Ácson találkozott a megyei utánpótlás teljes mezőnye, összesen 28 játékos próbálta megszerezni a 10 versenyszám valamelyik kupáját vagy érmét, valamint az egyéni győzteseknek felajánlott Takács János világbajnoki ütőfát.
A páros számokkal indultak el a küzdelmek, a lányoknál körmérkőzéses csoportban dőltek el a helyezések. Itt a nagy esélyes Jankus-Nagy (TAC) páros könnyedén vitte el a kupát. A fiúknál és a vegyes párosban kieséses rendszerű tábla volt, a fiúknál a második kiemelt Moravcsik-Adamik (Tardos), a vegyesben az első kiemelt Szklenár-Palkovics (Sárisáp) duó leszereplése nem várt meglepetés volt.
Az UP. megyebajnokságok történetében először megrendezett, nem igazolt újoncok versenyszámában a dági Maróti Gergő veretlenül győzött. Az igazolt újonc fiúknál Katona Máté (TAC), a lányoknál Nagy Luca Sára (TAC) szettveszteség nélkül utasította maga mögé a mezőnyt.
A serdülő leányoknál az abszolút esélyes Jankus Dóra (TAC) gázolt át az ellenfeleken, a fiúknál az első 4 kiemelt jutott be az elődöntőbe, végül Varsányi Dániel (TAC) happolta el a kupát.
Az ifjúsági leányok versenye után már a negyedik kupáját(!) vette át a tatai Jankus Dóra, így a 2018 évi megyebajnokság legeredményesebb játékosa lett. A ifi fiúknál a végére alaposan feljavult Moravcsik Marcell a döntőben nagy csatában lenyomta a tokodi Gombola Bencét, aki pedig már az NBIII.-ban is többeknek megmutatta oroszlánkörmeit.
Eredmények:

Nem igazolt újonc fiú:

1. Maróti Gergő (Dág)
2. Kletner Zsolt (Dág)
3. Patta Dávid (Dág)
4. Szabó Holman Dániel (Dág)

Újonc fiú:

1. Katona Máté 16899 (TAC)
2. Juhász Tamás 188870 (Dág)
3. Varga Csanád 18868 (Dág)

Újonc leány:

1. Nagy Luca Sára 18001 (TAC)
2. Pósfai Petra 18869 (Dág)
3. Schuj Zsófia 18344 (TAC)

Serdülő fiú:

1. Varsányi Dániel 17998 (TAC)
2. Pósfai Bendegúz 15317 (Dág)
3. Lentulai Bence 16898 (TAC)
3. Adamik Zsombor 16036 (Tardos)

Serdülő leány:

1. Jankus Dóra 17884 (TAC)
2. Nagy Luca Sára 18001 (TAC)
3. Wieszt Kitti 18871 (Dág)
3. Pósfai Petra 18869 (Dág)

Ifjúsági fiú:

1. Moravcsik Marcell 15620 (Tardos)
2. Gombola Bence 15492 (Tokod)
3. Adamik Zsombor 16036 (Tardos)
3. Takács Dávid 17446 (Ács)

Ifjúsági leány:

1. Jankus Dóra 17884 (TAC)
2. Palkovics Nikolett 16853 (Sárisáp)
3. Pósfai Petra 1889 (Dág)
3. Wieszt Dorina 18867 (Dág)

Összevont fiú páros:

1. Gombola Bence-Pósfai Bendegúz (Tokod, Dág)
2. Varsányi Dániel-Lentulai Bence (TAC)
3. Takács Dávid-Tamás Máté (Ács)
3. Moravcsik Marcell-Adamik Zsombor (Tardos)

Összevont leány páros:

1. Jankus Dóra-Nagy Luca Sára (TAC)
2. Palkovics Nikolett-Wieszt Kitti (Sárisáp, Dág)
3. Pósfai Petra-Wieszt Dorina (Dág)

Vegyes páros:

1. Varsányi Dániel-Jankus Dóra (TAC)
2. Lentulai Bence- Nagy Luca Sára (TAC)
3. Pósfai Bendegúz-Pósfai Petra (Dág)
3. Szklenár Máté-Palkovics Nikolett (Sárisáp)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2018.04.23. Takács Jenő KEM-ATSZ