azután 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de ekkor kikapott Sipos Aszóditól és Krebs Hetzertől valamint Magai Orbántól…hirtelen 8:5-re elhúztak a vendégek, úgy látszott, hogy elment ez a hajó.
    Ekkor viszont nagy nehezen 1:2-ről 3:2-re legyőztem Petkovicsot és egy kicsit ezzel felzárkóztunk, és szerencsére sikerült is a fordítás! Sipos lenyomta Orbánt, Krebs Aszódit és végre Magai megtalálta önmagát Petkovics elleni győzelmével – 9:8 ide 🙂 A 16-os meccsen azonban Hetzer Laci várt rám, alaposan megszorongattam, de legyőzni nem tudtam…a vége így döntetlen lett.
    Esztergom: Aszódi-Orbán, Hetzer 3, Aszódi 3, Orbán 2
    TAC I: Krebs-Takács, Sipos 3, Krebs 3, Magai 1, Takács 1

    Üdv: takacsj

  60. illés puhos roland szerint:

    Ács—-Vértesszőllős 5:13 smile hangulatjel
    7 személyes kocsival indultunk az nb3 ban debütálló vagy derbit álló ácsi egységhez. Mivel 1 megyében szereplünk és jól ismerjük egymást nem beszélve arról,h néha át jönnek az előember barlangba edzeni a srácok ezért tudtuk,h baráti légkör lesz az asztalon kívül néha nálam az asztalnál is smile hangulatjel
    Párosokat szét szedték ,mienk volt csabival a fiatalabb mindenhonnan pörgetős egység. Meg is leptek minket az elején ,mi hibákkal játszottunk ők pedig villogtak. 2:0 volt oda szettben,akkor gondoltam 1 nagyot és felgyorsítottam a játékot ,gyorsabb indulás,nagyobb pöri ,Csabinak is jöttek a nyerő pörik. Döntő szettben behúztuk.
    Másik egységünk pikk-pakk végeztek és nyertek.
    Egyénik nekünk kedvezően indult Ulrik Gabi hozta a meccseit Szaloki Peti ellenem hála égnek még nem volt ott fejben és rengeteg neccel hoztam 3:1 re . Utánam Csiri Ferink is nagy csatában megverte pedig ő első körben megkapta a beosztását az Ulrik Gabitól. Csabink lejátszotta a két talán hátsó emberrel való meccsét aztán végtag fájdalmakra hivatkozva játéklehetőséget adott Áginknak aki jókat játszott,vesztére pont az Ulrik—Szaloki meccset kapta.
    Petink nagy meglepetésre döntő szettet játszott a hazaiak legjobbjával deeeeeeeee nem sikerült a bravúr,így csak a talán kötelezőket abszolválta de azokat is meg kell nyerni.
    Csiri Ferink nagy kedvel játszott a Szaloki skalp az szerintem szép eredmény és a kötelezőket ő is hozta.
    Jómagam élveztem a játékot ,feküdt a terem és a hazaiak hálómagassága smile hangulatjel Jó kis meccseket játszottam mindenkivel ,hajtanom is kellet,nézőknek is játszhattam és ehettünk házirétest is smile hangulatjel smile hangulatjel
    Kapaszkodnia kell az Ácsnak azért a bentmaradásért Ettől még veszélyes kis csapat,fognak ők még kellemetlen meglepetéseket okozni.
    Csiri –Baloghy és Kovács —Illés páros
    Mágerné előember ” jókat szervál és nagyokat pörget” Ági 0/2
    Csiri kis előember ” szerváiból jól jön ki,poénba már jó vagyok” Feri 3
    Kovács előember ” nem merem a pöri mozdulat végét megcsinálni nehogy fájjon” Csaba 2/2
    Baloghy előember ” láttam roland,h csinálod,meg kell előzni aztán lesz ami lesz” Peti 2
    Illés előember ” ne dobálj mert nem tudsz ” Roland öhöm böhöm 4 smile hangulatjel
    Megyünk tovább és gyűjtögetjük a pontpokat a katica páncél tetejére ,már van 3 smile hangulatjel
    hajótest stabílűlézer világít
    csojjjjjjééééééééééééééééééé szááááááááááááá száááááááááááááááá száááááááááááááááááááá

  61. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős II—Veszprém 9:9 NB III
    Nekivágtunk hát az idénynek átvariált csapatunkkal. Mi Csabinkkal maradtunk előkapartunk a gödörből egy régi motorost akinek kifogástalan a játékviselkedése ahogy a játéka ez sem változott semmit. Megyebajnok csapatból is lehetőséget adtunk a feltörekvő már nem tinédzser de akaratereje tejében lévő Baloghy Petinek.
    Vendég csapat Ából az őszi csapattal jött Benák bácsi és Kurdi Robinak nem annyira örültünk az asztalnál a többieket tárt karokkal vártuk.
    Párosokat szerintem jól találtuk el,mienk volt a kissebb falat a friss (új) emberek kapták a nagyobb tortát. mind2 meccs különös izgalmak nélkül a papírforma szerint dőlt el.
    egyéniben az volt a kiélezett taktikánk,h az 1:1 es páros után mindenki verje meg a hátsónak titulált embereket és valaki fogja meg a Kurdit. Csabink eleget is tett ennek a feladatnak ,sajnos én nem vettem ki a részem a +1 ből és Petink is elizgulta a talán kötelezőt. Falúvégi majdnem leverte a Kurdit de döntő szett 5:1 és 6:3 is kevés volt frown hangulatjel
    Igazi kis kiesés elleni derbi volt sok-sok izgalommal.
    Kovács–iILLés páros
    kovács előember ” annyira nem érzem,Roland neked kell a bravúr” Csaba 3 smile hangulatjel
    Faluvégi előember” sip,sip,sip,fütty,fütty anyáááááámat” János 2 smile hangulatjel
    Baloghy előember ” Megpróbálom a sajátomat aztán szett végén kibeszéljük” Peti 1 frown hangulatjel
    Illés előember ” hogy lehet itthon minden hosszú régi gumával” Rolike 2 frown hangulatjel
    Lézer újra világít
    hajótest stabíl
    nyomjuk tovább

  62. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős—Tata 6:12 frown hangulatjel
    Tudtuk,h az utolsó fordulóban dől el az ezüst érem sorsa,mégpedig az egymás mellett élők közt. Ősszel nem bírt 1mással a 2 csapat a kék szalonban most az előember barlangjában várt a 2 csont.
    Elöző fordulónkban sem tudtunk számítani Bélánk játékára ,mostanra sem gyógyúlt meg. Így Csabink játékára volt szükség.
    Elérkezett a nagy nap,mindenki nagyon készűlt. Számunkra az X is elég lett volna a fényesebb vashoz.
    Ellenfél megérkezett. Hoztak 2 játékvezetőt “hogy emeljék a rangadó fényét” semmi képpen sem azért hogy elvetessék Dr zo lee-nk szerváját vagy a hazaiak poénörömét.
    Párosokban nem volt olyan aminek bárki jobban örült volna így mind1 volt kit kapunk,itt minden meccs igazi ki-ki mérkőzés. Mi kaptuk Krebs–Nagy Dani egységet döntő szettben 2-3 Csabipörit a háló kidobott az űrbe és ezzel a malaccal be is húzta a vendég egység. Ferink és Doktorunk nagy csatában lezúzta a Magai –Barassó fiatal,titán 1séget.
    Egyénik hatalmas harcokat hoztak ,nem lehetett tudni sohasem hogy ki fog a meccs végén boldogan mosolyogni. Jómagam még a Bereczki meccs után boldogan mosolyogtam aztán Máté mindent fel és túlválaló játékára és pár malacára nem találtam receptet. Jól játszott,mázlija is volt és amikor kritikus volt akkor sűlt is a keze. 2 szettet megnyertem 1 asztal fölött lepörivel csúszára (jelzem ha nem csúsza sem éri el a Máté) 1 ik másik hazai néző ezt vagy a szettet tapssal értékelte. Vendég csapat szurkolója középhangos módon nemtetszését jelezte. Ezekből látszik milyen feszültség volt még a nézőtéren is. Egyébként aznap 4 olyan szituáció volt amikor neccet kaptam és a vendégek tapsoltak. Na de én nem csinálok ebből ügyet. Viszont a Krebs elleni meccsemből igenis csinálnék ügyet,eddig csak hallottam ,h sportszerűtlen játékos ha veszélyben a győzelme,most meg is tapasztaltam. Döntő szett 4:2 az állás ide és ekkor át szól a hálón nekem,h “na most már csend legyen” Na ezt nem értem,semmi képpen sem foglalkozhat az ellenféllel a játékos ,ha már hoztak játékvezetőt akkor szóljon neki,h ő szóljon nekem. Bár nem hiszem hogy van poénöröm decibelmérő és megvan szabva ennek 1 tól–ig határ. Hirtelen lett is 4:4. Nagy száz érintős poén végén beütöm a labdát megint kiáltok 1 nagyot és elnézést kérek a csúszáért. Megbeszélték ők,h ez nem volt csúsza. Mivel van játékvezető ezért nem vitatkozhatom. kikaptam 11:5 re. Mérkőzés után 3 vendég játékos mondta hogy az csúsza volt!! Az ő csapattársai is látták. Speciál az a játékvezető akit ő hozott az nem. Szerintem amúgy is nyert volna,sokkal biztosabb és okosabb játékos mint én deeeeeeeeeeeee hogy ilyenekre van szüksége a győzelemhez az nekem bók és neki a szegénységi bizonyítványa. Utolsó meccsemet leadtam Áginknak mert már megvolt a 10 győzelme a vízek városa lakóinak ,lábam és az önérzetem is nagyon fájt már. Rómitól ezért bocsi.
    Dr Zolink jól játszott,gratula neki a 2 győzelemhez.
    Ferkánk is kirakta a szivét az asztalra,hallottam a hangját is néha jóóóóóóóó ő többször az enyémet grin hangulatjel Gratula neki a 2 partihoz
    Csabink elég biztosan csinálta azt amit szokott szerva/röptepöri játékot.
    Saláta—Dr Szám páros
    Dr Szám előember “gyerünk,nyomjuk meg srácok'”Zoltán 2 smile hangulatjel
    Saláta előember” ezt nem itt basztuk el hanem pár hete” Ferenc 2 smile hangulatjel
    Kovács előember ” kezemen van ” Csaba 0 ttó
    Illés előember “csolléééééé” rolike 1/3 frown hangulatjel
    Mérkőzés közben Berke Gyulánk és ivótársa bográcsban hihetetlenűl finom marhapörivel várta a vesztes de jókedvű csapatot. Sör,bor,süti jó társaság és 1 műfűves focipálya várta a csapatot és a szurkolókat.
    Ennek az évnek is prix-prax vége lett. Mindenkinek jó nyaralást ,pár levezető versenyt és rengetek boldog élménytszerző elfoglaltságot kívánok.
    Találkozunk nyáron,ősszel,télen és tavasszal
    Hajótest meglőve deeeeeeeeee még úszik
    lézer lekapcsolva ősszig
    csojéééééééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááááááááááááá

  63. illés puhos roland szerint:

    Szár—-Vértesszőllős 6:12 🙂
    Tudtuk,h nem szabad fél vállról venni a hazai gárdát,van 2 tip 20 as játékosuk meg 2 vérszívó szét sűlő 😀
    Jómagam 2 hétig nem voltam edzésen,Ferink dolgozik minden nap,minden szakban ,Csabink sem tölt heti 10 űzemórát edzéssel. Maradt hát Dr Zolink és Bélánk akire támaszkodhatott a csapat. Na aztán csütörtöki edzésen ámor nyila bele lőt egy két vesszőt Bélánk vádlijába és irány az ügyelet (flektor,gyógyszer és pihentetés pár napig) köszönjük …..Bélánk bukó.
    Csabink lefújta a port az ütőről és játékra jelentkezett magánál 😀
    Elindultunk hát az ide-oda hallasztott meccsre (jelzem pont a Béla játéka miatt kértük a halasztást) Mivel sokat jártam Szárra edzésre ezért automatikusan a hazai öltözőbe mentem átvenni a sportszerkót,néztek az enyimek is és a hazaiak is deeee nem bánták.
    Párosokat eltalálta az írástudonk Csabi és én kaptuk a Zenyik–Kaposi szétszort csapatot. Feri és Dr Zolee kapta a Sátorban a Müller párost. Azt kell,h mondjam mind 2 páros nehézkesen deeeeee jött.
    Egyénik papír forma szerint alakultak. Hátsó két embert kötelezőre próbáltuk leverni és az első 2 emberükből próbáltunk el-el csipni valakit.
    Első meccsem Sátorral volt,néha éreztem is de javitotta a játékát a sok malac. 2:1 9:9 nél kaptam egy lecsorgó neccet 10:9 nél pedig egy index nélkül irány és sebességváltozó neccet.
    Müller mester ellen 2:0 volt ide,megérezte a játékot és máris dömtő szett lett,az valamiért simán jött ide.
    Kristóf ellen se semmi meccs volt szettenkért 3 forral játszottam ellene malac ügyben. döntő szett 11:9 re elfogyott a nece.
    Kaposi mester vagy elfáradt vagy elkeseredett,h lezúzta a Csabi de nem fejtett ki ellenállást .
    Csabink edzés nélkül egész jól játszott,jó ha van 1 kis labda biztonsága akkor hoz még 1 meccset.
    Ferink szenvedett magával kicsit és nagyon a Sátorelli szemcsével.
    Zolink játéka néha ijesztő de hibátlanúl abszolválta minden meccsét,tehát gratula neki.
    Azért 7db döntő szettes meccsből 6 jött felénk ez segített annyit nekünk mint a malacok nekik szett közben 😀
    Saláta-Dr Zolee és Kovács–Illés páros
    Dr Szám előember ” egész más ez a barlang mint a mienk,pedig linyó van” Zoltán 4 😀 gratula
    Saláta előember ” szétmikrózta a szőröst tuti” Ferenc 2
    Kovács előember ” játsz kockázatosabban párosban mert én nem vagyok biztos” Csaba 1
    Illés előember ” szórakozok,pofázok kifele,haverkodom,pinyó meg sehol” Roland 3
    Hosszú és izgalmas kis meccs volt 5:3 és 6:4 re is megközelített minket a hazai egység.
    Még 1 mérkőzés van aztán nyári szünet .
    Hajótesten hajszálrepedés (Béla)
    lézer világít (irány az ezüst)
    csojéééééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááááá
    szááááááááááááááááááááááááááááááááá

  64. illés puhos roland szerint:

    Dunaújváros —–Vérteszőllős 11:7 frown hangulatjel a kukiba frown hangulatjel
    Bajnokjelölthőz indultunk pontokért. Nagyon készültünk a csatára,mindenki lent volt edzésen és ütötte–vágta a zsugát.
    Szurkolókkal megtömött kisbusszal vágtunk neki a dunapartiak leparkettázott barlangja felé. Piacon szigorúan vásároltunk epret ééééééésssssssss a méltán híres fohghagymás,tejfölös,sajtos,piritott hagymás,bacon-ös lángost is betoltunk arcánkba.
    Megérkeztünk,pár ember lézenget,addig mi gyűjtöttük a “D” vitamint ,csapat másik fele megnézte a Dunánkat nem semmijen panorámából.
    Beütés rendben volt,próbáltunk betapadni a parkettán.
    Párosokat nem találtuk el,nem mi kaptuk a Mizsei családot. Farkasékat 40% bedobással lemostuk(hátha nem fog csúszni a parkettó) smile hangulatjel Feriék kikaptak döntő nagy csatában,ott már látszott,h mindenki nyerni akar ma.
    Egyénik az elejhén normális mederben csordogáltak. Jómagam első 2 meccsemen megnyertem a kicsi családot frown hangulatjel nem voltam boldog. 2 meccsen éppenhogy össze kapartam 1 szettet. Nem elég ,h jobbak nálam,még 3 malaccal többet is ütnek szett közben mint én,na ez így nem korrekt ………..velem szemben.
    Aztán jöttek azok a meccsek amiket igazából magunknak számoltunk és nem sikerült felénk jönnie. Ferkánkat megverte a Farkas . Zolinkat megverte a Farkas. Engem megvert a Kada Isti ( ez speciál nagyon fájt ) nem tudom mi volt,ültem 1 órát aztán 2 szett 3 perc alatt elment neki,utána magamhoz tértem húztam 1 szettet aztán meg besűlt és bemalacozotott………….de itt nincs mentség ez hiba volt. Bélánk nem bírt a kicsi családdal. Ferkánk azért javított mert gyönyörű játékkal elcsipte a Tomikát de a többi vesztett meccsre nem volt válaszunk.
    Igazi bajnoki derbi volt,mindenki akart nyerni.
    Ott és aznap ők voltak a jobbak. Gratula nekik.
    Meccs után azért beültünk a grill házba és telezabáltuk magunkat. Győztes somóit ugye nem ehettünk. smile hangulatjel Még átdöngettünk a Decathlonba 1et pinyózni ,aztán tipli haza.
    Szakál —Illés páros
    Saláta előember ” Tök 11111 már Béla” Ferenc 2 smile hangulatjel
    Szakál előember ” nem jó mez az 1-8 as beírás” Béla 2 smile hangulatjel
    Dr Szám előember ” ha ezt mindig megtudnám csinálni talán megverném” Zoltán 1 frown hangulatjel
    Illés előember ” hát ezt most sem értem és 20 év mulva sem fogom” Roland 1 frown hangulatjel
    Harcolnunk kell még az ezüst éremért. 2 húzós meccs még hátra van deeeee
    hajótest stabíl
    lézer világít
    csojééééééééééééé,száááááááááááááá,szá,szá,szá

  65. illés puhos roland szerint:

    Tata II—-Vértesszőllős 2:16 🙂 🙂
    Valamiért nem éreztük annyira veszélyesnek a Tata második egységét,ősszel teljes harci arzenállal (bár Sándor ugyanannyit nyert mint most Gabi ) próbálták el vinni a csontokat az előember barlangjából. Lehet akkor is kb ennyi volt az eredmény. Azért nem vettük fél vállról és az oszlopos játékosok ragadtak ütőt a héten. Csabinknak mondjuk nem kellett,mind a 4 en tudtuk vállalni a játékot. Megérkeztünk kapunyitás után 7 perccel ,sehol senki 🙁 ajtó zárva 🙁 naaaaaaaaaa most mi lesz? Pár percre rá jött az egység,csordogáltak az emberek,nézők befelé. Beütés rendben volt,hőfok,fények elfogadhatóak.
    Párosoknál mi kaptuk a Marcit és a Gabit. Ferkáék a Zsoltit és a Bencét ,ők nagyobb izgalmak mellett mi kevésbé színvonalas játék mellett behúztuk.
    Egyénik az elején még harcosak voltak ,vége felé már hitevesztett örömjátékká alakult.
    Marci olyan játékot produkált ellenem ami NB II közepére is elég lenne. Szerintem nem játszottam rosszul és 1 percig nem volt esélyem (mondjuk se előttem se utánam nem láttam ezt tőle) asztal fölött lepöri,hol tudatosan,hol élével. Mozgó fonákpöri 3 helyről 2 oldalra,pár malac és pár brahi. Ha nem ellenem csinálja még tetszett is volna. XD
    Ferink a végére elfáradt és az ember nem is olyan motivált már 16:1 idé-nél ,ezt a Bence ki is használta és rakott még 1 szépségtapaszt az amúgy elég demoralizáló végeredményre. Zsoltival öröm volt játszani,valamiért elég “csak a nézőknek” játékot prezentált. Bíró Gabi játéka is üde folt volt ,elég stabíl a játéka és nehéz kezelni a pörijét. Bence meglepett az első szettben ,be is húzta azt de utána Sanyika segített neki szakmailag és az eredmény 3:1 lett ide. Okosan játszott fejben,lábbal ott volt mindenhol és tudta mit akar (egy szettig).
    Nálunk Ferink spórolt az erejével a másnapi veterán versenyre. Így is hozta a meccseket.
    Zolink nem nagyon küzdött senkivel,valamiért érezte a termet és a vendéglátók stílusát.
    Bélánknak már inkább meggyűlt a baja deeeeeee jó játékkal,kis mázlival hozta a meccseket.
    Saláta–Dr Szám és Szakáll—Illés páros
    Szakál előember ” jaj Sanyika ,én legalább játszhatok” Béla 4 gratula
    Dr Szám előember ” meg kell előzni őket poén elején,mert baj lesz” Zoltán 4 gratula
    Saláta előember ” 2 szettig kivédtem őket,utána megérezték a genyák” Ferenc 3
    Illés előember ” melyik tapsolt??? ” Rolike 3 🙁
    Barátságos kis szombat délutáni mozgás volt,jó kis poénokkal,kedves emberekkel.
    Fiatalok már a zrikákat is el tanulták. Azt mondta a Marci meccs után edzek többet. XD XD XD XD XD
    Hajótest stabíl
    lézer világít
    csojéééééééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááááááááá

    • SzBence szerint:

      A szőlősi kolléga egész jól összefoglalta a történteket, és így nekem megspórolt egy beszámoló írást 🙂 🙂 A győzelemhez meg gratulálunk! 😀

      • Illés Roland szerint:

        Össze visszafoglalót szívesen. Gratulációt Köszi. Bár én örömmel olvastam volna a hazai csapat szemszögéből a meccset deeeee főleg az utána lévő megbeszélést a Zsolti rencsen.
        XD

  66. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős—–Balatonalmádi 11:7 🙂
    Héten nem voltam edzésen,hála a délutános szaknak. Többiek azért ütötték-vágták a lasztit. Valamiért elég nyugodtan vártuk a balaton legszebb termével rendelkezőket. Nyulak jöttek,Penk szerva és falls szakértő is és a fiatal Marci akiről minden visszajön,minden helyzetből. Képtelenség le engedni a kezet ameddig nem látod,h a laszti a földön van. Párosokat most eltaláltuk,mi kaptuk a kis nyulat meg a minden vissza Marcit. Nagy csatában és a Krisztián 2 brahiját feldolgozva behúztuk ,jóóóóóó volt néhány malacunk de mind vissza jött és nem mindig mienk volt a poén. Csabink és az első NB III as szereplését abszolváló Berke Gyula közepes izgalmak közepette el vesztette.
    Egyénik a papírforma szerint alakultak,bár engem Penk megizzasztott de azért simán jött. Bélát a Marci fenyegette minden vissza játékkal. Zoli csak a Krisztiánnal küzdött eredménytelenül,többit hozta lazán. Csabink fél gőzzel játszott ,ezt a Penk ki is használta. Bélánk kedvét egyből elvette a nyuszi de utána könyörtelenűl berántotta a 3 partyt. Berke Gyulánk nem volt szégyenlős első magasabb osztályban lévő megmérettetésén ,meccset nem nyert de bátran és jól játszott.Jómagam élveztem minden meccset és próbáltam megnevettetni a nagyérdeműt 🙂 🙂
    Szakáll—Illés páros
    Szakál előember “mindig ez van ge@i ” Béla 3/4
    Dr. Szám előember “én úgy gondolom egész nap sportszerű voltam” Zoltán 3/4
    Kovács előember ” 9-6 szor élével találom el a saját termembe ” Csaba 2/4
    Illés elő és gazember “azt mondták rám haláli figura vagyok…..ez most jó? ” Roland 2/3
    Berke újonc előember ” amit puhán átdob azt kéne bevágnom” Gyula 0/1
    Mivel megvolt már a 10 nyert meccsünk ezért adtam bizalmat Gyulánknak az NB III as játékért. Szerintem senki sem bánta.
    Balatonalmádi is veszélyes kis csapat. Van 1 meghatározó játékosuk meg 2-3 nem ügyetlen.
    Azért 1 pillanatig sem hittem,h ponttal fognak távozni a pocsolyalakók.
    Hajótest stabíl =====nincs széthúzás
    Lézer világít ===== motivált az egység
    csojééééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááá szááááááááááá száááááááá

  67. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Szár – Tatai AC II. 11:7

    Ismét egy új játékossal, illetve egy régi motorossal 🙂 álltunk ki.
    A párosok után 1:1 volt az állás. Mi Marcival hoztuk a kötelezőt, míg Gabi, és Attila szépen helytálltak, de nem sikerült nyerniük.

    Marci 3,5

    Ahhoz képest, hogy alig aludt vmit nagyon jól ment neki. Az utolsó meccsre kicsit elfáradt, de igazán szép eredmény ez a 3 egyéni nyert meccs 🙂 Gratula! Mondjuk a pogácsákkal jobban meggyűlt a baja, mint az ellenféllel 🙂 🙂

    Bence 1,5

    Ez ismét nem volt az igazi.. Egyet sikerült fogni, de utána, ha szorosan is de elmentek a meccsek.. Sajnos ez ma a győzelembe került…

    Bíró Gabi 1

    Megnyerte első “komoly” NBIII.-as meccsét, gratula hozzá!! És a második is közel volt, nem sok kellett Zenyik legyőzéséhez 🙂

    Vincze Attila 1

    Első NBIII.-as meccsén rögtön győzelmet szerzett, neki is gratula! 🙂 A többiek ellen is sok szoros szettet játszott, és egész jól ment ma a játék neki 🙂

    Vendég győzelmek:
    Sátori 4,5
    Müller 3,5
    Zenyik 3

    Meglehetett volna ez a meccs, ha nem szúrom el, de jövő héten lehet javítani 🙂
    S lassan már két-három csapatnyi játékos is megfordult nálunk, kíváncsi vagyok ki lesz a következő 🙂
    Napszemüveg fent, sofőr józan, szekér döcög, de nincs megállás! Hajrá Tata!! 🙂

  68. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Kodolányi – Tata II. 12:6

    Hát.. nehéz mit írni a meccsről. A hazaiak a bent maradásért küzdenek, harcoltak is foggal körömmel a győzelemért, mi pedig több sebből is vérezve álltunk ki, úgyhogy nem is nagyon lehetett más a vége ennek a meccsnek. A meccsről is elkéstünk, ezért csak egy rövid 5 perces bemelegítést kaptunk, majd jöttek is a párosok. Marci és Jenő éppen hogy nyert (hála Marcinak, aki elég bátor volt ahhoz, hogy döntő pillanatokban visszanyesse a labdát 🙂 ), míg mi éppenhogy kikaptunk. Itt jegyezném meg, hogy újabb taggal bővült a sorainkban kiálló játékosok névsora, ugyanis most Ferencz Viktor volt a negyedik játékosunk. 1:1

    Jenő 3,5

    Egész jól játszott, egyedül talán az ő teljesítménye dicsérhető (Viktor mellett). Mondjuk a beírás, és a meccs eleji predikció nem igazán jött be, de ez nem rajta múlott.

    Marci 1,5

    Hát igen, az utóbbi hetek jó formája után elég nagy visszaesést mutatott ma.. Reméljük ennél jobb teljesítményre lesz képes következő héten, mert különben egyből lejjebb találhatja magát a ranglistán 😉

    Viktor 0

    Bemutatkozó meccshez képest egész jó volt. Az egyik játékosuk ellen csak döntő szett 10 felett kapott ki, majdnem megvolt a győzelem.. És a többi meccsen is bátran játszott, őt is csak dicséret illeti a teljesítményéért.

    Bence 1

    Végre sikerült újra meccset nyerni 🙂 . Az utóbbi hetek gyengélkedése után most már látszódnak a fejlődés jelei, és most is csak az igen kevés alvásnak volt köszönhető, hogy nem lett 3 ebből az egyből. Legközelebb kipihenten játszva még jobb lesz ez a teljesítmény!

    Hazai győzelmek:
    Csillag 4,5
    Szóka 3
    Gugolya 2,5
    Vági 2

    Napszemüveg fent, sofőr józan, szekér döcög (még mindig defektes), de nincs megállás! Hajrá Tata!! 🙂

  69. illés puhos roland szerint:

    Herend—-Vértesszőllős 8:10 🙂 jupiiiiiiiii
    Pár hét forduló nélküli lazaság után egyből egy véres meccsre készültünk. Mindenki járt edzésre sőt egy extra edzést is tartottunk meccs előtti napon,biztos ami tuti. Tisztában vagyunk vele,h ha rendesen kiáll a házigazda csapat akkor képes pontot,pontokat szerezni az előemberektől. 2 autó 6 ember 1 céllal vágott neki az útnak,utolsó 2 km-en meglőtem a jaguárt ,ez lett a vesztem mert a gps oda is vitt az iskola legtávolabbi bejáratához. na 1111111 odaértünk,láttuk,h teljes harci díszben vártak minket. Gatyát felkötni. Terembe kicsit besütött a napocska,így volt egy asztal aminek 1ik fele nem volt túl játékosbarát,na de sebaj erre a napocska aktívitásra vártunk egész télen,kell a “D” vitamin.
    Párosoknál mi akartunk játszani a Tanci–Smejdlű egységgel. Kérdezte a Feri,h hova írjon minket,h így legyen,mondtam neki,h sumákok,tuti megvariálják tehát írjon minket hátra. Háááááááát nem sumákok előre írták magukat. Mi könnyedén hoztuk a Yes sir—Minyó párost Ferink és Csabink nagy harcban behúzta. Ezek után az volt a taktikánk,h hátsó 2 embert mindenki megveri és megvan a 10 győztes meccs. Na de ember tervez Isten végez. Addig stimmelt ,h engem úgy megvert a Tanci meg Smejdlű hogy a két komplett meccsen nem szedtem össze 1 szettre valót,jóóóóóó Tanci 3:1 volt oda deeeee egy pillanatig nem éreztem,h ellenük nyerhetek. Aztán jött a fekete leves, Minyó élete játékával leverte akit nem lehet Bélánkat. Ekkor már X szagú lett a mérkőzés,utána Dr. Zolink szorongatta a Smeidlűt döntő szett 10 fölött elvérzett. Mindeközben Bélánk stukiban csojéééézott a másik asztalon és leverte a levegőért és pár neccért könyörgő Tancit!! Megint vissza jött a 2 pont lopás esélye. ekkor 8:8 volt az állás összetettben. Ferinknek volt egy meccse még Minyóval azt simán ideszámoltuk naaaaaaaaa nem volt olyan sima 1:0 6:2 volt a Minyónak deeee ferink még utolsó pár repülésével és pár mázlis pontjával behúzta a meccset. 9:8 ide Utolsó meccs nekem lett volna a Yes sir-ell ,hála égnek volt egy Csabink akinek leadtam a játék lehetőséget mivel én ősszel döntő szettben vertem csak meg a hazai védőt,ő viszont úgy megverte,h azt sem tudta milyen évet írunk. Na most tavasszal azért ez nem volt sima az elején,mert az első szettet éppenhogy elbukta a Csabink,második szettben végig sétált ,evett,ivott,beszélgetett és 10:9 nél azt hitte már megnyerte a meccset hááááááááát nem akkor még nem csak később. 2:0 neki deeeeeeee akkor már látszott Csabin hogy jönnek a nagy pörik és poénban is stabílan játszott. Megnyerte döntő szettben simán!!!! 10:8 ideeeeeeeeeeeee
    Ferink jókat küzdött ,hozta a kötelezőt és még a nagyoknak is megcibálta a bajszát.
    Zolink amit kellett azt simán nyerte és ő is partyban volt a ranglistán előkelő helyen lévők ellen.
    Bélánk ha nem javítja ki a Minyó elleni fiaskót akkor tuti nem jön edzésre 15-20 évig de a Tanci verés az tényleg gratula.
    Csabink párosban jól játszott és pontokat eldöntő meccset húzott be 0:2 ről.
    Jómagam amit kellett azt hoztam és minőségi cserét választottam magam helyett.
    Saláta–Kovács és Szakál—Illés páros
    Saláta előember” mindjárt mondom,h bocs,csak levegőt veszek” Ferenc 2/4
    Dr Szám előember ” ez nem jó,miért csinálom?” Zoltán 2/4
    Szakál előember ” ne hallgass senkire ,csináld amit tudsz” Béla 2/4
    Kovács előember ” melegítek aztán eldöntöd,h mi legyen ” 1/1 100 % XD
    Illés előember ” azért ha tenyeresre nyesnek hosszút azt illik megpörgetni” Roland 1/3
    Legyöngyöztünk párszor a meccs alatt deeeeeee ezt vártuk igazából és megint jól jöttünk ki belőle mert mindig van aki kihúzza a csapatot a slamasztikából
    lézer világít
    hajótest stabíl
    csojéééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááááááá

  70. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős—-Vízmű 12:6
    Héten lejutottam edzésre Bélán kívül mást csak immel -ámmal láttam. Viszont a 2 megyei csapatunk könyörtelenül vágta a zsugát. Csabink előkerült a habokból,sajnos mozgásfájdalmakat produkált. Ferink is lejött edzésre,viszont ő rá sem számíthattunk mert munkája 7végékbe nyúl. Tehát matekoztunk és rájöttünk 3 an vagyunk akik fel tudjuk venni a kesztyűt. Nincs más hátra mozgósítani kell a megyei desszantot. Reméltük a Fehérvári egység nem erősített mert akkor bajban leszünk. Jól tippeltünk,nemhogy igazoltak egy 4 partist deeeeeeeee inkább csak 3 an jöttek el 🙁 Azért itt szeretném megköszönni nekik,h eljöttek. Köszönjük.
    Párosoknál mi Bélával pihentünk. Egyesületünk nevének tovább vitelét Andrisra és Pisti (szenszej) re bíztuk. Nagy csatában egy szettet zsebből elvesztve 3:2 re elvéreztek . Egyéniben szenszej kifulladt Áginak adtunk bizalmat,h játéka tapsra biztasson minket. Dr zolink minden erőfeszítés nélkül végig játszotta 3 meccsét szettet sem adva a vendégeknek.
    Bélánk túl flegmázott egy szettet deeeeeee aztán büntetett és ő is abszolválta a kötelezőt. Jómagam élveztem végig minden meccset szórakoztattam magam ,ez egy szettembe került,illetve a Dénes azt kiérdemelte jó játékkal és a 10:9 es neccel 🙂
    Andrisunk kicsit görcsösen kezdte pályafutását nb3 ban deeeeee pikk-pakk feloldódott és lazán sittelt mint edzésen. Meccset nem nyert deeeeeeee nagyon közel járt hozzá.
    Áginkra is büszkék vagyunk,jól játszott,küzdött és néha lábon kihordtunk egy-két infarktust,meccset nem sikerült nyernie deeeee ő is 1-2 poénra volt tőle.
    Jó kis szombat délelőtti felhőtlen szórakozásba lubickoló mérkőzés volt.
    Mi kutyánk kölykei bele szagolhattak az NB III ban.
    Vendég csapatunk fejlődött játékban és koncentrálásban. Szerintem jót tett nekik ez az év ebben az osztályban,ha ne adj Isten kiesnek,hiányozni fognak.
    Most jön egy kis pihi,pár hétig aztán megkeverjük a fekete levest.
    Dr Szám előember ” azért néha bele brahiznak olyanokat,h csak pislogok” Zoltán 3/3
    Szakál előember “Csabi ragasztotta az ütőmet,mintha nem is az enyémmel játszanék” Béla 1/1
    Ági előasszony ” néha rohanok ,néha félek” 0/2
    Andris előember ” jól játszottam,jó volt de nem ért sz@rt sem” 0/3
    Illés előember ” ilyen meccseket reggelig játszanék” Rolike 3/3
    Hajótest stabíl és már egyre többen vagyunk 🙂
    lézer világít
    csojééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááá

  71. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Tatai AC II. – Dunaújváros II. 6:12

    A listavezető érkezett hozzánk ezen a hétvégén hozzánk vendégségbe. Ugyan papíron erősebbek nálunk, de mi azért reménykedtünk, hogy megszorongathatjuk őket. Hát ez részben sikerült, de sajnos a pontszerzés most nem jött össze.

    A párosok során Jenő és Marci legyőzték a Farkas-Kada duót, míg mi Zsoltival éppen hogy kikaptunk (2:3, döntő szett 9) a Mizsei tesók ellen.

    Marci 2,5

    Simán, jó játékkal nyerte a meccseit, és az idősebbik Mizsei ellen is csak döntő szett 9-re kapott ki. Az utóbbi mérkőzéseken stabilan jó formát nyújt, és egyre csak kapaszkodik felfele a csapaton belüli rangsoron 😉

    Zsolti 2 (3)

    3 lejátszott meccséből 2 nyert, míg a kisebbik Mizsei ellen is csak szoros csatában, 3:2-re kapott ki. Nagyon jól játszott addig, amíg bírta a térde, a mai nap csak dicséret illeti a teljesítményét!

    Bence 0

    Hát.. Már megint nem jött ki a lépés. Az összes szettem szoros, csak pár ponttal megy el, de vhogy még a 4. számú játékosukat se sikerült elverni… Remélem hamar kikerülök ebből a hullámvölgyből, és akkor már nem fognak rajtam elmenni a meccsek…

    Jenő 1,5

    Hát ma Jenőnek se ment igazán.. Ha hozza a 4-t akkor megvan a pont, úgyhogy ez egy kicsit rajta ment el 🙂 :). Na jó viccet félretéve elég jó volt az ellenfél, és szoros csatákban maradt alul, csak hát az ember már hozzá van szokva a jóhoz…

    Ábris 0 (1)

    És akkor az újoncot se hagyjuk ki. 🙂 Zsolti helyett az utolsó meccsre beállt csereként, és rögtön megkapta az idősebbik Mizseit.. Néhány óra ülés után elég nehéz játékba lendülni, és azért az ellenfél se volt gyenge, de sikerült szép meneteket, és szoros szetteket játszania. Úgyhogy egy újabb játékost avattunk az NBIII.-as csapatunkban 🙂

    Vendég győzelmek:
    Mizsei T. 4,5
    Mizsei M. 4,5
    Farkas L. 2
    Kada I. 1

    Ha nekünk jöttek volna a 3:2-es meccsek, és én egy kicsit jobban játszom, akkor lehetett volna ebből pontszerzés csak sajnos ez a nap nem az volt..

    De azért,

    Napszemüveg fent, sofőr józan, szekér döcög (defektet kapott), de nincs megállás! Hajrá Tata!!

  72. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős — Balatonfüred 14:4 smile hangulatjel
    Héten nem voltam edzésen ,dolgoztam. Csabánk meg Üdült a kocsija hazájában (Afrika) szerintem egy picit jobban járt. Ferkánk meseszerűen edz (hol volt-hol nem volt) meccsre éjszakásból jött és ment is vissza éjszakásba smile hangulatjel naaaaaaaa szerintem ő húzta a legrövidebbet smile hangulatjel. Zolink és Bélánk azért szaglászta a termet bááááááár Zolink jogász bálból esett be a terembe pár óra alvással.
    Vendégeink velős pirítóst nem hoztak ezzel ki is húzták a gyufát smile hangulatjel Egyébként szokásos verőegységgel jelentkeztek játékra.
    Beütés rendben volt,mindenki érezte a termet.
    Párosoknál talán mi kaptuk a kevésbé motiváltabb csapatot,simán hoztuk.
    Feri és Zoli kicsit szenvedősen de hozta.
    Egyénikben Mátét nem bírtuk megfogni. Zoli és én azért döntő szett 9:9 ig elmentünk de utána nyert a fiatalság,bolondság.
    többi egyéni meccs szép poénokkal néhol nagy küzdelmekkel csordogált felénk.
    Egészet tekintve jó kis barátságos meccs volt ,szép poénokkal.
    Nem szabad fél vállról venni Füredet,egységes kis csapat,nincs pihenő meccs náluk.
    Saláta—Dr Szám és Szakál—illés páros
    Saláta előember ” azt sem tudom merre vagyok arccal előre” Ferenc 3
    Szakál előember ” aranybányász a lelkem,amihez nyúl arany” Béla 3
    Dr Szám előember ” fonák oldalról tenyeres kereszt pörit erőltetem de nem mindig jön” Zoltán 3
    Illés előember ” szanaszét élvezem a játékot néha kicsit túlságsan is” Rolike 3
    Következő meccsen pihenünk kicsit …….remélem
    hajótest stabííííííííííllllllll
    lézer világítttttttttttttttttttttt
    csojéééééééééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááááááááá

  73. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Tatai AC II. – Veszprémi Rendőr SE. 10:8

    Egy kicsit korai időpontban újabb fontos meccs elé néztünk, ahol jó lett volna behúzni a 2 pontot. Mi az előző fordulóban győztes felállásnál maradtunk, míg a vendégek a tavalyi évhez képest két új játékossal jelentek meg. Gyors kipakolás, és bemelegítés után kezdődött is a meccs.

    Mindkét páros 3:2 lett ide, úgyhogy jól indult a meccs 🙂 Zsoltival a gyengébbik párost vertük meg, míg Jenő és Marci legyűrte a Benák-Kurdi kettőst.

    Jenő 4,5
    Takit ma se lehetett megállítani! 3 viszonylag sima meccs után az utolsó meccsén Benák ellen nagyot küzdve, két szettnyi “kindereskedés” után felállt, és egy sima döntő szettben behúzta a győzelmet. Gratula!!

    Marci 2,5
    Egy kicsit felemás volt ma, mivel két nyerhetőbb meccset elbukott, viszont remek játékkal, viszonylag simán megverte Benákot!!! 🙂 Kellett is ez a bravúr, hogy a végén mi nyerjük meg a mérkőzést. Jó kis skalpot sikerült szereznie!

    Zsolti 2,5
    Szerencsére sikerült felépülnie (úgy ahogy) a sérüléséből, és nagyon kellett is a játéka. Az utolsó meccset 9:8-nál ő játszotta Kurdi ellen, és ha szorosan is, de sikerült behúznia a győzelmet, így meglett a két pont is!

    Bence 0,5
    Hát… Mindent megtettem azért, hogy izgalmas maradjon végig a meccs.. A mai nap semmi se jött össze, de szerencsére a csapattársak kihúztak a csávából, és nélkülem is sikerült 2 pontot szereznünk.

    Vendég győzelmek:
    Nyitrai:3
    Benák:2
    Kurdi:2
    Minyó:1

    Napszemüveg fent, sofőr józan, szekér hasít (ha nehezékkel is) nincs megállás! Hajrá Tata!!

  74. Schrammel Z szerint:

    Na gondoltam .hogy igy lessz direkt irtam ezt előre kitaláltam .hogy kicsit felélűnkőljőn a nézettség mert már teljesen elszürkűlt bocs Peti de ez most direkt volt kicsaltam aT Tippongment téli álmábol .

  75. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős—Kodolányi (fehérvár) 18:0 🙂 🙂
    Kicsit meglepődtünk amikor Szár csapatát lealázta a vendég csapat ezért nem vettük fél vállról ezt a fordulót sem.
    Kicsit foghíjasan érkeztek a Szár verők. Csillag Laci aki ősszel levert nem jött,h revansot vegyek és Gugolya “man of the meccs Szár” sem jelentkezett játékra. Helyette jött pár Kovács ,Szóka és Verebély.
    Mi Dr Zolink játékára nem építhettünk ,csak utolérte az infulenza,de így is maradt a gigászi 4 es.
    Párosokat eltalálta Ferkánk mi kaptuk az ütőképesebb egységet. Feriék simán nyertek,mi Bélával szokásos veszekedésünkkel a végén behúztuk a nem lehetetlen küldetést.
    Egyénik csordogáltak szépen hozzánk. Bár szetteken belül azért voltak izgalmak mégha ez nem is látszik az eredményen.
    Bélánk szét pörögte magát az egész meccsen,bár nem hiszem hogy nehéz dolga volt antival 🙂
    Ferkánk kb 25% ot játszott ki magából.
    Csabinknak fájt a válla a nagy ívű pöriknél de megoldotta minden meccsét.
    Én szórakoztattam magam és a nézőket,élveztem a bohóckodást végig.
    Saláta–Kovács és Szakáll—Illés páros
    Kovács előember” nem bírom 30 foknál feljebb emelni a kezem” Csaba 4
    Szakáll előember” el kell venni a kedvüket az egésztől,bár ez nehéz ha szettben 10:8 oda” Béla 4
    Saláta előember” azért ha leeresztek egyből a nyakamon vannak” Ferenc 4
    illés előember “élvezem és jönnek a brahik” rolike 4
    Ha rendesen ki állnak biztosan szorosabb
    Így és a hálónak köszönve amit én mértem be simán tartottuk a barlangban a 2 csontot .
    Hajótest stabíl
    lézer világít
    csojéééééééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááááááááááá,szá,szááááááá

  76. Schrammel Z szerint:

    Gratulálok Tata 2-es csapatának igaz .hogy matekbol kettes voltam de nekem 11-7 jőtt ki .

  77. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Dunaújváros fősuli II. – Tatai AC II. 8:10

    A héten Dunaújvárosba látogattunk, és mindenképpen javítani akartunk az előző forduló eredménye után. Sanyi még mindig kényszerszabadságát tölti, így egy új játékost köszönthettünk a csapatunkban, Takács Jenőt. 🙂 Azért ellenfél kevésbé örült neki, mint mi 😉

    A párosok után 1:1 volt az állás. Marci és Jenő simán nyerték a párosukat, mi meg Zsoltival sima 2:0-ról engedtük, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból..

    Marci 3,5

    Ma ő nyújtotta a csapatunkból a legjobb teljesítményt. Első meccsén még szoros szettekben, de kikapott ellenfelétől, de aztán ellentmondást nem tűrő játékkal, nagyon szép poénokkal verte meg a többi dunaújvárosi kollégát. Le a kalappal előtte, tényleg kitett magáért. 😀

    Taki 4,5

    Hát elég jó érzés, ha van a csapatban egy olyan játékos, aki ilyen biztosan hozza a 4 meccset :). Hosszabb kihagyás után visszatérve is viszonylag simán nyerte a 4 partit, így győzelemhez segített minket 😀

    Zsolti 0

    Szegény Zsoltit az ág is húzza. Első meccsén, a nagyon simán megnyert első szett után/ alatt rosszul lépett, és megint kiment a térde, így a többi meccsére már nem tudott kiállni. Jobbulást neki, reméljük minél hamarabb rendbe jön..

    Bence 2

    Hát nem igazán jött ki a lépés, két viszonylag sima győzelem mellé most becsúszott két vereség is, de szerencsére ezt is elbírta a csapat, így győztesen hagytuk el a termet.

    Vendég győzelmek:
    Gugi B. 2,5 (2,5)
    Nagy F. 2,5
    Novák Z. 2
    Darnai T. 1
    Kada R. 0 (2)

    Napszemüveg fent, sofőr józan (meg sérült 🙁 ), de szekér hasít nincs megállás! Hajrá Tata!!

  78. illés puhos roland szerint:

    Vértesszőllős —Dunaújváros fősuli II 14:4 🙂
    Rövidke fordulók közötti pihenő végetért,beindul a buli ping-pong asztalok körül. Edzésre azért járogattunk a kényszer szünet alatt,mindenki jó formában van,így szívesen fogadtuk az amúgy is szimpatikus főiskola csapatát. Szerintem egy pillanatig nem volt veszélyben az előember 2 darab csontja amit tisztünk volt barlangban tartani.
    Azon ritka 7végék eggyike volt amikor teljes harci díszben pompázhat a szőllősi egység,mind az 5en tudtuk vállalni a játékot. Ezen okból kifolyólag úgy döntöttem leadom az egyéni mérkőzéseimet. Ferkánk és Bélánk éjszakásból jött 🙂 Feri még dobott rá egy lapot mert ő ment is vissza éjszakásba 🙂 Beütés rendben volt mind2 oldalon,teremmel nincs baj.
    Párosoknál megismételte magát az őszi történelem. Mi kaptuk Bélával a nehezebben mozgó,többet megélt egységet,míg a Feriék a halászlé és a keverőpult királyait ízzasztották,nagy csatában kikaptak 🙁 ,mi viszonylag simán nyertünk,Béla sűlt mint a tokaszalonna . Egyéniben megint elmagyarázták a Bélának hogy a nagy feri miért olyan nagy. többi meccs nagyjából papírforma szerint ment. Ferink korrekt volt velem szemben és leadta az utolsó meccsét nekem,kb 2 óra ülés és lapozgatás után játszhattam a Nagy Ferivel háááááááátttttt őőőőőőőő köszi. Gesztusnak örültem,Nagy Ferinek annyira nem. Azért behúztam 3:1 re . 🙂
    Csabink jól játszott,akarás volt benne,pár nagypöri azért célt vesztett de itt ,most belefért. Zolink minden erőfeszítés nélkül berántotta a 4 partyt. Bélánk kedvét elején elvették,ez rányomta a bélyeget a játékára de utána nem hibázott. Ferink 60% ot játszott ki magából de ez elég volt az anti ellenes csapat ellen.
    Jómagam párost élveztem bár inkább a Béla szárnyalásáról szólt. 1 darab egyénit végig élveztem.
    Jó kis középcsapat ez a fősuli 2 azért észnél kell lenni ellenük,tudnak meglepetést okozni.
    Szakál—Illés páros
    Dr Szám előember” az a bajod Béla,h nem tudsz ívet pörgetni :)” Zoltán 4 🙂
    Saláta előember ” egész jól bírom alvás és pihenés nélkül” Ferenc 3/3 🙂
    Kovács előember ” rajta állok,kezemen van és világgá ” Csaba 2 🙁
    Szakál előember ” miért ellenem világbajnok? utána meg áááááhhh ” 3 🙂
    Illés előember ” ne szórakozz ha 1:0 van oda szettben” Roland 1/1 🙂
    Jó kis edző meccs volt sok szép megoldással,szerintem senki nem érezte rosszúl magát még az eredmény láttán sem.
    Nyomjuk tovább,messze még a vége.
    utóirat : Köszi Herend !!!

  79. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Tatai AC II. – Balatonalmádi 6:12

    Hát úgy látszik almádi ellen sose jön ki jól a lépés…Pedig még a meccs előtt úgy voltunk vele, hogy azért itthon kéne tartani a pontokat, de ez most nem az a nap volt. Sanyi egyéb elfoglaltságai miatt 😉 nem tudott játszani, így ismét Gabi ugrott be a helyére.

    Az ellenfelünk nagyon topon volt, hamarabb ott voltak a teremnél, mint mi (pedig 1 és negyed órával hamarabb mentünk..). A párosok után 1:1 volt, mi Zsoltival simán nyertünk a gyengébbik párosuk ellen, és asszem a másik meccs se volt nagyon kérdéses.

    Az egyénik kezdetben még jól indultak, mindenki hozta az elvárt meccseket (jó ez mondjuk az első kettőig volt igaz..) De aztán folyamatosan kicsúszott a kezünkből a meccs.

    Gabi 0
    Küzdött, hajtott, de sajnos nem sikerült ma meccset nyernie. Mindazonáltal köszönjük, hogy kisegített minket az elmúlt meccseken, így mindig ki tudtunk állni négyen az asztalhoz.

    Zsolti 1,5
    Nem igazán ment neki ma a játék, de azért az utolsó meccsén sikerült a becsületgyőzelmet megszereznie. Ennél csak jobb lehet majd (reméljük :D)

    Marci 1
    Kb. hasonló volt mint Zsolti. Az első meccsét még behúzta, de utána Penk ellen 2:0-ról kikapott, és a többi meccsre már nem igazán tudott felpörögni.

    Bence 3,5
    Az eleje még egy kicsit döcögős volt, de szerencsére eredményes is, aztán már a játék is kezdett egyre jobban menni. A végén Nyúl ellen ismét egy nagyon jó meccset játszottam, akárcsak tavaly, de most egy hajszálnyival ő volt a jobb.

    Vendég győzelmek:
    Nyúl 4,5
    Penk 3,5
    Töltl 3
    Sebestyén 1

    Hát nem úgy alakult ez a meccs, ahogy szerettük volna,de azért:

    Napszemüveg fent, sofőr józan (vagy nem), szekér most döcög, de nincs megállás! Hajrá Tata!!

  80. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Egy kis késéssel, de itt az első tavaszi fordulónk összefoglalója 🙂

    Amúgy az előző idény végéről a zh-im miatt lemaradt a Herend elleni meccsünk riportja, de nem is olyan nagy kár érte, mivel kikaptunk 15:3 -ra. De foglalkozzunk is inkább az új fél szezonnal.

    Tatai AC II. – Tatai AC I. 8:10

    Rögtön a házi rangadóval kezdtünk és, hát nehéz összefoglalót írni róla.. Több mint négy órás hosszú csata volt, amiről emelt fővel távozhattunk, de sajnos a két pontot nem sikerült megszereznünk.

    Új év új szokások, ezért meglepő módon a csapat mind a négy tagja időben odaért a meccsre 🙂 🙂 Bár a pakolás és teremrendezés képe nem változott sokat, ugye Sanyi 😉 De a beütés az jól sikerült, majd jöttek a párosok.
    Mi Marcival a Máté-Dani párost meggyőző játékkal vertük, és a másik asztalon Sanyi és Zsolti is megverte a Bereczki-Krebs duót, úgyhogy egész jól indult a meccs 🙂 Aztán az egyénik során szépen lassan elfogyott a kezdeti előny és végül, ha minimálisan is, de a “vendégek” nyerték a mérkőzést. Mondjuk jó pár hosszú, 3:2-s meccs volt (pl. Marci-Bereczki, Sanyi meccsei) és simán benne lehetett volna a meccsben a fordított eredmény is, de most így alakult. Szerintem a csapatunkból mindenki jó teljesítményt nyújtott, és ilyen játékkal mindenki ellen lesz esélyünk pontot/ pontokat szerezni.

    Hazai győzelmek:
    Bence: 2,5
    Sanyi: 2,5
    Marci: 1,5
    Zsolti: 1,5

    Vendég győzelmek:
    Krebs Z.: 4
    Máté: 3
    Bereczki Z.: 2
    Dani: 1

    Napszemüveg fent, sofőr józan, szekér hasít, nincs megállás. Hajrá Tata!!

  81. illes roland szerint:

    Veszprém—-Vértesszőllős 7:11 🙂 🙂
    Kezdetét vette a tavaszi szezon. Mindenki tele van rántott hússal és bejglivel bár ez a csapatban csak rajtam látszik 🙂 Hiányzott már a mozgás és a kűzdés. Reméltük,h a veszprémi sünök felveszik a kestyűt és partnerek lesznek a harcban ,felűl múlták a várakozásainkat. Elő kapartak egy játékost a habokból aki azért át tudja ütni a zsugát és persze van 1 Benák bácsijuk. Csapatunk rögzítő fékje munkahelyi elfoglatsága miatt nem állt rendelkezésünkre deeeeeee volt hova nyúlni Dr Zoli vállalta a játékot. Ugrócicánk és gazdija is nagy kedvel indult útnak. Bélánk mindig harcra kész. Jómagam nem voltam edzésen a héten de a Vértes kapuja verseny azért segített a formában maradásban. Várpalotán mindig megáll az autó,h reggelit vásároljunk aztán nyomás tova. Mrgérkeztünk az egyetemi városba,termet is megtaláltuk ,persze hogy Benák volt a leg lelkesebb ,vele próbáltunk meg betörni a rendőrségre. Termet ismertük,tudtuk,h gyillkos gyors és kicsike.nehéz alkalmazkodni ehez a hosszúlabda abortáló játéktérhez.
    Párosokat babám írta be,persze ,h eltalálta,mienk volt a Benák brigád. Közepes csatában kikaptunk 3:0 ra 🙂 Csabiék szerintem simán hozták.
    Egyénik 6:6 ig fej-fej mellett mentek ,aztán kicsit elhúztunk és ezt tudtuk tartani. Végjáték lehetett volna izgalmas is de Bélánkat nem bírták hatástalanítani 🙂
    Csabi hozta a kötelezőt. Zolink stabíl az alapjátékban és egyre jobban pörget. Bélánk egy állat. Nekem 1 nézőcsalógató meccsem volt,azt behúztam 3:2 re , Benák bá még mindig okosabb nálam és a keze is pontosabb. Másik 2 meccsem elég laza volt.
    Kovács-Dr Szám páros
    Szakál előember ” itt nem lehet nyesni és kontrázni” Béla 4 🙂 gratula
    Dr Szám előember ” várd vissza mégha a kezeden is van” Zoli 2 🙂
    Kovács előember ” fonákom 3 pont+ ebben a teremben de a tenyeres pörim mínusz 7 ” Csaba 1 🙂
    Illés előember ” valahogy kotord át,ha beb@ssza megérdemli” Roland 3 🙁
    Nem szabad fél vállról venni ezt a kis egységet,főleg otthon. Ha így állnak fel azért a középmezőnyben bárkit elcsiphetnek.
    Hajótest stabíl
    lézer világít
    csojéééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááááá

  82. illes roland szerint:

    Tata I — Vérteszőllős 9:9 🙁 🙁
    Héten végre 2x lerongyoltam edzésre. Tudtuk hogy őszi ezüstérem a tét.
    Csapattársaim is lent égették a zsírt és tördelték a kautsuk gömböket.
    Elindultunk a vizek városának kék szalonjába,kis meglepetéssel készültünk,mégiscsak közel a karácsony deeeeeeee kiszimatolhatták mi lesz a fa alatt mert ők is készítettek nekünk meglepit. A mi ajándékunk Dr Szám Zoli játéka volt az ővéké 1 hivatásos verseny bíró. Szeretném hinni,h a mérkőzés rangjáért volt ott a spori ,nem pedig a Zoli “kicsit” takart szervái miatt 🙂
    Beütés rendben volt,mi örmbeütést,házigazdáink vért ízzadva verte a lasztit.
    Párosoknál mi kaptuk a Krebsz-Lukács egységet,közepes csatában,szép poénokkal behúztuk döntő szettben. Ferka és Csaba kikapott 2:0 ról 🙁 a Berecki-Barassó vegyes felvágott brigádtól.
    Egyénik fej-fej mellett zajlottak 8:8 ig majd 9:9 ig 🙂
    Attól függetlenűl hogy jegesmedve klíma volt a teremben (ritka,h én törölközőt rakok a lábamra mert fázik. Nem is értem a Tata 2 csapatát,akik azt mondták nálunk van hideg. Akkor ez,mi?????) na hol tartottam? jah igen,szóval klíma jeges volt a csaták nagyonis parázslottak. Bélánk megörült egy poénnak és megpaskolt egy ártatlan ajtót,ezt a másik asztalon játékot vezető úrnál 1 sárga lapot ért. Na ebből már robbant is a várva várt szikra,amit mind2 csapat várt hiszen az azonos osztályban lévő 1 megyében kűzdő csapatok meccse mindig presztizs. Ezek a dolgok mindig arról szólnak,h erőssebb kutya b@szik,próbálják kizökkenteni a játékost az ütemből. Salánknak azt mondták hallkan örüljön(azért pár youtube-os videót mutatnék,rangosabb versenyen,h örülnek minden poénnak) Bélánk ugye besárgult. Zolink nem használhatta jó kis fegyverét a szerváját. Bezzeg én minden meccsemen feltéptem a linóleumot,lecsójéztam a tetőcserepeket és senki-semmit 🙁 🙁
    Ferkánk éjszakásból jött és aznap ment is éjszakásba 🙂 ez néha látszott a játékán de igazából jól játszott és nagyokat kűzdőtt.
    Zolink még nem igazán labdabiztos deee ő állt a legközelebb a sztárvédő megveréséhez és fontos 1 party-t hozott.
    Bélánk nem érezte a termet,pedig számtalan üzemórát itt edzett. jókat harcolt ő is
    Csabink 1 párost vállalt akkor meg pont játszottam tehát passz de végig ment oda mindenkihez és mondta a 2 legfontosabb dolgot amit lehet,mit csinálunk rosszúl és mit csináljunk.
    Nekem jól ment a játék,éreztem a termet(pedig nem a kedvenc sebességű arénám),szerva indulások jöttek és 1-2 brahi is beköszönt.
    Szakál Béla-Illés páros
    Saláta előember ” húz le a terem és még velem is foglalkoznak” Ferenc 2 🙂
    Szakál előember ” nem jó ez így sehogy se”Béla 2 🙂
    Dr Szám előember ” ez miért ilyen bizonytalan még??” Zoltán 1 🙂
    Illés előember “dzsángálémángálécsolészá meg a f@..om ” Rolike 3 🙂
    Krebs Zolit nem bírtuk megverni. Berónak a kritikus helyzetekben nem volt mázlija ,vagy benyelt valami malacot vagy élét ütőtt. Barassó Máté cimborám jól játszott 2:0 ám volt ellene aztán döntő szettben valahogy megvertem nagy csatában. Többiek szerintem nem verték meg. Lukács prezidente Csabi játékára úgy emléxem,h 2-3 forral azért ennél jobb.
    Ezüst érem nem lett a mienk őszre 🙁 ,dobogó volt a cél,az sikerült . Tavasszal dolgozunk tovább mert
    Hajótest stabíl === nincs széthúzás csapaton belűl
    Lézer világít==== akaraterő és szájping-pong az van
    csooooojééééééééééééé
    szááááááááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááááááááá
    Mindenkinek nagyon kellemes év végi bulikat a csapatában munkahelyén vagy akárhol és erdményben gazdag (kivéve Szőllős ellen) _:) nagyon boldog új évet kívánunk !!!!!!!!!!!
    too be countdown

  83. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Egy kicsit el vagyok havazva zh-kal a héten, úgyhogy csak egy rövidített beszámolót írok most.

    Tatai AC II. – Vízmű SE 16:2

    Hazai győzelmek:
    Marci 4,5
    Sanyi 4,5
    Bence 4,5
    Gabi 2(4)
    Zsolti 0,5 (0,5)

    Vendég győzelmek:
    Papp Dénes 1
    Nagy Ferenc 1
    Ázsóth László 0
    Vancsa István 0

    Csatlakoznék ahhoz, amit Csaba írt a vendég csapatról néhány héttel ezelőtt, igazából én is csak hasonlóakat tudnék mondani. Nálunk ismét Gabi játszott, köszönjük, hogy eljött és gratula a két meccséhez 🙂

  84. prezident szerint:

    Tartozom még a hétvégi beszámolóval…

    NB III. Közép-Dunántúl: Balatonalmádi AK – Tatai AC I. 1/17

    Szeretünk Almádiban játszani. No, nem azért, mert kívánjuk a 1,5 órás utazást, hanem, mert egy sportszerű csapat, jó teremben lát vendégül bennünket. Az utóbbi években sikerült itt nyernünk, de mindig meg kellett dolgoznunk a bajnoki pontokért. Ezúttal ez elmaradt, de a sportbarátságon így sem esett csorba.

    A párosaknál Krebs Zolival nekünk jutott a nehezebb feladat, a Nyúl-Penk páros személyében, de a döntő szettre már nem igazán maradt nyitott kérdés. Bereczki Zoliék a múlt heti váratlan fiaskó után simán behúzták a meccsüket.

    Ezután a hazaiak mintha lemondtak volna a győzelem lehetőségéről is. Egy-egy szettben volt még ugyan csata, de hazai győzelmet egészen az utolsó körig nem sikerült a táblára feltenni. Ekkor Baumgartner Józsi jó és felszabadult játékkal nyert Lukács ellen, megszerezve ezzel a becsületgyőzelmet a hazai csapat számára.

    Az utolsó fordulóban más mérkőzés vár ránk a Vértesszőlősi SE ellen…

  85. Schrammel Z szerint:

    Nagyon jók a képek és a hangulat Tatán látva a képeket .Kiváncsi lennék ki a Mikulás a képen ?Nemrég volt egyik kereskedelmi csatornán egy dalverseny ott az egyik Szlovák versenyző dobogos lett nekem is tetszett neve Takács Nikolasz látva a harmadik képet mindjárt ez ugrott be .hogy miért hát TAKÁCS MIKULÁS bocsi csak tréfás ősszehasonlitás.

  86. illes roland szerint:

    Vértesszőllős—Szár 12:6 🙂
    Perszeeeeeeee hogy nem jutottam le edzésre a héten ,de a többiek (remélem ) edzettek helyettem.
    Megjöttek a vendégek (első a Kaposi volt !!!!!) teljes harci díszben és a legűtőképesebb játékosokkal. Beütés rendben volt,mindenki jól játszott és élvezte.
    Párosoknál elkerültük a szőrős párost,helyette megkaptuk a sittelős egységet. Mi akartuk a Sátori–Kaposi egységet de így is jó volt ,mind2 páros ide.
    Első kanyarban sem kapta mindenki azt akivel szívesen játszott volna,pláne én ,mivel a Sátori Robit kaptam,nem is értem hogyan de 3:0 ide 🙂 Csabin kívül mindenki nyert tehát elhúztunk 5:1 re és innen már csak futottak az eredmény után a vendégek. Műller Gyuri jól játszott ,életében nem vert még meg olyan meccsen ami eredménye eljut a szövetséghez. Most valahogy túlélveztem,elszórakoztam 🙂
    3:2 oda 🙁 Másik mumusom a Zenyik Kristóf nem nagyon érezte így 3:0 ide. Kaposi Peti derekasan küzdőtt de valahogy későn vette fel a meccs hőfokát.
    Nálunk Csabink el lőte a szezononként 1 kötelező főrtelmesen nem érzek semmit ,nem megy a játék és nem is élvezem napját. Ferkánk 80% on égett de ez is elég volt a 4 partihoz. Bélánk szét tépte a termet de eaz csak 3 partira volt elég Műller ellen elvérzett.
    Mindkét páros ide
    Saláta előember ” csiholom a tűzet de nem jön ” Ferenc 4 🙂
    Szakál előember ” dzsángálé-mángálét nem bírja a csávó” Béla 3 🙁
    Kovács előember ” rég ment ilyen sza@ul a játék de jövő 7en kell,h menjen” Csaba Ottó
    Illés előember ” rolike ne szórakozzál ha oda van 2:1 5:4 jóóóóóó” Roland 3 🙁
    Hajótest titánkemény-stabíl
    Lézer világít Tata 1 felé rendesen
    csojéééééééééééé
    szááááááááááááááááááá

  87. Váli Zsolt szerint:

    Budaörs – Tokod :10-8

    Bachman: 3,5, Solti: 3,5,Nagy: 2,5, Bíró:0,5
    Bohony:3, Váli:2, Hajdok: 2, Bohony Ákos:1

    Talán nem felelőtlenség kijelenteni, hogy az ősz egyik legfontosabb mérkőzésére utaztunk Budaörsre.
    Sajnos az előjelek nem alakultak valami jól,hiszen jómagam mellé Hetzer Laci is felkerült a sérült listára.
    A mérkőzés pocsékul indult számunkra annak ellenére, hogy Budaörsből is hiányzott Rákos Csaba az ellenfél egyik él játékosa.
    A párosok és az első kör után 5-1 volt az állás, pedig több lehetőségünk is volt mérkőzést nyerni,de ez az elpuskázott lehetőségek napja volt. A párost Tibivel 2-1 /7:3 ról buktuk. Nekem sikerült Solti ellen 2-0 vezetésről nagyon sima szettek után kikapni, míg Tibinek szintén nem kevés esélye volt Nagy ellen.
    Ákos azonban valamit visszahozott Bíró ellen. Ez is egy érdekes mérkőzés volt, Bíró kb: 17x nyerte meg a meccset menet közben, aztán a végén mégse ……
    A következő kör már jobban alakult: nyert Peti Solti ellen,Tibi pedig Bírót verte könnyedén. Nekem Naggyal meggyült a bajom, aki igencsak vesztes helyzetben ismét elkezdett ördög módjára játszani. Persze aki heti öt -hat edzést lenyom……..
    Sajna Ákosnak nem volt esélye Bachman ellen. (6-4)
    A kezdődő megtáltosodás a harmadik körben tovább folytatódott 🙂 Az egyre jobban magára találó Bohony Peti ezúttal Nagyot intézte el esélyeshez méltóan.
    Tibi meghozta a fordulatot -remek mérkőzésen megverte az addig veretlen Bachmant. Ákos nem sok ellenállást tudott tanúsítani Solti ellen. Nekem Bíró jutott ebben a fordulóban és a végeredmény ellenére (3:0) kőkemény csata volt az első szett után. (7-7)
    A negyedik kör elején tovább hasított a Tokodi gépezet: Peti nagy izgalmak közepette nyert Bíró ellen, míg a másik asztalon Ákos vezetett döntő szettben Nagy ellen …
    Aztán egy csapásra minden megváltozott: Ákos egy szerva rontás után kikapott 11-9- re. Az utolsó két mérkőzésen pedig még szettet sem nyertünk Tibivel :((((
    Furcsa egy mérkőzés volt, igazi hullámvasút. Sajnos a végén hiába jöttünk fel, a négy elpackázott mérkőzés már sok volt az egyébként jól játszó Budaörs ellen.
    Persze tragédia nincs, ha az utolsó bajnoki fordulóban begyűjtjük a két pontot a fanatikus esztergomi legények ellen :))

    Bohony Peti: Hozta a szokásos jó formáját, talán ha nem Bachmannal kezd akkor behúzza a 4 meccset .
    Hajdók Tibi: Nagyon szép győzelmet aratott az ellenfél legjobbja ellen, de egy meccsel ő is adós maradt ……
    Bohony Ákos: Az évi 2-3 edzésnél egy kicsivel több kellene :))
    Váli Zsolt: A szokásos kettő ezúttal is megvolt, bár lehettet volna több is……..

    Üdv: Váli Zsolt

  88. illes roland szerint:

    Vértesszőllős—Dunaújvárosi ase 2 vagy mi 8:10
    Héten lementem edzésre mert tudtam,h dobogóharc lesz 7végén és a többiek is edzettek 2 nagyot.
    Vendégek megjöttek,teljes harci díszben,érezhető volt a feszültség attól függetlenűl hogy beütésnél mind2 csapat öröm beütést mutatott.
    Köszöntésben még mindig verhetetlenek vagyunk.
    Párosokat eltalálta Ferkánk,mi kaptuk a Mizsei family-t. döntő szett 9:7 volt ide úgy,h mindig 2ből 1szer kiszervált a Tomi. Ki kértük az időt aztán 2x lepörgetem a Tomi szerváját sajnos nem ace-ra és kikaptunk 9 re
    Csabiék is csatáztak a másik asztalon de ők nyertek.
    Egyéniben én hatalmas kocsmahangulatban levertem a Farkast ,döntő szett 10:5 volt ide és feladta . Nem sokat ért ez a győzelem mert a Marci leverte a Bélát. Na ezt nem így matekoztuk,később kijavította ezt a Bélánk mert bosszút állt a testvérén,aztán megint elba@ltázta mert kikapott a szerintem 4. játékosuktól
    Ferink küzdőtt rendesen de csak 2 partyra volt ez elég. Csabink minden meccset tök jól kezdett aztán valahogy elúszott,azért a párost és a kötelezőt hozta .
    Jómagam ahol volt sanszom azt hoztam a Mizsei Family ellen a 2 meccsen nem csináltam 1 szettre való pontot Tomi lelőt,jó ,h erősen fogtam a kezemben az űtőt a Marci meg ki-idegelt a szőrőssel meg a malacaival.
    Igazi kis rangadó volt,tudtuk hogy 1-2 meccsen fog múlni a pontosztozkodás.
    Saláta–Kovács páros
    Saláta előember “nem is az,h zavarja az anti,hanem rendesen örül neki” Ferenc 2
    Szakál előember “legjobbat leverem aztán a zacctól meg kikapok” Béla 2
    Kovács előember ” mindenre indulnak és nem hagynak nagyot pörgetni” Csaba 1
    Illés előember ” tisztán is megtud verni,nem kell a kezét fogni fortuna kisasszony” Roland 2
    Ha nem bírjuk otthon megverni az elsőt akkor lehet nem mi vagyunk az elsők
    Hajótest megtorpedózva deeeeee még lebeg
    lézer világít mint a xenon
    csojéééééééééééé szááááááááááá
    száááááááááááááá,száááááááááá

  89. prezident szerint:

    NB III. Közép-Dunántúl

    9. forduló: Tatai AC I.- Dunaújvárosi Főiskola DSE II. 16/2

    A sorsolás szeszélye folytán ismét hazai pályán játszottunk, ami természetesen egy kényelmes állapot. Igaz, hogy Bereczki Zoli egy órával a start előtt még az unortodox paicgazdaságot építette ( gályázott…), de a bírói sípra ott álltunk a kezdőrúgásnál.

    Lehet, hogy a reggeli műszak nem tett jót Zolinak vagy Máté aludt bele a szabadságba, a lényeg,hogy elveszítették őszi páros veretlenségüket a Darnai-Novák duóval szemben. Pedig a megye legszebb szurkolótábora ( Vera-Gabi) mindent megtett, hogy belehajszolja őket a győzelembe. Mi Krebs Zolival egy álmos szett után simán vertük a Nagy-Gugi párost. Ekkor úgy nézett ki. hogy szoros meccs lesz belőle…TAC I. – DFDSE II. 1/1

    Ezután a vendégek lejtmenetbe kapcsoltak, s bár voltak szorosabb szettek, ütöttük a neccet -csuszát, ahogy kell a hazai pályán, de csak a 16. meccsen sikerült a csorbán valamit köszörülni, amikor Novák simán verte Lukácsot.

    Biztos, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között, de ezen a meccsen mindenki nagyon hamar túl akart lenni.

    Győzelmek: Krebs Z. 4,5; Bereczki Z. 4; Barassó M. 4; Lukács Cs. 3,5 illetve Novák Z. 1,5; Darnai T. 0,5

  90. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    9. forduló:

    Balatonfüred – Tata AC II. 9:9

    Az előző heti balettmutatványnak köszönhetően Zsolti helyett Bíró Gabival vágtunk neki a füredi kalandnak. Ezúton is köszönjük neki, hogy elvállalta a hétvégi túrát, így most már hivatalossá vált, hogy miénk a legszebb emberekből álló csapat 🙂 (Bár ez eddig is így volt 😉 ).
    Kivételesen külön autóval mentünk, ami nem volt gond, mivel a csapat “legjobb” játékosát a komáromi sínek mellől kellett összeszedni reggel 🙂 Szerencsére Zsolti rendesen odavert a GPS-nek (időben), így ők is megérkeztek a meccsre. Aztán a bemelegítés után kezdődtek is a meccsek. Zsolti ugyan játszani nem tudott, de végig ott ült és hajtott minket 🙂

    A párosok után 1:1 volt az állás. Mi Marcival hoztuk a sajátunkat, míg Sanyi és Gabi is szépen helytállt a másik párossal szemben.

    Az egyéni során Gabinak sikerült többször is szetteket nyernie, sőt a védő játékosuk ellen, csak nagy csatában 3:2-re maradt alul, de a győzelem ma nem jött össze. Majd jövő héten 🙂
    Sanyi és Marci elég hasonlóan játszottak. A két hátsó embert mindketten simán megverték (na jó, azért Sanyi egyszer 3:2 nyert csak), míg Palatintól viszonylag simán, Fenyves ellen meg szoros küzdelemben kikaptak (főleg Marci járt közel a győzelemhez, csak pár ponton múlott…). Nekem meg ismét kijött a lépés, és mindenkit sikerült megverni 😀 (viszonylag simán 🙂 , mondjuk Palatin ellen 2:2 4:10-nél nem voltam benne azért annyira biztos, hogy nyerek 😉
    És Marci is összehozott egy 3:10-ről megnyert szettet 🙂
    Végül is örülünk is az egy pontnak, meg nem is, mert szép eredmény, de kevésen múlott a győzelem…
    Ja még annyit, hogy eddig kb. mindenki tök jófej és normális volt az asztal mellett, de ez a csapat..
    Még engem is sikerült eléggé felhúzniuk, főleg Palatinnak… Persze a meccs után már mindenki jófej, de ezek minden apró trükköt bevetnek az asztal mellett.. Na mindegy..

    Hazai győzelmek:

    Fenyves: 3,5
    Palatin: 3
    Tóth: 1,5
    Szabó: 1

    Vendég győzelmek:
    Bence 4,5
    Marci 2,5
    Sanyi 2
    Gabi 0

    Napszemüveg fent, sofőr józan, szekér hasít, nincs megállás. Hajrá Tata!!

  91. SzBence szerint:

    NBIII. 8. forduló

    Vértesszőlős SE – Tatai AC II. 2:16

    Hát a Szőlősi kolléga már elég részletesen leírta a történteket (és élménydúsan 😀 ). Annyit tennék hozzá, hogy:
    1. Köszönjük a halasztást (Amúgy miattam kellett, nem a tesó miatt :D)
    2. Ma sokkal motiváltabbak voltak a hazaiak, megérdemelten nyertek ilyen arányban is :S
    3. Bélát sose láttam még ilyen nyugodtnak asztal mellett 🙂
    4. Tanulság: A meccs előtt nem medencés partikra, illetve házibuliba kéne menni, akkor talán tudnánk 100%-t nyújtani 🙂
    5. Köszönjük a sok szurkolást!!
    6. Zsoltit beutalták 6 hét elvonóra 🙂 (mármint pingpong ellen 🙁 )
    7. és a lényeg: Jövőre revans!!!

    +1. A forma-1 már évek óta irtó uncsi, úgyhogy nem vesztettél semmit 😉

    Hazai győzelmek:
    Saláta F. 4,5
    Szakál B. 4,5
    Illés R. 3,5
    Kovács Cs. 3,5

    Vendég győzelmek:
    Bence 2

    Napszemüveg fent, sofőr józan (de sánta..), szekér döcög, de nincs megállás. Hajrá Tata!!

  92. prezident szerint:

    NB III. Közép – Dunántúli csoport

    8. forduló: Tatai AC I. – Szár KSE 15/3

    A múlt heti vendégszereplésük után újra a tatai ringlispilben érezhették magukat szári barátaink – ” Újabb kör, újabb beszállás!” – csak ezúttal az avittabb házigazda várt rájuk a Kék Szalonban. A mérkőzést megelőzően nagyobb csatára számítottunk, mint ami kerekedett belőle. Nálunk Bereczki csatlakozott a kompániánkhoz, ők pedig teljes csapattal érkeztek a kezdésre. Aztán a párosok után kiderült, hogy Müller Gyuri csak villámlátogatást tett ezen a napon, csak a páros megmérettetést vállalta…

    A meccs hamar egyoldalúvá vált, főleg, hogy Barassó Máté az első körben legyőzte Sátori Robit. Meglepetés talán csak annyiban volt a meccsen, hogy szemcsekirály barátunk legyőzte a türelmetlenül játszó Krebset, s ez ebben a ligában eddig keveseknek jutott osztályrészül.

    Voltak ugyan szorosabb szettek, meccsek, de valahogy nem látszott a hit a vendégeken és így elég csendesen beletörődtek a vereségbe. A búcsú pálinka a sebek begyógyítása mellett az étvágyat is előkészítette a szombati estebédhez.

    Győzelmek: Barassó M. 4,5; Bereczki Z. 3,5; Krebs Z. 3,5; Lukács Cs. 3,5 valamint Sátori R.3

  93. Illés Roland szerint:

    Vértesszőllős—-Herend 9:9
    Héten bucira edzettük magunkat mert tudtuk,h Herend nem bír magával ameddig a földdel nem teszi egyenlővé az előember barlangját. Mióta lezuhantunk az ő csoportjukba ,nem bírtak megverni jóóóóó ez ma sem sikerült de 1 csontocskát lenyúltak tőlünk ami a szövetség osztogat tuti frutti helyett.
    Termet be rendezték nélkülem gyönyörű szépre ……….kicsit késtem,nem sokat mármint a megbeszéltről nem a meccsről Megszereztük a játékvezetői eredmény jelző,lapozókat ,így mégnagyobb rangja van minden derbinek.
    Beütés rendben volt,mindenkinek jól ment és mindenki nevetgélt.
    Párosok 1:1 re sikeredtek, Ferkáék nem nyertek Mi bélával simán behúztuk.
    Egyénik nem minden esetben zajlottak papírforma szerűen. Béla leverte a Tancit …..de nagyon viszont kikapott Kovács védő yes szőrtől. Ferka és mi sem bírtunk a 2 első emberrel (Schmeidl —Tancer) így nem jött össze a taktikánk miszerint mindenki 2 és 1 valaki berántja a 3at ha már az 1ik párosunk elúszott
    Nagyon jó meccsek voltak,na nem mindeggyik… Minyót nagyon levertem,Schmeidl nagyon levert Tancival döntő szett volt és 2 meccslabdám is volt éééééssssss a yes szőőőőr elleni meccsem az nem semmi volt annyit kiabáltam,h szerintem a héten nem veszexem senkivel mert tuti nem lesz hangom.
    Tudtuk hogy nehéz lesz deeeeeeeee kellett ez az előembernek hogy nehogy elszálljon magától. Rákoppintottak a csőrünkre deeee így még jobban fogunk hajtani.
    Saláta előember ” úgy megy a játék hogy azt sem tudom mi van” Ferenc 2
    Szakál előember ” nem hiszem el,h olyan neccet ütök amiből neki lesz ziccer g@ci ” Béla 2
    Kovács előember ” ici-piciken múlik de szerintem a dolgom megtettem a csapatért” Csaba 2
    Illés előember ” azért a hosszú labdát legalább egy indulóra illik meghúzni még NB III ban is ” Rolike 2
    Hajótest megcibálva de még stabíl
    lézer világít deeeeee nagyon
    csojéééééééééééé,szá,szá,szááááááá

  94. Illés Roland szerint:

    Balatonalmádi —Vértesszőllős 0:18
    Héten megint délutános voltam,tehát nem igazán a csúcsforma kidolgozás volt terítéken
    Útnak indultunk a nyúlak vízparti városába hogy szerezzünk csontokat,húst ha már salátánk van
    Úgrócica csapatszállítónk elemében volt mert Gánt környékén megkergetett 15-20 szarvast ,meg is lettek volna ha Csabink végre átrakná sportba a verdát
    Megérkeztünk dögrács nélkül a legszebb teremben ,legalább is szerintem a legszebb. Csalódottan vettük tudomásúl hogy csak a szárazabb húsú nyúl van a teremben és az is a másik szekciónál,se Penk szerva gyillkos se Baumgártner Zsolti druszája Helyette 1 balatonfüred 2 ből diszidált ismerős arc és pár lelkes ping-pong szerető edzett ellenünk.
    Talán Csabinknak volt 1 kűzdős meccse a másik 17 meccs nem sok ízgalommal zárúlt. Harcra készűltünk és lett belőle egy örömping-pong,sok szép megoldással és csak a nézőknek poénnal.
    Mind2 páros ide ééééééssss minden előember berántotta a 4 egyéni partit is.
    Hazafele kinai kaja a madaras tescóban és a győztes somlói galuska. Otthon még babámmal rádobtunk egy szilva pálinkát és elsétáltunk 1 csapolt söröcskére az unikum házba.
    Jó kis edző meccs és kirándulásos ,eredményes napot zártunk.
    Hajótest titán stabíll
    lézer világít
    csojééééééééééééé
    száááááááá,szááááááááá,szááááááááá

  95. Illés Roland szerint:

    Vértesszőllős —Tata II 16:2
    Készültünk erre a presztizs meccsre ,jó én magam melóban szárazon agyban próbáltam minden poént lejátszani,ott szorosabb volt
    Természetesen megint késtem a teremrendezésről pedig siettünk babámmal. Vendégek kérték,h rakjuk vasárnap délutánra a meccset,h a Marci is tudjon játszani,bele mentünk pedig forma 1 utolsó futama volt,na ezt nehezen bocsájtom meg nekik
    Beütés rendben zajlott,mindenki elég soxor át ütötte a zsugát ,feszültség,majré sehol nem látszott.
    Párosokra bele kellett figyelni deeeeeee jött felénk mind a kettő, Zsolti nem felénk jött hanem 1 balszerencsés lépést követően a térdkalácsa nem követte a teste 140 fokos fordulását és a fal felé vette az irányt. Innen már a tenyeres játéka a mai napra felejtőssé vált Jobbulást neki.
    Egyénikben eltalálta az írástudó Ferkánk a beírásokat mindenki elkerülte azt akivel nem akart kezdeni. kb 12:0 ig össze vissza verte az előember a békés vízek városa lakóit ,ott a Bence nem engedte a Csabinkat pörgetni és behúzta a szépségtapasz első felét. A tapasz másik felét nekem szánta Sanyika ellenem a 3. szettben végre bemelegedett és jól játszott,utána nem tudom mi történt vele,szettet nem nyert. Zsolti 1 szettet jogosan elvett tőlem de többre nem “futotta” láb nélkül. Egyébként több sebtől is vérzett,térdében 1 csont darab úszkált föl s le és a bemutató ujja is el volt törve XD XD XD XD.
    Marcival nagyon jó volt játszani,annyira tiszta fallsokkal dolgozik,élmény vele nézőcsalogató játékot produkálni és parti is a visszapörikben éééééésssss végre jobb kezes.
    Bence egy őrült,mindenre indul és elég stabílan játszik,nem nagyon találtam fegyvert ellene ,jó mondjuk 16:1 volt ide deeeeeeee ettől függetlenül nyerni akartam ellene hhhááááááttt nem sikerült.
    Nálunk mindenki jól játszott,tudtuk hogy oda kell figyelni rájuk és egy pillanatig sem szabad elhitetni velük,h csontokat vihetnek az előember barlangjából.
    Mind2 páros ide
    Saláta előember “nem borotválkoztam,nem ettem ,mégis röpködöm mint egy pillangó de most jó értelemben” Ferenc 4
    Szakál előember ” ütöttem 1 neccet,nem lett enyém a poén ,megtapsolták én meg megölöm a szememmel ,aztán szett végén rájöttem hogy én ütöttem a neccet” Béla 4
    Kovács előember ” arra a rövid szervámra is pörget ami kettőt pattan nálam ” Csaba 3
    Illés előember ” lehet szoftcsere kéne ha a kontrára hálóközepet pörgetek” Roland 3
    Jól esett játszani ennyi néző előtt,aminek a 85% a vendég csapatott jött búzdítani,jól esett a diszidált mi kölykeinket látni és jól esett bucira verni azokat akik minket elhagytak XD XD XD XD XD
    Hajótest stabíl
    Lézer világííííííííííííít
    csojéééééééééééééé
    szááá,száá,száááááááááááá

  96. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    NBIII. 7. forduló

    Tatai AC II. – Szár 11:7

    Az előző heti döntetlenek után igyekeztünk javítani a játékon és az eredményen is Szár ellen. Ennek megfelelően már jó hamar odaértünk a terembe, hogy legyen elég időnk beütni. Mondjuk Szár is hasonlóan gondolkodhatott, mivel pont akkor érkeztek amikor mi.. Bő egy órával a meccskezdés előtt. Már vígan ütögettek a vendégek, amikor csapatunk érettebb fele is megérkezett 🙂 De hoztak sajtos péksütit 😀

    Na aztán jöjjön a meccs. A párosoknál ismét cseréltünk, és Sanyi játszott Marcival, Zsolti pedig velem. Marciék nagy csatában döntő szett 10 felett egy jó nagy csuszával kaptak ki sajnos, de mi meglepően könnyedén megvertük a két szemcsést. Csodálkoztunk is rajta rendesen 🙂 Úgyhogy megint 1:1-el indultunk.

    Az egyénik során Marci szokásához híven az első két meccsét bukta, majd nagyon simán nyerte az utolsó kettőt.. Mondjuk Sátori ellen már jól játszott, és csak egy kicsi hiányzott a bravúrhoz. Sanyi az első kettő meccsét nyerte, majd Müller ellen megsérült és kikapott 3:2-re.. Végül az utolsó meccsére már nem állt ki, inkább pihentette a lábát a következő hétre. Zsolti is simán hozta a két kötelezőt, az utolsó meccse pedig már nem számított Müller ellen, Nekem meg egész jól ment, a mai nap mindenkit sikerült viszonylag simán megverni. Főleg Sátori ellen ment jól a játék, Sanyi szerint már majdnem úgy játszottam, ahogy ő tud 🙂
    Úgyhogy végül sikerült otthon tartani a bajnoki pontokat, és egy értékes győzelmet arattunk egy jó csapat ellen.

    Hazai győzelmek:
    Bence 4,5
    Zsolti 2,5
    Marci 2
    Sanyi 2

    Vendég győzelmek:
    Müller 3,5
    Sátori 3
    Zenyik 0,5
    Kaposi 0

    Jövő héten rangadó !!;)

    Napszemüveg fent, sofőr józan (de miért késik mindig???), szekér hasít, nincs megállás. Hajrá Tata!!

  97. prezident szerint:

    NB III. Közép-Dunántúl, 7. forduló

    Dunaújvárosi ASE II. – Tatai AC I. 10/8

    Az őszi szezon egyik nagy rangadójára érkeztünk Acélvárosba, ahol ráadásul egy kettős rangadó résztvevői lehettünk, ugyanis velünk párhuzamosan az egyes csapatuk a Hévíz gárdájával meccselt. A köszöntésnél belépő laikus idegen meg is lepődhetett volna, amikor kosárlabda csapatnyi játékos állt fel egymással szemben. A házigazdák mindent megtettek, hogy méltó körülményeket teremtsenek a rangadóknak, de a csúszós parkettával és a beszűrődő erős fénnyel nem nagyon tudtak mit kezdeni. De ezek mindenkit ugyanúgy zavartak, így szerencsére nem hisztizett senki, a csaták végül is az asztalnál dőltek el.

    Sajnos Bereczki Zoli munkaterápián volt ( értsd: dolgoznia kellett… ), így Licul Laci szállt be a csapatba. A párosok hasonló kottával mentek: Máté és Laci viszonylag simán legyűrte Farkast és Kadát, míg Krebs Zolival mi szoros szettekben, de a győzelem valódi esélye nélkül vesztettünk a két Mizseivel szemben. DASE II. – TAC I. 1/1

    Az első körben csak KrebsZoli tudott tőlünk nyerni. Igazán fájó ekkor Barassó veresége volt Farkastól, aki egy remek mérkőzésen, óriási csatában maradt alul 3/2-re. Láthatóan őt zavarta leginkább, hogy nem tud elindulni a teremben. DASE II. – TAC I. 4/2

    A második kör döntetlent hozott, így nem tudtunk egyenlíteni. érezhető volt, hogy nagyon szoros lesz a vége is. DASE II. – TAC I. 6/4

    A harmadik körben felcsillant a remény az egyenlítésre, mert Máté újra nagy csatában vérzett el a sokat fejlődő Mizsei Tamással szemben, Lukács a sírból mentette a meccset a kellemetlen stílusú, de rendkívül sportszerű Kada István ellen, Krebs pedig verhetetlennek tűnt. DASE II. – TAC I. 8/6

    Az utolsó körben Zoli döntő szettben, de uralva a meccset, nyert Mizsei Tamással szemben. Licul bátran játszva 2/0-ra elhúzott Mizsei Mátétól, Lukácsnak 1/1 és 9-5-je volt Farkas Lacival szemben, de itt elfogyott a tudomány, az erő és a szerencse, így a hazaiak 10/7-tel várhatták Kada és Barassó csatáját. Máté behúzta a kötelezőt, de a meccset a vendéglátók nyerték 10/8-ra.

    Nagyon szoros volt végig a parti, de az igazsághoz tartozik, hogy végig futottunk az eredmény után. Ma ennyivel jobb volt a DASE, nincs mit kozmetikázni ezen. Rangadó volt, amin egy sportszerű meccsen a hazaiak megérdemelten győztek. Reméljük, hogy tavasszal acélosabbak leszünk a Bikáknál! 🙂 Gratulálunk az új “listavezetőnek” és köszönjük a szurkolók figyelmét és sportszerű magatartását!

  98. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    NBIII. 6. forduló

    Tatai AC II. – Kodolányi 9:9

    Az ellenfelünk erősebb felállásban érkezett, mint ahogy vártuk, de így is úgy gondoltuk, hogy a 2 pontot itthon kéne tartani.
    A párosokon egy kicsit változtattunk, hátha így eredményesebb lesz a játék. Ez csak részben jött be, mivel ismét 1:1-el indultunk, Sajnos Sanyiék nagy csatában alulmaradtak a vendégekkel szemben.

    Az egész meccs végig nagyon szoros volt. Zsolti leginkább magával küzdött, mert a héten műtötték a fogát és a mérkőzés vége felé inkább csak a túlélésre játszott.. Ennek ellenére sikerült meccset nyernie, és egy másikon is csak döntő szett 10 felett kapott ki.. Marci az első két meccsen csak kereste saját magát (meg a régi szoftjait), de a 3. meccsén 0:2 után elkezdtek működni az új szoftok (meg Marci) és zsinórban 6 szettet nyerve, végül 2 szép győzelmet aratott. Sanyi ma nagyon jól játszott, az első 3 meccsét nyerte, majd 9:7-nél a csapat győzelméért játszott, de nagy csatában, 3:2-re, ismét 10 felett kikapott.. így is a csapat legjobbja volt. Jómagam pedig két viszonylag sima meccset nyertem, meg kétszer kikaptam 3:2-re, a döntő szettekben 2 ponttal….Sajnos ez egy ilyen nap volt. A meccs elég szoros volt, összesen 9 db 3:2-es meccsel. Ezek közül négyet buktunk 2 pont különbséggel, ami elég bosszantó…
    De nagyon jól esett, hogy olyan sokan kijöttek megnézni a meccsünket, itt is szeretném mindenkinek megköszönni a drukkolást, és szurkolást!!!

    Jövő héten folyt. köv. Szár ellen.

    Hazai győzelmek:

    Sanyi 3
    Bence 2,5
    Marci 2
    Zsolti 1,5

    Vendég győzelmek:
    Csillag L. 4
    Szóka L. 3,5
    Kovács D. 1
    Kovács I. 0,5 (3)
    Vági B. 0 (1)

    Napszemüveg fent, sofőr józan (most tényleg), szekér hasít, nincs megállás. Hajrá Tata!!

  99. prezident szerint:

    NB III. Közép-Dunántúli csoport:
    6. forduló: Vízmű SE Aba Tatai AC I. 0/18

    Éllovasként látogattunk a sereghajtóhoz, s nem is született meglepő eredmény. Nem volt probléma nélküli a csapat összeállítása, de az akadályok azért vannak, hogy megtanítsanak néhány dologra az Életben. Végül az alapcsapattal kezdhettük el a mérkőzést. Itt is megköszönöm a hazaiak rugalmasságát a kezdéssel kapcsolatban, mert a veszprémi utánpótlás versenyről nem volt zökkenőmentes az átjutás Abára.

    Nem könnyű izgalmas szakmai elemzést írni egy ilyen mérkőzésről, amely érdeklődést váltana ki az olvasóból. Inkább a tiszteletről szeretnék írni, amely a Vízmű SE csapatát illeti. Meggyengültek játékos állományban és a kor sem nekik kedvez, lássuk be. Mégis hétről-hétre nekiveselkednek és ” lemészároltatják” magukat, a győzelem valós reménye nélkül. Küzdenek minden labdáért, szettért, hogy emelt fővel nyújthassanak kezet a győztesnek. A győztesnek, de nem a jobbnak! Akik történetesen eredményesebben játszák a pingpongot, s ez ugye versenysport, vagy mi… De a sportághoz, a versenytársakhoz való alázatról, a küzdeni tudásról példát lehetne venni róluk! Tiszteletet adnak és ezért tiszteletet is érdemelnek! RESPECT! ( ahogy a művelt német mondaná…)

    Ázsóth Laci, Papp Dénes, Nagy Feri és Vancsa István! Köszönjük, hogy ellenfeleink voltatok!

  100. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    Először is bocsika, de egy kicsit el voltam havazva a héten, így picit késve tudtam csak megírni a beszámolót. De ami késik, az nem múlik 🙂

    Dunaújvárosi ASE II. – Tata II. 12:6

    Úgy látszik nagyon szeretjük a 12:6-os eredményeket.. Ez már a 4. volt az 5-ből, csak most sajna nem ide. De kezdjük az elejéről… 🙂

    Tök jó, hogy mindig betervezünk egy fél órás késést az útitervbe, most is szükség volt rá 🙂 De a lényeg, hogy időben odaértünk, és legalább nem kellett egész végig Sanyit hallgatnunk 😀

    A rövid beütés és a párosok után még 1:1 volt az állás. Kivételesen most mi hoztuk Marcival a párost, (első NBIII.-as páros siker kipipálva, jeee 🙂 ) Sanyiék nem bírtak a Mizseiekkel.

    Az egyéni meccsek szépen lassan csordogáltak. Úgy voltunk vele, hogy a 4. embert mindenki meg tudja verni, a többiek ellen meg bármi összejöhet. Az igazság az, hogy jó kis csapatuk van, ütik-vágják a labdát abban a csúszós, gyors teremben, és tudnak is pingpongozni… Na tehát sajnos Zsolti és Sanyi is kikapott a 4. embertől, de utána mindketten megverték a kisebbik Mizseit (ki érti ezt???). Marci 2-t hozva a csapat legjobbja volt, hallgathattuk is hazafele rendesen :). Legközelebb ilyet nem szabad hagyni 😉 Talán én küzdöttem leginkább a teremmel, meg magammal, most nem jött ki a lépés, csak egy meccset sikerült nyerni.. De majd jövőre, hazai pályán egy picit jobban felkészülve 😉 visszavágunk ezért a vereségért.

    Hazai győzelmek:

    Mizsei M. 4,5
    Farkas L. 3
    Mizsei T. 2,5
    Kutschi Z. 2

    Tatai győzelmek:
    Marci 2,5
    Bence 1,5
    Zsolti 1
    Sanyi 1

    Napszemüveg fent, sofőr józan (vagy nem), szekér hasít nincs megállás! Hajrá Tata!!

  101. prezident szerint:

    A rövid hétvégén – értsd: vasárnap – A Balatonfüredi gárda látogatott a Nagy-Pocsolya partjáról az Öreg-állóvíz partjára, hogy az 5. fordulóban megmérkőzhessünk egymással…

    NB III. Közép-Dunántúli csoport: Tatai AC I. – Balatonfüredi FC 14/4

    Krebs és Bereczki Zolink is visszatért a csapathoz, így elvileg az alapcsapat készült a derbire a hazai oldalon, de Lukács egész héten inkább a vírusokkal küzdött, mint mással, így 3,5 hazai harcos fogadta az időben érkező vendégeket. Sajnos mind a 4 csapatunk érdekelt volt a héten, így nem volt csereember, aki beszállhatott volna a tatai dereglyébe…

    A párosoknál Barassó és Bereczki hamar elintézte Fenyvest és Palatint, Krebs és szédelgő társa 3/1-re húzta be a meccset Tóth és Szabó ellen. Így a megnyugtató 2/0-lal indítottuk a mérkőzést.

    Az egyénik során Krebs erőlködés nélkül, míg Barassó mindenkinek 1 szettet engedélyezve besöpörte a négy partit. Bereczki jó játékkal, simán hozta a három meccsét, hogy aztán Szabó Attila ellen ne tudja átfejelni a labdát a másik oldalra… Lukács 10/1-s meccsállásnál – sűrű elnézések közepette – feladni kényszerült a maradék 2 derbit, de a Szabó elleni 3/1-e arra is jó volt, hogy ne legyen január 16-án a névnapja… ( Ottó )

    Ennél szorosabb meccsre számítottunk, de ellenfelünk – különösen az eddig jól teljesítő Fenyves Máté – nagyon bizonytalan volt. Lassan-lassan élesedik a helyzet, várnak ránk még szorosabb meccsek is az ősz folyamán.

    Győzelmek: Krebs Z. 4,5; Barassó M. 4,5; Bereczki Z. 3,5; Lukács Cs. 1,5 illetve Fenyves M. 1; Palatin J. 1; Szabó A. 1; Tóth J. 1

  102. prezident szerint:

    Balatonfüred—Vértesszőllős 6:12
    Végre van 5 percem,h írjak valamit a fordulónkról.
    Nem igazán készült kis csapatom 2 érettebb játékosa a derbire,miközben tudtuk,h nem lesz séta galopp. Ferkánk dolgozott , Csabink betegeskedett,csak valami nátha de az is elég hátrány ebben a sportban. MiSzakál Béla val egy keddi napot azért szántunk a formában tartásra.
    Nem éppen verőfényes időben indultunk el de veszprémtől teljesen nyári hangulatban kocsikáztunk az ugráló cicával. Nálunk lett volna a meccs de a barlangunk kiadták azoknak az embereknek akik tudják hogy a szőllő lényege a bor. Köszönjük a házigazdáknak a pályaválasztás jogát felrúgó projektünk rugalmas kezelését. Kaptak egy új termet (épp ideje volt) tehát igazából nekik is idegenben volt a meccs. Beütés rendben zajlott ,kivéve hogy a napocska nem bírt az erejével és be-be sütött, ezt kijátszva Csabink kitalálta hogy eltorlaszolja valamivel az ajtót ,ez annak a valaminek nem tetszett mert rádőlt a Csabinkra és a combján lefaragott bőrdarabbal adott nemtetszésének hangot. Csabink feküdt kicsit,mászkált kicsit,nagy baja nem lett ,hála égnek.
    Párosok kissebb izgalmak nélkül jöttek hozzánk. Egyéniben már inkább partiban voltak velünk és párszor a meccs alatt ránk is ijesztettek,de végig vezettünk és a kritikus meccsek is felénk dőltek. Jó kis csapat ez a B.Füred. Nem szabad őket fél combról venni. Kis F. Mátéval nem bírtunk. T. Józsi ellenem élete legjobbját játszotta (kevés volt) Palatinusz mester nem kis falat. Bélánk még mindig nem jól kezeli ha valaki nem hajt fejet a tudása előtt és le akarja zúzni. Palatinusz elleni meccsén megtalált engem “ok”nak hogy miattam kap ki,ezt mondjuk nem értem,sem az ő kezét sem az ellenfél kezét nem én irányítom. Ez a meccs után a Bélát elvesztettük,hála égnek már csak a Mátéval volt meccse azt meg nem szégyen elbukni.
    Salánk hol fél gőzzel ,hol hajtva ,jól játszott.
    Csabink betegsége még látszik a mozgásán,ha nem a labda mögött áll akkor a nagy pöri megy mindenhova
    Saláta előember” hullámzok és most itt nem a hasamra gondolok” Ferenc 3
    Kovács előember ” lassú vagyok,lábam is oda van de azért játszom a bonyolult játékom” Csaba 2
    Szakál előember” ez a csapattársam,még lebasz ahelyett,h nyugtatna” Béla 2
    Illés előember ” csak elfogy az éle egyszer a döntő szett vége fele” Roland 3
    Jó kis meccs volt,rengeteg szép poénnal,nagy küzdésekkel.
    Hajótest stabíl
    lézer világít
    csojéééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááááá

  103. Schrammel Z szerint:

    Ma 18 h-kor megmérkőzik egymással Az alaposan meggyöngült Annavölgy csapata és a szomszédvár Sárisáp csapata minden szurkolni vágyó sport barátot szívesen várunk.Az Annavölgyi katlanban.

  104. Váli Zsolt szerint:

    Celldömölk II -Tokod: 15-3

    Ölbei Péter: 4,5, Teket Attila: 3,5, Baranyai Domonkos: 3,5, Iván Csaba: 2,5 ,Iván Bertold: 1
    Bohony Péter :2, Váli:1, Sádli Gyula, Kreivich Krisztián

    Ezen a héten Celldömölk második csapata került az utunkba, de igazából teljesen mindegy, hogy melyik 🙁
    Ez a mérkőzés remekül illeszkedett a Teljességgel Felesleges Mérkőzések, röviden: TFM kategóriába………..
    Gyanítom lesz még egy pár ilyen.
    Valamilyen oknál fogva, bár még most sem jöttem rá, hogy miért, de 10 órási mérkőzés kezdés volt kiírva, így akár a nem létező kakast is mi kelthettük volna. 🙂 Na persze nem mintha ezen múlt volna a mérkőzés végkimenetele.
    Mi egy kicsit tartalékosan álltunk fel, de azért külön köszönet Gyulának és Krisztiánnak, hogy pótolták a hiányzó tömeget 🙂
    A mérkőzésről sok mindent nem lehet írni, bár jól kezdődött, hiszen a párosok során mindkét asztalon 2-0-ra vezettünk.
    Már kezdtünk csodát vizionálni, de aztán megrázták magukat és fordítottak a hazaiak.
    Az egyéni mérkőzések során csak az ottozás elkerülése volt a cél, amit Petivel sikerült is abszolválnunk .

    Bohony Péter: Mióta visszatette a régi borítást mintha kicserélték volna …………
    Sádli Gyula: Két mérkőzést is 3:2 veszített el, egyet simán megérdemelt volna!! De legalább nem szervát rontott döntő szett előnynél :))
    Kreivich Krisztián: Az új fával sokkal jobban játszik, remélem Megye 1-ben is megmutatja ezt. Köszi a sült kolbászt 🙂
    Váli Zsolt: Nekem nagyon megy a fiatalok ellen, ezért nem is engedném őket asztalhoz felnőtt meccsen ……..:))
    Két mérkőzésem is elment 3:2 -re de azok nem fájnak annyira mint a Teket Attila elleni meccs, ahol a szokásos tuti 3:0 helyett kikaptam. Aki Prágai Zolin és társain nőtt fel az nem tehet ilyet…………

    Üdv : Váli Zsolt

  105. SzBence szerint:

    NBIII. 4. forduló:

    Veszprémi Rendőr SE – Tatai AC II. 6:12

    Jól indult ez a nap, ugyanis felcseréltük a szerepeket, és Zsoltiék játszották el most a jófiúkat, akik időben ott vannak, kisimult arccal. Mi pedig késtünk egy jó fél órát… Azért egy rövid szónoklat után (amit kaptunk) sikerült helyre billenteni Sanyit (mondjuk nem bíztuk a véletlenre 🙂 ), és elindultunk Veszprémbe. Mondjuk így is sikerült odaérnünk még azelőtt, hogy kipakoltak volna…

    A rövid bemelegítés után a párosok a szokásos forgatókönyv szerint zajlottak. Mi küszködve kikaptunk, míg Zsoltiék biztosan hozták a maguk meccsét, így 1:1-el kezdtük el a meccset. Igazából úgy voltunk vele, hogy Benáktól mindenki kikaphat, a többieket kell megverni és akkor nem lesz semmi gond. Ez részben sikerült is. Voltak szorosabb, 3:2-s meccsek, de végig mi irányítottunk, és végül biztos győzelmet arattunk. És még Sanyi is túlélte a mérkőzést (3-t nyerve), pedig az első meccse után már úgy nézett ki, mintha három maratont lefutott volna 🙂 Zsolti ma nagyon jó volt, simán nyert 3-t, Marcinak egy plusz vereség becsúszott, míg én kicsit nehezen, de szintén 3 meccset nyertem.

    Hazai győzelmek:
    Benák A. 4,5
    Berzsenyi T. 1
    Csóka B. 0,5
    Nyitrai Cs. 0

    Vendég győzelmek:
    Zsolti: 3,5
    Sanyi: 3,5
    Bence: 3
    Marci: 2

  106. prezident szerint:

    NB III. Közép-Dunántúli csoport

    Tatai AC I. – Kodolányi KDSE Székesfehérvár 15-3

    Néhány hét szünet után újra hazai környezetben fogadhattuk soros ellenfelünket, akiket évek óta jól ismerünk és eddig még valamennyi alkalommal sikerült legyőznünk őket. Ennek fényében bizakodva vártuk a mérkőzést, még úgy is, hogy Krebs Zolinak kimenőt adtunk, hogy fiait gardírozza a szekszárdi ranglista versenyen. Ellenfelünk sem a legerősebb összeállításban érkezett, mondván nekik nem Tatáról kell a bajnoki pontokat gyarapítani… Ez persze nem azt jelentette, hogy ne a győzelemre játszottak volna, de nem is az életük volt a tét ezen a meccsen.

    Ennek megfelelően alakult a mérkőzés is: a szetteken belül nagy csata folyt – persze szigorúan sportszerű körülmények között – de látszott az erőkülönbség a két alakulat között. Az is az igazsághoz tartozik, hogy neccekben és csuszákban sem voltunk hiányosak ezen a napon.

    A végeredmény tükrözi a két csapat közötti különbséget, talán egy kicsit túlzó is! Ezeket a győzelmeket is be kell húzni, de a helyén kell értékelni saját teljesítményünket. Lesznek még nagyobb csaták a Kék Szalonban, reméljük, hasonló eredménnyel!

    Győzelmek: Bereczki Z. 4,5; Lukács Cs. 4,5; Barassó M. 3,5; Licul L. 2,5 illetve Kovács Dávid 2, Vági B. 1

  107. Váli Zsolt szerint:

    Tokod -Polgárdi :13-5

    Bohony Péter:4, Hajdok :3,5, Hetzer :3, Váli:1,5, Bohony Ákos :1
    Pintér: 2, Szabó:2, Kopasz Tibor :0,5 ,Pásztóhy :0,5

    Olyan régi ismerősökkel találkoztunk a 3. fordulóban akikkel az utóbbi években nem hozott össze a sorsolás szeszélye.
    Furcsa volt látni mennyit változtak az elmúlt években. Lehet, hogy mi is ?
    Az biztos, hogy a tavalyi bajnokságban Polgárdi csapata a 6. helyen végzett, igaz egy általunk gyengébbnek tartott csoportban .
    Az első két forduló eredményeit böngészve igazolódni látszott az a tétel, itt nekünk is nyerni kell !
    A párosok után 1-1 volt az állás, csodák csodájára mi nyertünk Tibivel.
    Az egyéni mérkőzések jól indultak számunkra :
    Laci Pásztóhy ellen diadalmaskodott 3:0 -ra, Peti pedig Pintérnek nem adott egy szemernyi esélyt sem .
    Tibi nem bírt Szabóval, én viszont ha nehezen is de legyűrtem az örök ifjú Kopasz Tibit .
    A második kör sem hozott nagy változást a mérkőzés folyásában hisz Bohony Peti és Laci hozta a meccseit ,csak
    Tibivel mi cseréltük fel a szerepeket, ezúttal ő győzött én veszítettem (7:3)
    Nagyjából itt el is dőlt a mérkőzés, ezért az előre eltervezett cserével nem vártunk tovább. Bohony Ákos is színre lépett ebben az évadban……..
    A harmadik és negyedik kör sok izgalmat nem hozott, bár azért voltak érdekes és jó mérkőzések hátra .
    Ákos és Laci is döntő szettben, nyert állásból veszített, de a két pont megszerzését ez a két vereség nem befolyásolta.

    Bohony Péter : Remekül játszott egész nap (1 szett veszteség volt a számláján). Visszatérés a régi borításhoz !!!
    Hetzer Laci : csak a szokásos 3 meccs 🙂 Lehetett volna 4 is, de hagyta magát kidumálni 🙂 Pintér kb 17 alkalommal mondta ő itt ma nem nyerhet, aztán még is :))
    Hajdok Tibor: Az elején egy kicsit lemerevedve kezdett, de aztán a rá jellemző és egyetlen üdvözítő stílust hozva (ész nélkül üss) :)) hozott 3 szép partit. Gratula Tibi !!
    Váli Zsolt: Feltűnően komfortosan éreztem magam az első két meccsen, de mivel Ákos itt volt,
    feleslegesen nem volt sok értelme erőltetni a játékot.
    Bohony Ákos: Nyerhetett volna 2 meccset is akár, de azért bemutatkozásnak egész jó volt …

    Már most ki lehet jelenteni, ha feltűnő forma javuláson nem esik át a jó nevekből álló Polgárdi csapata, akkor nem fogja elkerülni a kiesést ….még
    nekünk már csak egy csapatot kell kerítenünk, akit megelőzve megőrizhetjük NB 2 tagságunkat .

    Üdv : Váli Zsolt

  108. Árendás M. szerint:

    Tatai AC II. – Dunaújvárosi Főiskola II. 12:6

    Ezen a hétvégén az első “igazi” hazai meccsünkre került sor. Mindenki szerencsésen megérkezett a kezdésre (ki hamarabb, ki később 🙂 ) és a bemelegítés is mindenkinek sikerült (kinek így, kinek úgy 🙂 ). Az ellenfelünk ismét egy szimpatikus csapat volt, és az előzetes beszámolók szerint középcsapatnak számítanak, így reménykedtünk egy jó szereplésben.

    A párosok után aztán kettő null lett oda. Zsoltiék már a zsebükben érezhették a meccset, de sajnos kiénekelték a sajtot a szájukból, mi meg Marcival nem igazán éreztük meg a ritmust (vagyis főleg nekem nem sikerült eléggé felpörögni a meccsre, így Marci nem volt ma elég).

    Németh Zsolt 2
    Hát őszintén szólva az elején annak is örültem volna, ha szetteket nyer, de aztán sikerült rendesen rám cáfolnia. Saját elmondása szerint először vert meg életében szemcsés játékost, és ez a győzelem jelentette a tizedik nyert meccsünket, így különösen örültünk neki.

    László Sanyi 3
    Végre kezdett a régi önmagához hasonlítani. Mondjuk edzett is rendesen, hogy elérjen arra a szintre. Az első meccsén ugyan még kikapott, de utána már nem volt megállás és remek játékkal vert meg mindenki mást, köztük az ellenfél legjobbját is.

    Szikora Marci 3
    Talán neki ment ma a legjobban a játék. Minden meccsét 3:0-ra nyerte, és az utolsónál, Nagy Ferenc ellen is volt meccslabdája, de végül 3:2-re kikapott.

    Szikora B. 4
    Kevésbé szép, kicsit nyögvenyelős, de eredményes játékkal sikerült az összes meccsről győztesen távoznom.

    Vendég győzelmek:
    Nagy F. 2,5
    Gugi B. 1,5
    Novák Z. 1,5
    Darnai T . 0,5

    A meccs elején megbeszélt taktikától szerencsére egy kicsit eltértünk (Marcival hozunk kilencet, míg Zsoltiék csak nyernek egyet 🙂 ), így viszonylag könnyebb győzelmet arattunk. Jövőhéten igyekszünk majd megismételni az első “első” csapatunk teljesítményét Veszprémben 🙂

    Szikora Bence

  109. prezident szerint:

    Veszprémi Rendőr SE – Tatai AC I.

    Azzal a kellemes tudattal indultunk útnak vasárnap, hogy második első csapatunk 🙂 megszerezte első bajnoki győzelmét szombaton, ránk pedig egy erősödő, de verhető ellenfél várt ránk a Királynék városában. Sajnos Bereczki Zoli munkahelyi kötelezettségek miatt nem tudott velünk tartani, de szerencsére idén több lehetőség is rendelkezésünkre áll, ha valamelyikünket helyettesíteni kell. Ezúttal Licul Giga Laci vállalta az utazást.

    A párosok során a Barassó – Licul páros simán verte a veszprémi második egységet, míg mi ( Krebs-Lukács) 0-2-ről szedtük ki Benákék ellen. Veszprém-Tatai AC 0/2

    Az első körtől kezdve végig kézben tartottuk a mérkőzést, bár a jó játékkal adósak vagyunk néhányan. Szerencsére Krebs ma nagy kedvvel játszott és remek játékkal húzta be a 4. meccsét is Benák András ellen. Szerintem ezt idén ebben a ligában nem sokan mondhatják majd el…

    Barassó Máté szenvedett ugyan, de hármat azért repített, ami azt mutatja, hogy lassan magára talál. Laci és én hoztuk a kötelezőt, a hátsó embereket legyőzve, de ennél többre vagyunk képesek…

    Győzelmek: Krebs Z. 4,5; Barassó M. 3,5; Licul L. 2,5; Lukács Cs. 2,5 illetve Benák A. 3; Nyitrai Cs. 2.

  110. prezident szerint:

    Kazinczy-díjas Illés Roland tollából:

    NB III. Közép-Dunántúli csoport:

    Kodolányi Sz.Fehérvár—-Vértesszőllős 2:16 🙂

    Előre hozott “halasztott” meccs volt ez,az én kérésemre. Itt is szeretném megköszönni a vendéglátó csapatnak a rugalmasságot.
    Csabink úgy döntött,h meccs után feleslegességével “D” vitamin gyűjtésre indul a magyar óceánhoz ,viszont asszonykája nem akarta végig izgulni a meccset ezért később jött a kocsival ,így kénytelenek voltak beülni mellém ,jóanyám ford fikuszába,na ezt majd legközelebb átgondolják 30 perc alá vittem a részidőt 🙂 🙂 Elszokott a csapat a sportosnak nem de veszélyesnek annál inkább nevezhető vezetésemtől(ezt 1 körforgalomban fél perce bent lévő autó is nyugtázta). Szóval időben megérkeztünk,reggeliztünk és irány a kicsi parkettás cél lövölde terem. Héten megint nem voltam edzésen,többiek remélem igen. Házigazdánk örült nekünk,mi is nekik,jó hangulatban kezdődött a mérkőzés. Párosunkat simán hoztuk,Ferkáék kicsit döcögősen de azért ők is behúzták. Egyénikben nem nagyon voltak csodák,szépen csordogáltak a meccsek felénk. 10-11 nullnál Csabink nem bírt a Csillag Lacival ahogy később én sem 🙁
    Salánk éjszakásból jött meccsre ééééésssss estére ment vissza (remélem még életben van)
    Csabink már élvezi is amit játszik,bár a mai napon nagy pörik néha kirepültek a galaxis távoli pontjára.
    Szakál Béla tenyeres pörije nem volt kompatibilis a terem miriőjével és ennek többször is hangot adott,majd a neve mellett leírom 🙂
    Jómagam elég lazára vettem a felkészülést és a meccset is ,élveztem a játékot,jól is ment kivéve a Laci ellen na ott 9:9 nél a necc-out pörim után légi riadót rendeltem el Fehérváron 🙂 Utána büntetésből kaptam 1 csuszát 🙁
    Saláta előember “mi vagyok én pillangó” Ferenc 4 grt
    Szakál előember “KIBASZOM EZT A TERMET ” Béla 4 grt
    Kovács előember “legyen már vége oszt had menjünk” Csaba 3 🙂
    Illés előember ” ááááááááhhhhhhhhhh légi riadóóóóó” Roland 3 🙁
    Jó kis edző meccs volt ,számtalan szép poénnal.
    Utána mentünk kicsit ping-pongozni a Dechatlonba és a madaras tescóban egy kis kinaira ,hátha úgy fogunk játszani 🙂 éééééssssss a győztes somlói galuska is megnézte a gyomrunk tartalmát.
    hajótest stabíl
    lézer világít
    csojéééééééééé
    szááááááááááááááááá
    száááááááááááááááááááááá

  111. Váli Zsolt szerint:

    Malév -Tokod :11-7

    Both Olivér:4,5, Both Levente:3,5, Kis Tamás:2, Sándor Tibor:1, Simon Dániel:0
    Hetzer :3,5, Váli:2, Hajdok:1, Bohony:0,5

    Ezen a héten a Malév csapatához látogattunk,pontszerzés reményében. Ennek megfelelően a múlt
    heti összeállításban álltunk asztalhoz. Sajnos Tibi egész héten beteg volt, de bíztunk benne, hogy szombatra jobban lesz.
    Tévedtünk.
    A párosok után 1-1 volt az eredmény, ismét Hetzer -Bohony páros győzött nálunk. Mi feláldoztuk magunkat a Both testvérek ellen. 🙂
    Úgy gondoltuk, hogy az ellenfél 2 él játékosát nem tudjuk legyőzni (talán Laci ) de a hátsó kettő ellen nem lehet gond ……
    Ez a történet persze hamar elbukott .Már az első körben Peti nem bírt a rutinos Sándorral ,bár helyesebb úgy fogalmazni az “asztallal”.
    Egy végtelenségig kikopott, foltozgatott strand asztalon próbáltunk játszani -kevés sikerrel.
    Hiba lenne természetesen csak erre fogni a vereséget, de szerintem más csapat ellen is komoly győzelmi eséllyel játszik majd otthon
    a Malév csapata.
    A mérkőzés már itt úgy nézett ki hogy eldőlt, hisz Tibire betegen nem sokat számoltunk. Ebben nem is tévedtünk, bár Simont azért becsületből
    legyőzte a végén.
    A mérkőzés lassan csordogált minden izgalom nélkül, még a mindenki által jól ismert Varga sporttárs is viszonylag csendben szidta fiait…….
    Aztán egy csapásra megváltozott minden, mert Hetzer Laci remek játékkal legyőzte az “idősebbik” Both testvért (nem rossz egy közepes NB 3 játékostól – Varga)
    Hirtelen felcsillant a remény, mert még olyan mérkőzések voltak bent ahol esélyesek voltunk.
    Amilyen hirtelen jött a remény, olyan gyorsan el is halt, mert bár Laci az újonc országos bajnok Olivérrel ki-ki mérkőzést játszott, győznie nem sikerült. Így a hajó végleg zátonyra futott. 🙁
    Laci remekül játszott egész nap és talán otthoni környezetben még az az egy hiányzó meccs is meglett volna .
    Tibi nagyon rosszul érezte magát egész nap – egészségesen tuti 2 party.
    Peti abszolult nem tudott mihez kezdeni ezen a pályán -az ő játékára ezek az asztalok teljesen alkalmatlanok voltak .
    Én a két top játékos ellen szoktam a terepet, aztán a jól bevált “néha a kevesebb több” játékot előadva behúztam a 2 meccset .
    Az biztos Tokodon egy teljesen más meccs lesz -remélhetőleg egy más eredménnyel is :))
    A Malév csapata biztos nem a kiesés ellen fog harcolni, hisz Both testvérek ebben a ligában bárki ellen képesek 7 győzelemre.

    Üdv : Váli Zsolt

  112. prezident szerint:

    DF DSE —Vértesszőllős 5:13
    Délután 3ra írták a meccset nehogy tudjunk enni egy sajtos,tejfölös,foghagymás,békönös,pirított hagymás lángost. Na ezzel ki is csalogatták az előembert nem csak a barlangból de a béketűréséből is
    Heti felkészülésünkről annyit,h az ütőmnek be kellett mutatkoznom olyan rég láttam. Többiek heti 1-2 tréningen azért megmutatkoztak.
    Indulás döcögősen de rendben zajlott,az úton azért voltak lassító tényezők deeeeeee időben oda értünk ,házi gazdáink éppen a háló magasságát állították ,mint később kiderült az én kedvemre
    Hangulat hibátlan volt érkezésnél,beütésnél pedig csak a 2 csapat 4-4 embere volt a teremben.
    Párosokra haza is ért a másik lángosvárosi csapat is egy kicsit szurkolni fiokcsapatuknak ééééééssssss talán egy kis erőviszony felmérésre Jó volt azért őket látni ,civilben,szerelés nélkül
    Párosoknál nem tudom melyik volt az erősebb egység ,mi Bélával simán hoztuk. Saláék kisebb csatában elvéreztek. Amit láttam belőle az ellenfél csak át kotorta valahogy,ők meg el rontották. Nem elemeztük ki a kocsiba. Reméljük ez volt a szezononkénti 1 kötelező buktájuk
    Egyéniben kicsit ránk ijesztettek a hazaiak. Engem elkapott Dj zolee álá Novák , Csabink nem bírt Nagy Ferivel. Bélánk küzdött druszájával.
    Na de aztán megrázta magát az előember és hozta szépen a meccseket. Béla előember találhatott valami mérges bogyót valamelyik bokorban mert ki vetkőzött emberi mivoltjából és mint egy tarkón lőt,véres szájú farkas úgy küzdött minden meccsen mondjuk kellett is neki. Tomi ellen döntő szett 7:0 volt oda úgy hogy 4:0 nál ütött újával egy szép csuszát Mai napig nem tudom,h szedte ki a béla azt a meccset de 9:9 nél a város összes üvegese örülhetett akkorát örjöngött,sikoltott.
    Csabink egész jól művelte azt amit szeret. Alapjáték (kis szerva nagy pöri) sőt a fonák induló és befejező pörije is jó írányban tendál .
    Salánk szenved magával és a habitusával. Azért 60% on is hozza amit kell.
    Jómagam egész héten nem edzettem ez látszik is a labda biztonságomon. De azért a lelkesedés nem hagyott alább. Megyünk tovább és csináljuk a dolgunk. Egységes kis csapatunk van 2 párosból 1et hoztunk és mindenki be rántotta a 3 partit.
    Saláta előember” nem ég bennem a tűz,hol a hangom és a hajtás” Ferenc 3
    Szakál előember ” csuszára becsojézik na ezt nem kellett volna ” Béla 3
    Kovács xavi előember ” nem tudom mi lesz ma de nagyon megy a játék ” Csaba 3
    Illés előember” ha a másik többet tud pörgetni mint én droppolni akkor nem az ő játékával van a baj” Roland 3
    Veszélyes kis brigád ez lángosországból. Szedegetni fognak pontokat rendesen.
    hajótest stabil
    lézer világít hajaj de még hogy
    csojéééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááá
    szááááááááááááááááááááááááááááá

    Illés Roland

  113. prezident szerint:

    NB III. Közép-Dunántúl, 2. forduló

    Herendi Porcelán – Tatai AC 8/10

    A reggeli indulás kisebb kalamajkával indult, mivel Máté otthon hagyta a kulcsát, így ki kellett fúrni egy aprócska zárat, hogy ütőhöz és igazoláshoz jussunk, de sikeresen megoldottuk ezt a feladatot, így időben landoltunk Porcelániában. Egy olyan csapathoz látogattunk, akik bárkit meg tudnak verni a ligában, csak azon múlik, hogy kiállnak-e a legerősebb csapatukkal… Ellenünk az mindig szokott sikerülni nekik, így parázs csatára számíthattunk első idegenbeli meccsünkön.

    A párosok remekül sikerültek: mindkét párosunk 3/0-val húzta be a meccset, ráadásul igen jó játékkal.
    Herendi Porcelán – Tata AC I. 0/2

    Ezen az eredményen annyira megnyugodtunk, hogy egyből buktuk az első kört, ahol csak Krebs Zoli tudott nyerni Minyó Peti ellen. Így egalizált a hazai csapat: Herendi Porcelán – Tatai AC I. 3/3

    A második körben folytatódott a csata: Lukács simán kapitulált Schmeidl Petivel szemben, Barassó viszont egy fordulatos és feszült meccsen döntő szettben verte a meccset szándékosan lassító Kovácsot, Krebs hozta a kötelezőt a játékba lendülő Tanczerrel szemben, sajnos Benyó kikapott a kiválóan játszó Minyó Petitől. Így maradt az X: Herendi Porcelán – Tatai AC 5/5

    A harmadik kör ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: Schmeidl hibátlan, Máténak esélye sem volt. Krebs 0/2-ről verte a “kék túrázó” Kovácsot, míg Bereczki szettelőnyről kapott ki Tanczertől. Hogy még nagyobb baj ne legyen, Lukács magára találva kifűzte a lazán kezdő Minyót, elindulva az elmúlt hetek szakadékából felfelé… Herendi Porcelán – Tatai AC I. 7/7

    Az utolsó körre maradt a döntés: ekkor mindhárom eredmény benne volt a meccsben. A hazaiakat Schmeidl tolta előre, simán lelőtte Krebs Zolit. Bereczki saját démonaival küzdve, de legyőzte döntő szettben Kovácsot. Szerencsére erről a meccsről nem adott élő közvetítést a helyi TV, mert Haki Tamást kellett volna szinkronra felkérni… 🙂 . Lukács meglepően simán verte az elfáradó Tanczert, így felcsillant a remény a vendégek győzelmére. Barassó Máté szokásának megfelelően szálakra szedte idegrendszerünket, de végül 0/2-ről fordítva verte Minyót, behúzva ezzel a Kalózoknak a bajnoki 2 pontot. A karibi bukkanerók loptak utoljára ilyen izgalmas körülményeket között San Salvador kikötőjéből…
    Herendi Porcelán – Tatai AC I. 8/10
    Győzelmek: Krebs 3,5; Barassó 2,5; Lukács 2,5; Bereczki 1,5 illetve: Schmeidl 4; Tanczer 2, Minyó 1, Kovács 1.

  114. SzBence szerint:

    Sziasztok!

    NBIII. 2. forduló:

    Balatonalmádi AK – TAC II. 12:6

    Túl vagyunk az első tényleges idegenbeli meccsünkön is. A csapatfelállás kicsit változott, mivel Zsoltinak elfoglaltsága volt a hétvégén, így egy “ifjú reménységgel” (Senkál Lajos) egészült ki a csapatunk, akinek itt is szeretnénk megköszönni, hogy beugrott játszani velünk. Kicsit fura volt 2,5 óra utazás után asztalhoz állni, de időben odaértünk és rövid bemelegítés után már kezdődhetett is a meccs.

    Az alkalmi összeállítású László-Senkál párosunk nem bírt az ellenféllel, és mi sem tudtuk megverni az erősebbik párost, így sajnos az elején rögtön 0:2 lett.

    Aztán egészen 8:0-ig nem sikerült meccset nyernünk, így a pontok sorsa viszonylag hamar eldőlt.
    A meccs állása 12:2 is volt, de az utolsó kört nyerve, végül 12:6-os eredményt értünk el.

    Senkál Lajos 1

    Első meccsén rögtön a mély vízbe lett dobva, hiszen az ellenfél legerősebb tagjával, Nyúl Krisztiánnal került szembe. Ennek ellenére nem ijedt meg a feladattól és egy jó kis meccs kerekedett ki a dologból, de sajnos a szettek végén az utolsó pontokat mindig az ellenfele nyerte.. Aztán az utolsó meccsén Penk ellen sikerült szép győzelmet aratnia, így elég emlékezetes lett az első NBIII.-as meccse.

    László Sanyi 1

    Ha a szetteket csak 7-ig játszották volna, akkor még egy nagy négyes is állhatna a neve mellett, de sajnos nem bírta a szettek végét.. Kicsit hiányzik még a játékából egy hónapnyi edzés, de jó lesz ez. Az utolsó körben azért sikerült simán megvernie Baumgartnert.

    Szikora Marci 1

    Az első két körben két szoros 3:2-es meccset vesztett, majd Nyúl Krisztián ellen is összehozott egy remek mérkőzést, de nem volt szerencséje.. Kb. 7-8 10 feletti szettből, sajna csak 1-2 lett meg, igazából ezen mentek el a meccsei. Aztán a végén neki is sikerült győztesen elhagynia az asztalt.

    Szikora Bence 3

    Az első körben az ellenfél 4. számú játékosától (Sebestyén) 3:2-re kikaptam, de utána már kezdett jobban menni a játék és végül sikerült két simább, és egy szorosabb (3:2 Nyúl ellen) győzelmet aratni, de a pontszerzéshez ma ez nem volt elég.

    Vendég:
    Nagy K. 3,5
    Penk Z. 2,5
    Baumgartner J. 2,5
    Sebestyén R. 2,5 (2,5)
    “becseréltek valakit, de nem nem tudom elolvasni a vezetéknevét, mert csúnyán írták” M. 1 (2)

    A hazaikban egy nagyon sportszerű csapatot ismertünk meg, és igazából nem hiszem, hogy jobbak lennének nálunk játéktudásban, csak ezen a napon, főleg a tapasztalatlanságunk miatt sikerült otthon tartaniuk a 2 pontot.

  115. szodapingpong szerint:

    Sziasztok
    Elmaradtam egy beszámolóval az első NB2-es meccsről
    Esztergom ASE-Malév SCI 8:10
    Petkovics-Tóth páros
    Petkovics: 1
    Tóth:2
    Orbán:2
    Aszódi:2

    Friissen feljutó csapatot fogadtuk a királyvárosban.Előzetes információink szerint két “kisgyerek”játszik akik elég jók újonc és serdülő ranglistán is előkelő helyet foglalnak el.
    Both Levente és Both Olivér személyében.
    Gyanunk beigazolódott sajnos esztergomi egyletből senki nem tudta megállítani őket, ketten nyertek 9et ellenünk.Gondolkodásunk a következő volt a hátsó két játékost sikerül megverni akkor talán X de sajna nem jött össze 🙁
    Jó lett volna a pontszerzés de majd legközelebb…….
    Malév SC I
    Both-Both páros
    Both Levente4
    Both Olivér 4
    FényesAttila 0
    Kiss Tamás 1

    Ui:folyt.köv.aegomi gőzös nem áll meg edzünk,edzünk edzünk és jön majd az eredmény 🙂
    Üdv

  116. Illés Roland szerint:

    Vértesszőllős—Veszprémi sünök 12:6

    Nyári felkészülésünk megfelelőnek tekinthető,termünk volt,saját nevelésből és vendégjátékosokkal fűszerezett edzések zajlottak. Senkinek nem fáj semmije,mindenki akar és hajt.
    Vendég csapat még a kapu nyitás előtt a barlangban volt ,előemberek még habokban XD Beütés rendben zajlott.
    Indultak a párosok. Persze hogy megnyertük a Benák féle csapatot Bélával és az én lámpalázamnak és gyenge játékomnak hála el is buktuk 3:1 re,bocs Szakál Béla ez most tényleg az én saram volt. Ferkáék szerintem könnyen hozták mert nálunk még volt 2 szett amikor ők már csüccse.
    Egyéniben folytattam a mélyrepülésemet ,jó mondjuk a Benák bácsi volt az első aki szembe állt az asztalnál ő pedig nem ügyetlen. Megmutatta hogy milyen amikor nem akarok az asztalnál állni. Volt egy hatalmas poén,megy a nagy kontrázás,röpködöm jobbra-balra ,pörgettem egy háló melletti kanyar pörit amitől ő 2 méterre volt és nem hitte hogy be vállalom ,bejött , ő pedig bele rakta a fonák linoleum szoftját és vissza varázsolta az én asztalomra úgy hogy én és a lendületem a labdától fényévekre volt. XD.
    Többiek nálunk stabilan játszottak. Jó szerintem úgy 80% adott ki mindenki magából de ez elég lett bőven arra hogy az előember barlangjában maradjon a 2 csont XD.
    Jó kis csapat ez a veszprém,nem szabad őket fél vállról venni,fognak borsot törni pár csapatnál.
    Saláta-Kovács páros
    Saláta előember “kenegetem én mindennel ezt a gyári hibás antit” 3
    Szakál előember “kösz a tanácsot 11:4 oda . Csináld a sajátod” Béla 3
    Kovács xavi előember” kicsit nem tudok pörgetni nagy meg ma sokat hibádzik” Csaba 2
    Illés előember ” azért hosszú labdára indulót pörgetni illik NB III ban” Roland 3
    Remek kis meccs volt mindkét csapat rájött hogy bizony hajtani kell a dobogóért.
    Hajótest stabil
    lézer világít
    csojéééééééééééééééééééééé
    száááááááááááááááááááááááááááááááááááá

  117. prezident szerint:

    Köszi a beszámolót!!!

  118. Váli Zsolt szerint:

    Tokod -Gyenesdiás: 9-9 2014.09.07

    Hetzer: 3,5, Bohony: 2,5, Váli: 2, Hajdok: 1
    Barabás: 4, Bontó: 3,5, Fazekas:1, Kovács: 0,5

    A vendégek a szokásos felállásban érkeztek hozzánk begyűjteni a 2 bajnoki pontot.
    Nyugodtan írhatom ezt, hiszen az utóbbi időben még szoros meccset sem sikerült játszani a tavalyi év meglepetés csapatával.
    Ennek ellenére most úgy éreztük meglephetjük őket, még ha több tényező is “hátráltatott minket”.
    Többen is teljesen új borítással vágtak neki a mérkőzésnek, és persze Lacit se sokat láttuk az elmúlt hónapokban. 🙂
    Én meg csak reménykedtem, hogy az utóbbi hónapok kórházi kezelések hatására legalább 2 meccset normálisan letudok játszani .
    Akkor a mérkőzésről:
    A párosok után 1-1 volt az állás. Hetzer – Bohony páros hozta a győzelmet a jobbik páros ellen (Barabás- Fazekas).
    Mi sajnos Hajdok Tibivel elég hullámzó teljesítményt nyújtva kaptunk ki Bontó – Kovács párostól.
    Az egyéni mérkőzések sajnos nem indultak jól, Bohony Peti nem érezte Bontó dobálós, nagyon kellemetlen játékát, míg Tibi jó kezdés után 3:1-re kikapott a védő Fazakastól. Nekem nem sok esélyem volt Barabás ellen. Szerencsére Hetzer Laci nem sok esélyt adva 3:0 -ra legyőzte Kovács Renátót (2-4)
    A második kör már jobban alakult :
    Bohony Peti simán verte Fazekast 3:0, Hetzer Laci pedig hasonló arányban Bontó Ferdinándot .
    Sajnos Tibi nem tudta megnehezíteni Barabás dolgát, míg én egészen minimalista játékkal vertem Kovácsot. (5-5)
    A harmadik kör nagyon jól indult számunkra, hisz Hetzer szokás szerint győzőt. Ezúttal Fazekast verte (3-0)
    Hajdok Tibi nem sok esélyt hagyva az ezúttal kicsit gyengébben játszó Kovácsot verte (3-1)
    A következő két mérkőzésen jött a horror: Peti döntő szettben végig vezetve, mérkőzéslabdáról vesztett Barabás ellen, míg én Bontó ellen 4 mérkőzéslabdáról kaptam ki (3-2).
    Itt akár a mérkőzés is eldőlhetett volna a mi javunkra, de 9-5 helyet lett 7-7 a két peches verességgel.
    Természetesen, ahogy ilyenkor lenni szokott jött a fekete leves. A negyedik körben Barabás már a negyedik győzelmét aratta, ezúttal Hetzer Laci volt az áldozat (3-0)
    Majd Bohony Peti egy kicsit kedvét vesztve, de legyűrte Kovácsot (3-2)
    Az utolsó két egyéni mérkőzésre fordulva Hajdok Tibinek a mai napon a nagyon jól játszó Bontó volt az ellenfele, míg nekem az ellenfél egyik él játékosa Fazekas Nándi jutott.
    Nándi a mai napon nem tudta hozni a szokásos remek és eredményes játékát, így most győzni tudtam ellene (3-0)
    Tehát az utolsó mérkőzésre maradt a döntés, és ahogy már többször a mai napon ezúttal is mi jöttünk ki rosszabbul a mérkőzésből. Tibi( 2-1) 5-1- re is vezetett, de most ez is kevés volt a győzelemhez .
    A 9-9 végeredmény 4,5 órás mérkőzés után alakult ki, nagy csatákat és szép labdameneteket hozva .
    Az ellenfél az egyik legsportszerűbb csapat a mezőnyben, ez most sem volt másképp. A döntetlent a mérkőzés előtt én személy szerint simán aláírtam volna.
    Persze így utólag már nem biztos ……………………….
    A mezőny ránézésre inkább erősödött, talán még jól fog jönni ez az egy pont!

    Üdv: Váli Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*