Saláta Ferinek köszönhetően friss hírek, eredmények az NB III. Közép csoportból:

Üdvözlet Mindenkinek!

Nehéz dolgunk van így a bajnokság vége felé.  Balu itt hagyott Minket – elment Angliába dolgozni, amihez sok sikert és kitartást kívánunk – így az utolsó négy fordulóban rá nem számíthatunk. Sok fejtörést okozott, hogy ki szerepeljen a helyén. A  Szakál Béla, Nagy Dániel, Saláta Viktor  trióból végül a bizalmat Béla kapta meg. Nagy küzdelem van a bronzéremért, melynek megszerzése óriási bravúr lenne számunkra. Ehhez az első lépés,  begyűjteni a 2 bajnoki pontot a Pestújhely II.  ellen.

Nem ismeretlen számunkra a fővárosi együttes, több játékosukkal rendszeresen találkozunk a veterán ranglista versenyeken. A párosokat  sajnos nem találtuk el: Müller Gyurival simán nyertünk az gyengébbik kettős ellen, viszont Illésék nem bírtak a tapasztalt Dr. Vágott-Tóth H. duóval. Talán Nekünk több sanszunk lett volna ellenük, és  a két gyengébb páros mérkőzéséből is Mi kerültünk volna ki győztesen, de az 1:1 sem volt rossz kezdet.

Rögtön az elején eldönthettem volna a mérkőzést, ugyanis az első meccsen Dr. Vágott Jani ellen a döntő szettben 8:5-ös vezetést sikerült szereznem, aztán sajnos elfogyott a koncentráció, és a végén ellenfelem örülhetett a győzelemnek. Szerencsére más meglepetés nem született, így az első kör döntetlent hozott, 3:3.

A második fordulóban az izgalmat az fokozta, hogy Müller Gyuri 0:2-ről fordított Simák ellen. Mivel a többi mérkőzés itt is a papírformát igazolta, ez a kör is döntetlennel végződött,

5:5. A harmadik kör szintén nem hozott meglepetést, mindenki nyerte a várhatót, ezzel 7:7-re módosult az eredmény. Már majdnem mindenki elkönyvelte a döntetlent, de az utolsó forduló  történései, szinte a legjobb hitchcocki rendezéseket idézte. A 13. mérkőzés. Takács Jenő nagy mondása: Amelyik  csapat kiélezett helyzetben ezt a mérkőzést nyeri, az nem veszthet. Már volt alkalmam megfigyelni, ez általában bizony igaz! Nos, Simák ellen Én álltam asztalhoz. Ellenfelem sziporkázott, én pedig rossz taktikát választottam, így 2:0, 6:2-re vezetett. Mindent egy lapra feltéve változtattam, és szerencsére ezzel sikerült megfordítanom a mérkőzést. A másik asztalon közben Illés küzdött  Dr. Vágottal. Roland végig nagyszerűen játszva, hihetetlen kontra csatában, döntő szettben múlta felül az ellenfelét, így elhúztunk 9:7-re, és elérhető közelségbe került a győzelem. Szerencsére Bélánk kezek nem remegett meg, és sikerült Kovács ellen nyernie, így ha nehezen is, de sikerült itthon tartanunk a 2 pontot.

A vendégeknél Tóth Henrik sziporkázott, magabiztossága mindnyájunkat megoldhatatlan feladat elé állított, megérdemelten nyert 4 mérkőzést, Dr. Vágott szintén jól játszott, de vele inkább fel tudtuk venni a versenyt. Simák eldönthette volna a mérkőzést, de lelkesedésünknek köszönhetően, kétszer is 2:0-ás előnyből vesztett, és nem nyert mérkőzést. Kovács Attila ezen a napon nem tudott ellenünk nagy ellenállást kifejteni, pedig nagyon igyekezett, amiért dicséret illeti.

Nálunk dicséret leginkább ILLÉS ROLANDNAK JÁR!!! Jól játszott, és nagyot küzdött, szerencsére látszott rajta, hogy kipihenten állt asztalhoz! A beugró Szakál Béla szintén dicséretet érdemel, hozta az elvárt 2 partit. Müller, és főként jómagam nem játszottunk jó formában, de lelkesedésünk átjuttatott minket a nehéz pillanatokon.

Nos, még mindig elérhető közelségben van számunkra a bronzérem, szerintem az utolsó előtti fordulóban a Tokod II elleni meccs dönt majd a 3. hely sorsáról. Bár addig is még hátra van a Pénzügyőr III elleni itthoni mérkőzésünk, melyre gőzerővel készülünk, és szeretnénk meglepetést okozni.

TASE-Pestújhely II.   10:8

TASE: Müller-Saláta páros, ILLÉS R 3, Szakál B 2, Müller Gy 2, Saláta F 2,

Pestújhely II: Dr Vágott-Tóth páros, TÓTH H 4, Dr Vágott J 3, Simák I 0, Kovács A 0,