Ismerjük a magyar társadalom sporthoz – ezen belül a tömegsporthoz – való (v)iszonyát: tök utolsók vagyunk az EU-ban az egy főre jutó mozgás mennyiségében. Ehhez jön még a pacal-light és a súlyemelés a kocsmában, s ennek eredménye a bányászbéka segge alatti várható élettartam. De ismerjük saját sportágunk viszonyait is, sőt a megyei helyzetet is a tömegbázisról, az utánpótlás kérdéséről. Persze azonnal fel tudjuk sorolni érveinket: nincs támogatás, drágák a termek, kevés az oktatni, nevelni képes felnőtt, mindenki rohan pénzt keresni, lusták a gyerekek stb. Ez igaz is, csak ettől még nem oldódott meg a dolog!

Ha megnézzük a megyei csapatok átlagéletkorát, akkor – néhány üdítő kivételtől eltekintve, mint pl. Leányvár, TASE, Ács – inkább a 40 év feletti átlag a jellemző. Kevés a gyerek, s aki van, az sem szereti a rendszeres munkát, a fegyelmet – ezt is aláírjuk. De akkor maradjunk is ennyiben? Ha nem szeretnénk, hogy 20 év múlva néhány pingpongos lézengjen az asztalok mellett, akkor most kell valamit kitalálnunk. Szeretném megosztani veletek egy mai akciómat, élményemet.

Komárom asztalitenisz helyzetét nagyjából látjátok. A Vízkeleti-korszak után sajnálatosan vegetál. Annak ellenére, hogy pl. Hujberné Molnár Éva erőn felül próbálja életben tartani a KAC szakosztályát. A tények: nincs pénz, nincs utánpótlás, nincs csapat. Eltökélt szándékom, hogy elnökként is segítsek ezeknek a szakosztályoknak. De meggyőződésem, hogy nem halat kell adni az éhezőnek, hanem hálót! Meg kell tanítani halat fogni, mert így életben tudja magát tartani. Arra egyetlen városi önkormányzat sem áldoz, hogy 4-5 ráérő felnőtt szórakozását finanszírozza teremdíj formájában. De arra lehet még kapacitást találni, hogy áldozzanak az utánpótlás nevelésére.

Korábbi sportos kapcsolataimat felhasználva egy helyi általános iskola – a Bozsik J. Ált. Iskola – testnevelőivel egy pingpongos akciót szerveztünk. Ifj. Galambos Tamás testnevelő, kollégáival együtt pingpong hetet hirdetett. Ezen a héten valamennyi felső tagozatos  osztállyal pingpongoztak testnevelés órán, s ezt ma egy házi bajnokság zárta. Ezt a kezdeményezést azzal tudtuk segíteni, hogy pénteken 12 órától Balogh Mátéval, a Szomód SE 12 éves játékosával, bemutatót tartottunk. Kétszer fél órában az egész felső tagozat megnézett bennünket. Ez kb. 150 diákot és 10 felnőttet jelent! Vallom, hogy a korosztályos példánál nincs erősebb! A laikus kortársai bámulattal vegyes érdeklődéssel nézték Máté játékát, s talán néhányan kedvet kaptak a játék versenyszerű kipróbálásához.

Hogy mi lesz az eredmény, ma még nem tudjuk. Természetesen odairányítottuk a KAC-hoz az érdeklődőket. Reméljük, lesznek olyanok akik tartósan meg is maradnak a sportágnál. S mibe került mindez: 12 db labdával és 10 db –az előző elnökségtől örökölt-  éremmel  segítettük a sportág népszerűsítését. S mit nyertünk? Egy fantasztikus élményt mindenképpen!

Több út is vezethet a sikerhez. Mások másképpen népszerűsíthetik a sportágat. Egy dologról meggyőződtem: mindent lehet, csak akarni kell!

Köszönettel tartozom ifj. Galambos Tamásnak, Kovács Barnának és a Bozsik Iskola minden tanárának és vezetőjének, hogy lehetőséget teremtettek erre az eseményre!

Sportbaráti üdvözlettel: Lukács Csaba