Diákolimpiai döntő, avagy Zhang Jike vagy Zsák zsizsik az eterniti parketten…
Ha a kínai világsztár nem is, de energiával, játékkedvvel megáldott gyerekek hada lepte el az eterniti arénát, köszönhetően Czap Zoli közbenjárásának. A Diákolimpia megyei döntőjére 50 pingpongos palántát hoztak el, akik nemenként két korcsoportban ( alsós – felsős ) küzdöttek a Megyei Diáksport Tanács által felajánlott érmekért.
Hogy sok vagy kevés ez a szám, az döntse el mindenki maga, de mindenképpen köszönet illeti azokat az egyesületi vezetőket,testnevelőket ( ők voltak kevesebben ), akik felkarolták ezt a kezdeményezést és elhozták ( menedzselték! ) az asztalitenisz karrierjük elején tartó fiúkat és lányokat. Ha kontra pörgetéseket még nem is, de ügyes, harmónikus mozgású, küzdeni tudó gyerekeket láthattunk, akik közül talán lesz olyan, aki megmarad a sportágnál egy életen át.
A verseny szervezőjeként személyesen szeretném megköszönni azoknak a felnőtt játékosoknak a segítséget, akik a lebonyolításban is tevékeny részt vettek, biztosítva ezzel, hogy a délutáni kezdés ellenére, emberi időben befejeződhessen a viadal: Dániel Vera (THAC ), Adamik György ( Tardos), Volenszky István ( Pilismarót ) Bánfalvi Péter ( TASE), Dósa Mihály ( Leányvár ), Jakab József ( Annavölgy ), Pósfai Zsolt ( THAC ), Passa Róbert ( Szomód ), Czap Zoltán ( Eternit ).
A Diáksport Szövetség szakmailag értelmezhetetlen versenykiírásától eltérve – amely egy versenyben gondolta indítani a 8 és 14 éves gyereket! – az alsó és felső tagozatosak külön küzdöttek a győzelmekért. Látható volt, hogy azok az amatőr ( tehát nem igazolt !) gyerekek, akik egyesületi edzéseken teszik meg az első lépéseket, előnyben vannak az ügyes, hobbi pingpongosokkal szemben. Reméljük, hogy a vereségek nem veszik el a kedvüket, hanem azt a következtetést vonják le, hogy érdemes szervezett körülmények között foglalkozni ezzel a sporttal.
A verseny végig jó hangulatban és sportszerű körülmények között folyt. Izgalmas csatákat, “mini drámákat” és sok-sok szép poént hoztak a meccsek. A kísérők és szülők is fegyelmezetten, de nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel követték az eseményeket. Bár érmeket csak a legjobbak nyakába akaszthattunk a verseny végén, reméljük, hogy mindenki győztesen, pozitív élményekkel gondol majd vissza erre a versenyre!
Megyénket Bankó Olga Dalma ( Annavölgy ),
Farda Fanni ( Pilismarót ),
Tóth Balázs ( Ács )
és Letkó Márk ( Tatabánya )
képviseli majd az országos döntőben. Minden résztvevőnek, felkészítőnek további sok sikert kívánunk!
Eredmények
Alsós lányok:
- Geiling Julianna ( Szomód )
- Adamik Csenge ( Tardos )
- Nebehaj Dominika ( Leányvár )
Alsós fiúk:
- Pósfai Bendegúz ( Dorog )
- Csányi Csongor ( Tata )
- Csernátonyi Kristóf ( Pilismarót ) és Passa Kristóf ( Tata )
Felső lányok:
- Bankó Olga Dalma ( Annavölgy )
- Farda Fanni ( Pilismarót )
- Geiling Borbála ( Szomód ) és Szer Dzsenifer ( Szomód )
Felsős fiúk:
- Tóth Balázs ( Ács )
- Letkó Márk ( Tatabánya )
- Lukács Szabolcs ( Tata ) és Varga József ( Tatabánya )
Lukács Csaba, KEM-ATSZ elnök
Fotók:
Pósfai
Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.









Nem is olyan régen még a “kicsi” fiam is (Rómeó) ezen az első versenyén Komáromban, hozta a “szívbajt” rám… Most pedig már a nagyok skalpja sem teljesen elérhetetlen számára! Jó, hogy vannak olyan elkötelezett felnőtt szakemberek, akik ebben maximálisan tudnak a gyerekeknek segíteni! Le a kalappal előttük. (nem feltétlenül az iskolai testnevelőkről beszélek- velük anno meggyűlt a bajom pont a Diákolimpia kapcsán) Nálunk mi óta Bánfalvi Peti gardírozza őket teljes odaadással, látni kéne a lelkesedést! Csak így tovább, reméljük sokuk megmarad a sportágnak!
Hoppá,hoppá!!!
Abban bíztos vagyok,hogy a kis Bendegúz sokkal tehetségesebb mint az apja,de megjelent a nevek közt egy számunkra viszonylag jól ismert név is az ifjú tehetségek közt.Lehet,hogy hamarossan edzőpartner csere lesz nálam????….végül is évvégi bulin megmutatta,hogy hol a helyem!!! (Pós,neked csak szerencséd volt!!!!)
Sok sikert,és örömöt ebben a szép spotban!
Giga
Igen, jó volt, lényegesen jobb mint az előbbi két versenyem. Ha megvertem volna a Tóth Balázst, dobogós lettem volna. Jó hangulat volt.
üdv,
P.
Igazán amatőr, “hobbipingpongos” lány édesapjaként a legnagyobb tisztelet és megbecsülés hangján kell szólnom Pósfai Zsoltról. Jó két hete, az annavölgyi csoportban aratott “véletlen” sikert Veronika, bronzérmes lett. Két nappal később tudtuk meg, hogy indulhat a megyei döntőn, így gyorsan kellett cselekedni. Jakab Jóska volt a legelső segítség, aki örömmel fogadta jelentkezésünket és még az edzésre eljutásban is segített. Így jött a kapcsolat felvétel a Nagy Pos-sal, aki a tatai edzésen részvételt tette lehetővé. Nos ez a két szakedzés és a megyei döntőn P.Zs. és Jakab Jóska technikai és taktikai segítése – meg Vera tehetsége és versenyzői alkata – tette lehetővé azt az eredményt, hogy a már évek óta szakedzők irányítása alatt működő 8 versenytárs közül 4-et maga mögé utasíthatott. Igazán csak taktikai hibákon múlt, hogy nem lett bronzérmes itt is. Köszönöm Nagy Pós és köszönjük neked is kis Pós, hogy edzőként és edzőpalántaként segítettétek őt!!! Igazolni fogja nagyon gyorsan, hogy méltó újoncra áldoztátok az energiát.
Mostanság elég sok a
Annavőlgyí első helyet szerzűnk hát lehet hogy mégis igazolunk két embert a nagycsapatba gyorsabb siker érdekében
Hál ístennek annyira jol állunk utánpotlással ha nyolc Pilismaroti jutna be a legjobb négybe akkor is Annavőlgyí nyerne.
Zoli!
Ne kiabáld el, 12-én megyei utánpótlás bajnokság
Zoli!
Ezt ne kiabáld el.
12-én megyei utánpótlás verseny