Szerencsére a csapatok fegyelmezetten tartják magukat a kiíráshoz, így a Pótlások Hetére két mérkőzés maradt mindössze. Kezdjük az összegzést a pótolt meccsekkel:

Máriahalom  – Esztergom       6 – 12

Papírforma eredmény született, legalább is a tabellán elfoglalt hely alapján. Úgy tűnik, a hazaiak a favoritok ellen tartalékolnak egy kicsit és a tuti meccsekre összpontosítanak. A Duna-partiak, pedig köszönték szépen és hazacuccoltak a két bajnoki ponttal.

Szomód – Ács 2        14-4

A ” Fehér-terror” ezúttal elmaradt. Sajnos Bandi bá’ nem épült fel az alsóházi rangadóra, így csak egy párosból és a zsíros kenyér-sör csatából tudta kivenni a részét. Ennek megfelelően a hazaiak magabiztosan tartották otthon a bennmaradáshoz szükséges pontokat. A vendégektől ezúttal Borsos Tamás bátor és eredményes játéka emelhető ki.

MÜTF – Eternit   5-13

A tartalékosan felálló hazaiak közül egyedül Szélesnek volt oka mosolyra, hiszen minden meccsét megnyerte. A nyergesi gárda a bizonytalan és botladozó ősz után javuló játékuknak köszönhetően bejelentkezett az éremért folyó küzdelembe, izgalmassá téve ezzel a bajnokság véghajráját.

Dorog – Máriahalom    13-5

Az eredmény láttán azt hihetnénk, hogy a vendégeket elvakította egy Gö(m)b-villám, de ezúttal Sanyi – nagy sándori erényeket csillogtatva – mint stratéga vett részt a küzdelemben. Jó döntésnek bizonyult Brinkusz Janda csatasorba állítása, mert a három megnyert parti bebizonyította, hogy a szemcse-kínai kombináció még okoz megoldhatatlan feladatokat.

Esztergom – TASE   12-6

Az arány mindenképpen meglepő, mert a közvélemény szorosabb csatára számított. Azonban a laikusok nem számoltak azzal, hogy a hazaiak elővarázsolják a kalapból a dr. Bárkány – Bognár Miki duót, akik nyolc megnyert egyéni meccsükkel feltehetően nem kapnak emléksarkot a Tase Memorial Centerben! A vendégeknél egyedül Szombathy Sanyi teljesítménye volt  elfogadható.

A tabellára nézve az biztonsággal  megállapítható, hogy forradalmi tavasz közeleg, már ami az érmek körüli eseményeket illeti! Kinek jó ez? Mindenkinek, de a krónikásoknak mindenképp!